Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-187

70 CLXXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 12. 1867.) De kérdem, határoz-e oly döntőleg az 1868. előirányzat oly teherre nézve, mely nem 1868-ra, hanem állandóan ajánltatik? Hiszen ily maradandó tehernél a jövőt kell leginkább tekintetbe venni. Nem szeretem a vérmes reményeket, de szemet nem hunyhatok az előtt, mi e hazában történik. Mindenütt ifjú élet érverése, a társulási szellem működése, erős lendület, eleven vállalkozás, állhatatos törekvés a jobbra. Alkotmányunk helyreállítása mint tavasz lehellete hatott a közgazdaság mezejére, s az azelőtt oly kopár tért számos erőteljes vállalat viránya ékesíti. Rövid nyolcz hónap alatt több vállalat keletkezett, több közhasznú egylet alakult, mint a provisorium egész idejében. Azon dus természeti alapon, a melyet az isteni gondviselésnek köszönünk, csodás eredményeket fog kifejteni a honpolgárok szorgalma, ha polgári szabadság és a nemzeti kormány ápoló gondja honol ott, hol ezelőtt elnyomási vágy és ellenséges indulat gyakorolta áldástalan hatalmát. (Elénk helyeslés a, jobb oldalon.) De azt haliám a hányad megvitatása alkalmával Böszörményi László képviselőtársunk részéről említeni : ezen utalások a jövő gyarapodásra csak üres phrasisok, e reménységeket eddig senki kellőleg nem indokolta; hogyan lehessen nekünk gyarapodnunk, ha az elvállalt terhek miatt nem bírunk hasznos beruházásokat tenni, sőt a közösügyi törvények miatt önállóan nem is rendelkezhetünk állami háztartásunkban? Legyen szabad ezen kifogásokra rövideden válaszolnom. Felette sajnálom én is, hogy az államadóssági járulék 30 millióját nem lehet e szegény haza szükséges beruházásaira fordítani; de ha a sors ugy akarta, hogy a magyar nemzet csak ily teherrel veheti vissza ősi jogát, saját állami háztartását, inkább így vegye által az örökséget, mintsem hogy azt továbbra is az eddigi gondnokok kezelésére bízza. De azért koránsem kénytelen keleti tétlenségben vesztegelni, midőn Európa népei oly nagyszerű versenyt fejtenek ki az anyagi érdekek terén, hanem ki kell teremtenie a szükséges beruházásokat rendkívüli eszközökkel, ha a rendes jövedelemből nem fedezhetők. Ezen utón boldogult más nemzet, sőt iparkodó egyes ember is, s ezen útra már tettleg is tért a t. képviselőház, midőn a vasúti kölcsönt megszavazta, s hogy ez utón biztos a, sikej-, mutatja a Bánó József barátom által felhozott Belgium példája. E kis ország, midőn 1830-ban Németalföldtől elszakadt, igen középszerű vagyonossággal birt, és üres kézzel maradt, investitio nélkül, mint mi, a mellett pedig kénytelen volt a londoni conferentia parancsára 237 millió franknyi államadósságot vállalni. 1845-ben, tehát 15 évvel későbben, már 626 millió franknyi államadóssága volt, te! hát majdnem 400 millió franknyi adósságot csinált ! hasznos beruházásokra, melyek közt első helyen állanak a ritka erélylyel létesített vasutak és csatornák. (Élénk, tartós helyeslés a jobb oldalon.) És mind a mellett e kis ország, nem nagyobb, mint harmadfél Biharmegye, akkor már 112 millió franknyi államszükségletet hiány nélkül birt fedezni. Hogy pedig Belgium most a leggazdagabb államok egyike, azt az egész világ tudja. De a belga nép nem maradt ám tétlenül ezen idő alatt, hanem dolgozott észszel és kitartással, hatott, alkotott és gyarapított, s hazája fényre derült. Számunkra is kész az ut, mely ily czélra vezet, s nincs a közjogi kiegyezésnek oly határozmáírya, mely önrendelkezési jogunknak e téren gátat vetne. Kölcsönt köthetünk, vasutakat és csatornái kat építhetünk , szakoktatást. mintamühelyeket, kiállításokat létesíthetünk, Schultze-Delitsch áldott önsegélyző társulatait alkothatjuk,hitelintézetehet engedélyezhetünk, hiteltörvényeket hozhatunk, egv szóval teljes szabadsággal mozoghatunk a haza anyagi érdekeinek állami előmozdításában. A többi nem az állam, hanem a nemzet dolga. És ha az állami ápolásnak meg fog felelni a honpolgárok szorgalma, ha a magyar nemzet is oly praktikus irányt választ, mint Európa nyugati népei; ha serényen tanul és dolgozik, s társadalmi életében is érvényt szerez azon nagy elvnek, miszerint a munka épen ugy nemesít, mint a harczi babér: akkor nem kétlem, néhány évtized múlva a magyar nemzet is helyt foglaland Európa vagyonos népei sorában. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ily jövő mellett — pedig ha az Isten nagy szerencsétlenségektől megóv, e jövő egészen a nemzet kezeibe van letéve, — ily jövő mellett valamint nem aggaszt a felvállalt teher, ugy, bár fájlalom, de nem sokallom az árt, mely számunkra e jövőnek kapuját megnyitotta. De azt kérdik némelyek: nemde kötelességünk az adózó népen könnyíteni, s nem foszt-e meg épen ezen alku a könnyítés lehetőségétől ? Igenis, tisztelt ház, szent kötelességünknek vallom segiteni a nép millióin, kik az állam terheit viselik. De e segítségnek is két módja van: az egyik azon egyszerű műtét, midőn az adót leszállítjuk, tehát a gyenge vállairól leveszszük a tehernek egy részét a nélkül, hogy erejét növelnők; a másik azon eljárás, midőn nem a terhetapasztjuk, hanem az erőt növeljük, kereset nyújtása által. Én, t. ház, határozottan az utóbbi rendszer mellett nyilatkozom : mert a gyenge akkor is fog sóhajtani a súly alatt, ha azt kevesbítjük, s ez által az államot is gyengitjük; mig az erős az egész terhet játszva vi-