Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-185

2*2 CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 10. 1867.) és igy némileg a magunké is feltételezve vagyon. Ne felejtsük, hogy ha 1848-ban ezen s a hozzá hasonló kérdések megoldattak volna, az osztrák monarchiának és ebben Magyarországnak helyzete is bizonyosan kedvezőbb lenne, mint a minő tényleg, és pedig mind anyagi, mind erkölcsi, mind politikai tekintetben. Ne felejtsük, t. ház, végre azt, hogy ezen kérdés megoldásától sok tekintetben az alkotmányosság és szabadság sorsa is függ, és hogy a jelenben lényegileg a mi kezünkbe van letéve határozni a fölött, hogy szabadság, béke és jóllét, vagy ennek ellentéte uralkodjék-e a magyar koronás király birodalmában. Mindezek folytán, mivel bensőleg meg vagyok győződve a felöl, hogy az előttünk lebegő nagy czélok elérése csak ezen az utón biztositható, és hogy azon politika, mely ennek ellenkezőjét ajánlja, Magyarország terheinek nem könnyebbitését, hanem sokkal nagyobb mértékű súlyosbítását vonná maga után: pártolom a miniszteri előterjesztést. (Átalános éljenzés a jobb oldalon.) Detrich Zsigmond: Tisztelt ház! Nem vállalom magamra azon parlamenti kötelességet, hogy az előttem szóló igen tudós és tiszteletre méltó barátom átgondolt előadásának taglalásába bocsátkozzam; én csak néhány egyszerű szóval kívánom indokolni meggyőződésemet, mely engem arra indit, hogy Tisza Kálmán t. képviselőtársam indítványát pártoljam, fÉlénk éljenzés a bal oldalon.) Nem tagadhatni, hogy minden alkotmányos parlamentnek egyik fő joga, de egyszersmind fő kötelessége a költségvetések betekintésére különös gondot fordítani; következőképen kerüljön elő bármely fizetési kérdés, okvetlenül jogában áll a parlamentnek az illető kormányt vagy az illetőket megkérdeni, és számot vetni a költségekre nézve, hogy a parlament képes legyen magát kellőleg tájékozni. « Az iránt átalában tisztában vagyunk, és itt nem is az a kérdés: fizessünk-e vagy ne ? Ezt a törvény eldöntötte. A nemzet igéretét adta, miszerint ez államadósságok törlesztéséhez járulni fog: az tehát bevégzett dolog. Kérdés csak az, mennyit szándékozunk adni ezen felvállalt kötelesség lerovására ? Erre a felelet szerintem is egyszerű: annyit, a mennyit megbír a nemzet. Mit bir meg ? azt a számok fogják constatálni; azontúl, mit valaki meg nem bir, egyátalában lehetetlenség kötelességet vállalni és teljesíteni. (Ugy van! balfelöl.) ígéretet tettünk járulni az ügyhöz; de még eddig ígéretet nem tettünk az arányra nézve, melylyel járulni akarunk. Először önmagunkkal kell számot vetnünk, azután jön kötelességünk számokban kifejezett teljesítése. (Tetszés a bal oldalon.) Tisza t. képviselőtársunk indítványa az én nézetemnek teljesen megfelel. A felvállalt országos kötelességet egyátalában nem utasítja el, sőt azt ujabban megerősíti; nem utasitja el a törvényjavaslatot de még azon összeget sem, mely abban foglaltatik, hanem egyszerűen adatokat kér, világosságot keres, melynek vezérlete mellett azon valódi igazságos arányt tudhassuk, melyet nem csak megigérni, de becsülettel teljesíteni is képesek lehessünk. (Helyeslés balfelöl.) Egyezkedésünknek és átalános eljárásunknak alapját a méltányosság képezi. Ennek körvonalozását még nem hallottam, nagyon szigorúan magam sem tudom körvonalozni. Csak annyit mondok, a méltányosság csak ott kezdődik, hol a szorosan vett kötelesség végetér. Először tehát, mielőtt a méltányosság terére lépnénk, azt hiszem, a szorosan vett törvényes kötelesség tényeivel kell megismerkednünk. Annálfogva első, a mit a jelentésben és a deputationalis munkálatokban látni kívánnék, az : az investitiokra nézve minő számok merülnek fel? Az lehetetlen, hogy oly véghetlen nagy kiterjedésű statusadósságból, a milyen az, melyről beszélünk, lehetetlen hogy investitiok ne történtek volna; fel kell tenni, hogy az investitiokban igazságosság követtetett; és ha eztfelteszszük, kell hogy Magyarországra is történtek legyen investitiok; ha nem történtek, az eljárás a statusadósság felvételénél irányunkban nem volt alapos, azaz törvény és igazság értelmezése szerint minket egyátalában nem kötelezhet. Mert azon fél, mely jelenleg is az investitiok tulajdonosi birtokában van, mint legközelebbb érdekelt, kell, hogy viselje az arra fordított költséget; sőt azt hiszem, hogy egyik állam sértené a másik államot, ha akár kegyelem, akár bármi más czim alatt oly államadósságokat vállalna el, melyeknek valóságos birtoklása a másik állam tulajdonában van. Ez iránt tehát tisztába kell jönnünk. Tisztelt előttem szóló Kautz képviselőtársam erre nézve azon észrevételt teszi, hogy ezek csaknem felfedezhetlenek, mert az adatok hiányoznak. Én ebben nem nyughatom meg. A számoknak csalhatatlanoknak kell lenniök. Ha nem voltak egy, két, három vagy négy hét alatt fölfedezhetők, kerestessenek mindaddig, míg a valódi kutforrások alapján ezen igazságot feltalálni képesek leszünk. Azt is mondta t. képviselő úr, hogy e kérdést nem is tanácsos feszegetni, mert az a solidaritast involválja. Először meg kell említenem, hogy ezen eszmét nem én mondtam először; ezt mondta a ház legérdemesebb tagja, kit én is vezéremül tisztelek. Azt monda ő, méltányos, igazságos és szükséges, hogy az investitio kérdéséről szóló adatok a ház asztalára letétessenek és bemutattassanak. Ez az egyik; a másik az, hogy a solidaritas elvét egyátalában nem ismertem el. A mi nekem a közös költségből, vagy — ha ugy tetszik — az államadósságból az