Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.
Ülésnapok - 1865-185
14 CLXXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 10. 1867.) gyek azokra , miket a t. jobb oldalról tegnap . és a múlt napokban hallottam. Mindenek előtt bátor vagyok Trefort Ágoston barátomnak felelni, ki azt mondotta, hogy ha késünk az adósság elvállalásával, „vigyázzunk, nehogy azután nagyobbá, többé legyen." Ez, uraim, egy kicsit ijesztő, s részemről azt tartom, hogy alkalmasint azon franczia példabeszéd fog előállani: sauve qui peut. azaz fuss vagy fizess. Egyébiránt t. barátomnak azt vagyok bátor mondani, hogy bár mennyire fussunk is az adósság elől, azt elhagyni n_em fogjuk; és azt is bátor vagyok hozzátenni, hogy jobb szerettem volna, ha t. barátom arra adott volna tanácsot, hogy saját pénzügyminiszterünknek az államadósságok fedezése végett felveendő kölcsöne elöl merre menekülhessünk. A mi Bánó József észrevételeit illeti, hogy az adósságok reánk nézve igen hasznosak voltak... Bánó József: Azt nem mondtam ! Nagy Ignácz: . . . megvallom, én nem igen tartom hasznosaknak az adósságokat. Bánó József: Én sem ! (Jobbfelöl: Mi sem!) Nagy Ignácz: Hanem azt tartom igen is, hogy az absolut kormánynak köszönhetjük azun helyzetet, amelyben vagyunk ;köszönhetjük 1848 — 49-nek, a mely az absolut kormányt oda vitte, hogy végre csordultig telt a pohár; köszönhetjük továbbá Szadovának, mert a burkus adósság nélkül is győzelmet vett volna Ausztrián, ha egykrajezár adósságasem lett volna is. Hallottam mondatni azt is, hogy kár emlegetni azt, hogy nem birjuk meg a terhet, és kár a népet ilyen véleménynyel ijeszteni. Én azt tartom, t. ház, hogy a kinek a zsebében egy fillére sincs, a világ legelső szónoka sem volna képes zsebébe pénzt varázsolni. (Felkiáltások: Egy fillérünk csak van f) Vagy talán azt hiszi a t. jobb oldal, hogy tanácsosabb volna a népet oly Ígéretekkel hitegetni, ámitani, melyeknek teljesedését magunk sem hiszünk? (Zaj. Ellenmondások.) Én — nem a tisztelt jobb oldaléról, hanem magam álláspontjáról szólok, — (Derültség) a népet azzal hitegetni soha nem fogom, a mit magam sem hiszek; sokkal nemesebbnek, jobbnak és szebbnek tartom, kimondani az igazat, (Felkiáltások jobbról: Kívánjuk mi is !) mintsem olyannal ámitani, mit utóbb teljesíteni nem tudunk. (Felkiáltások jobbról: Ki teszi ezt?) Egyébiránt, hogy a tárgyra térjek, a tárgyalás alatt levő törvényjavaslat valóban oly fontos, hogy nem csuda, ha mindnyájan — bármely párton leszünk is — szorult kebellel gondolunk a jövőre. Én, tisztelt ház, tökéletesen meg vagyok győződve mind a tisztelt jobb oldalnak, mind a kormánynak a legőszintébb jó szándékáról; annál inkább fájlalom tehát, hogy vele ezúttal egy véleményen nem lehetek. Nem lehetek pedig annál ke, vésbbé, tisztelt ház, mert már maga a tisztelt pénzügyminiszter úr is e napokban kimondotta azt a quotára nézve, hogy előlegesen is meg van győződve arról, miszerint „az eredménynyel se hazánk, se a lajtántuli részek kielégítve nincsenek." Ezen őszinte nyilatkozat, tisztelt ház, ugy hiszem, az államadósságokra vonatkozólag még inkáb áll. De azt is mondotta a tisztelt pénzügyminiszter, hogy őt épen e körülmény nyugtatja meg legjobban. Megvallom, hogy ez sajátságos nyilatkozat : mert ebből az következik, hogy azon tisztelt bizottság, melyet Bécsbe küldöttünk , sokkal jobban tudta a nemzet érdekeit, mint maga a nemzet; meglehet, erről nem vitatkozom ; annyit azonban mondhatok, hogy én részemről sokkal jobban szerettem volna, ha azon küldöttség, mely Bécsben működött, olyas valamit tett volna, melylyel a nemzet meg lett volna elégedve: a minek kiszámithatlan jó következménye lett volna ; lett volna mindenekelőtt azon következménye, hogy ha a bécsi kormány és a lajtántuli népek, látva azt, hogy a magyar nemzet oly valamire kényszeríttetik, mire nem képes, a miből a magyar nemzet látja, hogy az romlására vezet, a bécsi minisztérium és a lajtántuli népek bizonynyal kigondoltak volna valami oly eszközt, midy által mind őrajtok, mind rajtunk segítve lesz vala. Ez eszköz nem lett volna más, mint a kamatleszállítás, devalvatio, vagy akár minek nevezzük: s ekkor mindenesetre elértük volna, hogy mindkettőnkön segítve lett volna; míg most oda jutunk, hogy ők is, mi is semmivé leszünk csekély nézetem szerint. Mert bárha azt mondotta is a pénzügyminiszter úr, hogy a jövendöléseknek nem barátja, és nem ért egyet Böszörményi képviselőtársammal, ki szintén azt monda, hogy tönkre fogunk jutni; de, uraim, ha egy nemzet, mielőtt saját házát rendezte volna, mások adósságának rendezésébe ereszkedik, annak mulhatlanul meg kell semmisülnie. Azért, uraim, az a legegyszerűbb okoskodás, hogy miután mind az isteni, mind az emberi törvények megengedik, hogy minden nép előbb saját magáról gondoskodjék, sőt azt kötelességgé is teszik: ha már a tisztelt báz többsége a quotát magára vállalta, meghajlok a többség nézete előtt, elfogadom a quotát; de a quota után következik mindjárt maga a nemzet; s épen azért véleményem az, mit Tisza emiitett: számíttassák ki, minő költségeink vannak magunknak, és mik szükségesek arra, hogy anyagi tekintetben magunkon előbb segíthessünk; s midőn már a magunk szükségeit elláttuk, akkor fizetnők mindazt, mi a jövedelemből fenmaradt: én szivesen fölajánlom, bármennyi legyen is. De hogy ezt megtudhassuk, épen azért szükséges volna az, hogy a t. pénzügyminiszter terjeszBze elénk az ország kiadásait és bevételeit, a miből meglássuk, mennyi pénzt nélkülözhetünk az
