Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-184
GLXXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 9. 1867) 359 szükséglet nagyságát, tekintve hazánk közgazdasági, adózási, lélekszám! és kiterjedési viszonyait, nem lépi át a méltányosság korlátait. Igaz, a teher nagy, a teher súlyos; de az állami életben ugrás nem lévén, a súlyos viszonyokból nincs könnyű kibontakozás. Igaz, hogy a terhet az ország csak nagy áldozattal lesz képes elbirni; de a teher nagyságának ismerete és nemzetünk férfias küzdelme első lépés arra, hogy az áldozatot elbírjuk. (Elénk helyeslés a jobb oldalon.) Debreczen városa érdemes képviselője azon általam is hőn ápolt óhajtástól vezéreltetve, hogy a magyar államháztartásban az egyensúly fentartassék, egy módot jelölt ki az államadósságok után fizetendő évi járulék megállapítására nézve, s e mód a következő: vétessenek a magyar állam öszszes jövedelmei számítási alapul, s abból levonván az ország belkormányzati s közösügyi kiadásai szükségletét, a fönmaradandó összeg fordíttassák az államadósságok után fizetendő' járulék fedezésére. Azonban nem fejtvén ki bővebben ezen eszmét tisztelt képviselőtársam, az, egyéni felfogásom szerint, kétféle magyarázatot enged meg. Vagy nem mondatik ki határozott összeg, s csak mint elv állíttatik fel az, hogy a fenmáradó összeg a járulék fedezésére fordittassék: s ez esetben vagy a hozzájárulás illusoriussá tétetik, vagy a meggazdáíkodás az állam háztartásban lehetlenné válik. Vagy pedig a másik magyarázat szerint a magyar állam jelenlegi, ez évi bevételét vévén fel számítási alapul, s ebből levonván a mondott szükségletet, a fenmaradó összeg mondassák azon határo zott, és változás alá nem eső összegnek, melylyel az államadósságok terheinek fedezéséhez járulni kívánunk: s akkor számításainkban talán közel állunk, de a deficitet a jövőre nézve egészen kikerülni képesek nem leszünk. Az államélet fejleményét, s igy a deficitek kérdését előre meghatározni alig lehet. Én azt hiszem, hogy rendezett közjogi viszonyok, rendezett belügyi kormányzat, állami érdekeinknek s anyagi szükségleteinknek kellő számításba vétele és férfias ernyedetlen munkásság képesitni fognak bennünket deficit nélkül is fenállani a jövőben s Isten segélyével még megtakarítást is tenni. Ennél fogva járulok a törvényjavaslat elfogadásához. (Elénk helyeslés, éljenzés jobiról és a középen.) Szontagh Pál (nógrádi) : T. képviselőház ! Igen tisztelt barátom Tisza Kálmán urnák tegnapelőtti előadásánál fogva —• valódi léleknyugalommal mondom itt, még ma is, a tárgyalás második napján — felmentve éreztem magamat attól, hogy a szőnyegen levő tárgyhoz azon szempontból ügyekezzem szólani, melynél fogva annak lényegét ez idő szerint alaposan tárgyalni lehetetlen, épen azért, mert azon alap, melyre a javaslatnak épitve kellene lennie, Magyarország állami költségvetése jelenben még ismeretlen valami. De felmentve érezhetem magamat még annál fogva is, mit az 1867. XII. törvényczikk 54-ik§-a tartalmaz azon feltételekről, melyek mellett Magyarország- az osztrák államadósság' terhének viseléséhez részben járulni ígérkezett: értem azon kikötést.hogy ezt csak azon esetben és oly módon hajlandó tenni, ha azzal saját romlását nem eszközli, a mire szintén Nógrád vármegye egyik képviselője az imént vonatkozott. A tárgy epochalis fontossága azonban arra még is késztet, hogy azon másik szempontra nézve, melynél fogva ezen ügynek törvényhozási eldöntését az osztrák államadósság kamatai reductiojának utján kellett volna elintézni, ejtsek néhány szót. (Halljuk!) A mint e tárgy jelenleg előttünk áll, arra látszik nekem alkalmasnak, hogy azon nagy elvi harczot, melyet a productiv tőkének, a fölbirtoknak, s a földet mivelő millióknak érdeke vív — nem az ipar és kereskedelem érdekeivel, mert ezek nem ellentétesek, sőt egymással karöltve járnak s egymást előmozdítják — de érdekeivel azimproductiv tőkének, a tőzsdék frequentatorainak, a papirgazdaságnak, a nyerészkedőknek, s azoknak érdekeivel, kiket divatos amerikai műszóval pénzcsinálóknak neveznek, mondom, hogy ezeknek harczát ne csak elmérgesitse, de épen ezeknek győ| zelmével s amazok letiprásával végezze be. Tisztelt barátom Trefort Ágoston csak a múlt napokban monda amaz emlékezetes szavakat: dolgozzunk s ne ábrándozzunk. Arany, és soha eléggé nem méltányolható s szivre veendő szavak ! De higye el igen tisztelt barátom, higyék meg és vegyék szívökre önök is, uraim ! dolgozik a mostoha-apailag megadóztatott földbirtok, dolgoznak annak mivelői eleget; s önök csak oly jól tudják, mint én, hogy mig ezek nem ábrándoznak, csak dolgoznak és legnagyobb részben szűkölködnek, azalatt a tőzsdék fejedelmei, és a papirkirályok, s ezek udvaronczai és uszályhordói — ha ábrándoznak-e? nem tudom, de hogy nem dolgoznak és élveznek, bizonyosnak tartom. És még azt ismerem állítani, hogy a földbirtoknak munkája, vagyis azon küzdelem, melyet az adóteher és adónemek elviselhetetlensége ellen folytat, már is hasonló ama régi fogház-fegyelmi módszerhez, mely szerint a megfenyítendő egy vízzel tölt edénybe helyeztetve kénytelen volt a mind-mind magasabbra emelkedő vízből folyton meregetni, hogy a befulás veszélyétől meneküljön. Pedig, mig ezekre igazán illik a nagy franczia forradalmár mondása.hogy a hazát sarujok sar1 kán magokkal nem vihetik, amazoknak haza-