Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

132 CLXXXIX. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 1867.) déli államokban mindannyiszor a polgárháború emlékét idézték fel. Engedje a t. miniszterelnök ur, hogy én azt mondjam, hogy azon terhek, melyek az államadósságokból reánk hárulnak, előttünk is mindig, nem mondom, azon idők emlékét, midőn fegyveres kézzel legyőzettünk — mert ezen idők költsége legnagyobb részben más forrásból fedeztetett— de azon idó'k emlékét fogják előttünk fentartani, mely időkben hazánk meg semmisítésére ezélzó experimentatiok halmozták fel leginkább az államadósságokat. A kaposvári kerület érdemes képviselője, nekem igen t. barátom tegnap — valószínűleg azért, mert már nagyon előhaladván a tanácskozásokban, őt sokan megelőzték — sokkal szebben, sokkal correctebben fejezte ugyan ki magát, de körülbelül ugyanazokat mondotta, miket mások is elmondtak. Nem kívánom tehát beszédét különösen taglalni, azt remélvén, hogy abban, mit átalánosságban el fogok mondani, benne lesz az is, mi jeles beszédének egyes pontjaira feleletül szolgálhat; de nem mulaszthatom el, hogy egy megjegyzést ne tegyek. Azt méltóztatott mondani, miszerint a pénzügyminiszter nagyon helyesen tette, hogy Magyarország jövőjét az államadósságok czéljára eladni nem akarta. Tökéletesen egyetértek vele; de engedjen meg : ő értett engem félre, és félreértettek többen is e házban: azért kénytelen vagyok megmondani, mi az, mit akartam és akarok. Én azt, hogy költségvetés, budget terjesztessék elő, se indítványomban, se annak indokolásában nem mondottam. Egyszerűen és egyedül csak azt kívántam, hogy készíttessék kimutatás a lehető bevételekről valószínű kiadásokról. (Fölkiáltások a jobb oldalon: Hisz ez budget!) Az indokolásban arra is hivatkoztam, hogy ezt a minisztérium könnyen teheti, mert kezei közt vannak a múltnak adatai: tisztán kitetszik tehát ebből, hogy én azok alapján óhajtottam a kimutatást előállittatni. Természetesen megengedem, hogy a kifejezés nem volt eléggé tiszta; de hivatkozom mindazokra, kik nézetemet e tárgyban régebben ismerik : nem lehetett czélom az, hogy minden esztendőben a budget megállapításánál határozzuk meg a felesleget, mely az államadósságokra oda adható ; de czélom volt az, hogy a készítendő kimutatások folytán most mutatkozandó felesleg ajánltassék meg, mint az államadósságokra évenkint fizetendő összeg. És mi módon kivánom ezt megállapítani; erre nézve megmondottam azt is, hogy kész vagyok arra, hogy kiadásainkat szorítsuk a legszükségesebbekre, hogy ne tekintsünk az adó leszállitására, ne tekintsünk gyümölcsöző befektetésekre, ne tekintsünk a kölcsönök utján tett beruházásokból ránk háramló ujabb terhekre. Mindezek által, hiszem, elég tisztán kimondottam, hogy én nem a jövő évi budgetet kivántam előterjesztetni, hanem az állandó összeget a múlt évek alatt szerzett tapasztalások folytán vagy útmutatása szerint kivántam megáliapittatni. Még csak egyet jegyzek meg t. képviselőtársam beszédére vonatkozólag. O tegnap — czáfolván beszédem azon állítását, hogy a törvényjavaslat azért sem helyes, mert nem ád annyit, a mennyi elég, habár többet ad is, mint a mennyit adhatunk — azt mondta, hogy nem is az a törvény rendelete, hogy annyit adjunk, a mennyi elég, a mennyivel oda át is megelégednek, hanem annyit adjunk e czélra. a mennyit adhatunk magunk megrontása nélkül; és én vele tökéletesen egyetértek ; de hogy okom volt nekem beszédemben felvenni a javaslat ellen azon indokot is, hogy nem ad annyit, a mennyi elég, habár többet ad, mint a mennyit megbirunk, arról legújabban meggyőződtem ma utólag igen t. képviselőtársam Deák Ferencz nyilatkozata által, ki azokkal, miket t. barátom mondott, épen ellenkezőleg és határozottan mondotta, hogy annyit kell elvállalni, a mennyivel eléretik a czél, hogy az ő jóllétükkel együtt a mienk is össze ne roskadjon. Bánó József képviselőtársain azt mondta, hogy igaz, a 30 millió — de ha jobban kiszámítjuk, az agioval együtt közel 33 millió — nagy teher ; de azzal vigasztalt bennünket, hogy ha megnézzük, mily roppant terhet vállalnak el ő felsége többi országai, akkor e terhet nem fogjuk nagynak találni. Azt hiszem, nem fogjuk mi a mi helyzetünket jobbnak találni azért, ha látjuk, hogy más testvérnépek épen oly rósz vagy pedig még roszabb helyzetben vannak. Azt hiszem, nem fogunk hasonlítani akarni azon mesebeli állathoz, mely kétségbeesve sorsa fölött, csak akkor vigasztalódott, midőn meggyőződött, hogy nálánál még nyomoruabbak is vannak. De ha áll az, mi szerintem is áll — bár ugy gondolom, hogy a túloldali t. szónokok tul is mentek ennek feltüntetésében — hogy ő felsége többi országai és tartományainak jólléte által feltételeztetik a mi jóllétünk : akkor, ha azt látjuk, hogy minden áldozatunk daczára is ők a terhek által elnyomva maradnak, ez csak arra lehet ok, hogy a mi erőnI ket kimeritni annál kevésbbé akarjuk. Azt is monda a t. képviselő ur, hogy első beszédemben mondottam egyet-mást, a mi elég I helyes, csakhogy elfeledtem valamit, és ez az, hogy most nem az absolut kormánynyal, sőt nem is kormánynyal állunk szemben, hanem nép és nép egyezkedik egymással, népeknek pedig azt , mondani, hogy nincs kibontakozás, nem helyes, mert az kétségbeesésre viszi őket. Én. t. ház! igen