Képviselőházi napló, 1865. VI. kötet • 1867. deczember 10–deczember 30.

Ülésnapok - 1865-189

OLXXXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 14. 186T.) 109 Deák Ferencz: (Halljuk! Halljuk!) T. ház! Nincs a politikai életben nehezebb helyzet, mint a törvényhozóé, midőn valamely nagyfontosságú kérdés tárgyalásánál azon meggyőződésre jut, hogy a nem mellőzhető megoldásnak minden lehető módja súlyos áldozatokkal jár. Ily helyzetben vagyunk mi jelenleg az államadósságok kérdésénél. Nem csupán pénzügyi kérdés ez, melynél csak a számok határoznak, nem is egyedül jogi kérdés, melynek megoldásánál kizárólag a quid juris szolgál zsinórmértékül, hanem egyszersmind oly politikai kérdés, melyet az ország összes politikájától különválasztva, tisztán és alaposan megítélni sem lehet. Ha egyedül a jogi szempontot kellene tekintetbe vennünk, egyszerűen hivatkozhatnánk azon alkotmányos elvre, melyet a fejedelem által szentesitett törvény is kimond: hogy Magyarországot alkotmányos állásánál fogva oly adósságok, melyek az ország törvényszerű beleegyezése nélkül tétettek, szorosan jogilag nem terhelhetik. Felhozhatnék , hogy alkotmányunk sértetlen fentartása mellőzhetlen feltétele volt a pragmatica sanctióbau megállapított trónöröklésnek: ennélfogva senki oly terheket ránk nem háríthat, a melyek alkotmányos befolyásunk nélkül jöttek létre. Mellőzhetnők ily módon az egész kérdést, mely minket jogilag nem illet. Ha egyedül pénzügyi tekintetekből akarnánk kiindulni, számokkal mutathatnók ki, hogy e terhek nyomasztó nagysága hazánk jóllétét s anyagi' érdekeink fejlesztését gátolná, és kimondhatnók, hogy csak akkor járulunk az államadósságok fizetéséhez, ha saját szükségeinken és beruházásainkon fölül jövedelmeinkből marad valami. Ha mindezeket kár és veszély nélkül mondhatnók és tehetnők; ha ily egyszerű határozat által végleg elháríthatnék hazánkról az államadósságok súlyát: könnyű volna megállapodásunk: mert ki az, ki tetemes terheket merne és akarna róni hazájára, ha csak arra a szükség és a teher nagyságánál is súlyosabb politikai okok nem kényszeritik ? ki az, ki ne örülne, ha könnyíthet a nép súlyos terhein és az ország felvirágzását előmozdíthatja? (Tetszés a középen.) De a ^közjogi és pénzügyi tekinteteken kívül vannak életbe vágó politikai tekintetek, melyeket figyelem nélkül hagyni nem lehet, s melyeket ép oly komolyan meg kell fontolnunk, mielőtt határoznánk. A pénzügyi szempontokat eddigi vitatkozásainkban számosan kifejtették: engedje meg a t. ház, hogy én főleg a politikai okokról szóljak, mert épen ezek azok, melyek engem az előttünk fekvő törvényjavaslat elfogadására indítanak. (Halljuk ! halljuk!) Helytelen azon felfogás, hogy mi csak rokonszenvből, testvéri szeretetből vagyunk hajlandók az államadósságok terhében részt venni. Tudjuk mi azt, hogy a politikában nem a rokonszenv,

r hanem a becsületes érdek a legfőbb irányadó. (Élénk tetszés.) Ez a legbiztosabb kapocs nép és nép között, s a mely szövetkezésnél a felek érdekei nincsenek öszhangzásban, ott a szövetkezés fentartása számtalan bonyodalmakkal jár. (Tetszet.) Mi volt a legfőbb indító ok, mely Őseinket arra bírta, hogy a Habsburg-dynastiát Magyarország trónjára meghívják, a trónöröklésnek első szülöttségi rendjét megállapítsák, s utóbb a leányágra is kiterjesztve, annak kiholtáig a királyválasztás ős jogáról lemondjanak ? Kétségkívül azon meggyőződés, hogy a magyar nemzet, biztos és erős támasz nélkül, egyedül saját erejével, hazáját és nemzeti lételét ellenségeinek túlnyomó hatalma ellen megvédeni nem képes. (Helyeslés a középen.) Nem csak uralkodót kerestek ők, hanem egyszersmind biztos támaszt. Mivel pedig Ausztriának fejedelme több más országoknak is ura volt, arra számítottak, hogy ezen országokkal ugyanazon közös fejedelem alatt állva,közös[védelemre egyesülve, megtörhetik az ellenség hatalmát, és megmenthetik hazájokat. Az eredmény igazolta előrelátásukat. Hosszasharczok után meg lett mentve az ország, és a főczél, melyért a pragmatica sanetio köttetett, biztosítva lőn. Ugyanazon indokok, melyek őseinket arra bírták, hogy erős támaszt keressenek a nemzet politikai létének biztosításában, ugyanazon tekintetek, melyek őket a pragmatica sanetio által ünnepélyesen megállapított szövetkezésre vezették: fenállanak most is e szövetkezés fentartására nézve. A török hatalom nem veszélyes ellenség többé, s ugy hiszem, nem is ellenségünk. De az európai hatalmak nagy része oly terjedelmű és oly tetemes erőkkel rendelkezik, hogy azok között Magyarország, mint külön, saját magában álló ország, biztos támaszt nyújtó szorosabb szövetség nélkül, fen nem állhatna. (Igaz!) A sors országunkat oly nagy hatalmak közé helyezte, melyeknek bármelyike, midőn az hinné, hogy vágyainak és terveinek útjában állunk, minket — saját erőnkben bizakodókat — roppant erejével bizonyosan elsöpörne. (Nagyon igaz!) És hae nagy hatalmak bármi okból egymás ellen küzdenének, e küzdelemben nem mi magunk, hanem mások érdeke vagy szeszélye határozna sorsunk felett, elnyelvén vagy feldarabolván hazánkat, (ügy van!) De ha kétségtelen az, hogy erős támasz nélkül, egyedül saját önmagunkra hagyatva, biztosan fen nem állhatunk: minő szövetség volna az, mely nekünk biztosabb támaszt nyújtana, mint azon szövetség, melyet őseink a pragmatica sanctióban kötöttek, s melyben meg tudtuk eddig is