Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.
Ülésnapok - 1865-184
352 CLXXXIV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 9. 1867.) hogy a mai nap engem örökre kizár a politikai életből, s bár tudnám, hogy e házon kívül polgártársaim gúnyát vagy megvetését fognám fejemre vonni: én nyugodt és vidám lelkiismerettel dobnám szavazatomat az urnába, mert meg vagyok győződve, hogy hazánknak ezzel jó szolgálatot teszek. (Elénk helyeslés a jobb oldalon.) I 1865-ben, midőn elbúcsúztam választóimtól. (Halljuk, halljuk!) egy tisztes agg férfi lépett ki a tömegből s munkától durva, de becsületes kezeit fejemre tette s azt monda: „Adjon az Isten az urnák jó értelmet." (Nagy derültség a bal oldalon.) E szavak mélyen vannak bevésve szivembe; minduntalan magammal hordozom; elhoztam ma ide a házba is; és azt hiszem jó választást tettem, midőn azt mondom, hogy a törvényjavaslatot a rész letes tárgyalás alapjául elfogadom. (Helyeslés jobbról.) Madarász József: Azt majd az öreg fogja megmondani! BÓnis Sámuel: Tisztelt ház! Azon benyomás után, melyet cultuszminiszter urnák a legközelebbi ülésben tartott, a szabadság mindenhatóságát tolmácsló meleg szavai e házban előidéztek, megvallom, felszólalnom kissé nehéz volt. Azonban a mennyiben én azt tartom, hogy a törvényhozás gépezetében az ellenvélemény nyilvánítása az eszmék tisztázására épen oly szükséges, (Helyeslés) mint egy gépezetben az ellenirányban járó, de ugyanazon ezélra működő kerekek mozgása; (Élénk helyeslés) mivel én azt hiszem, hogy az ellenvélemény, ha az a tárgy körül forog, soha sem káros, (Helyeslés) hanem mindig tisztázza az eszméket, s így szükséges — károssá csak akkor válik, ha személyekre fordul, mert akkor, ugy mint a gépezetnek a kerekei, ha nem a tárgy körül forognak, magokat emésztik fel: (Elénk helyeslés) ezt szemem előtt tartom, s ehhez képest nyilvánítom ellenvéleményemet. Meglehet, szavaim nem fogják azon lelkesedést előidézni, melyet a cultusminiszter úr szavai idéztek elő; de megvallom, midőn számokról van szó, nem is szükséges a lelkesedés; tán inkább szükséges otta:,, motos componere fluctus." Én megvallom, rám is jó benyomással voltak ékes szavai annyiban, a mennyiben, ha eddig meg nem lettem volna meggyőződve, ujabban meggyőztek volna arról, minő bajnoka és imádója a cultusminiszter úr a szabadságnak. Hanem a mennyiben egy teljes erejében működő szabadságot, mint létezőt állított föl, és antecedensét ekként állította fel, s abból vonta akö- i vetkeztetéseket: szabad legyen nekemazt mondanom, hogy megtagadván ezen mérvben az antecedenst, kénytelen vagyok megtagadni a consequentiát is. Azt hallottam e házban — és mert nézetem szerint örök igazság szava volt, felejthetlen lesz előttem — a miniszterelnök úrtól, hogy a nagyhatalmasságot nem lehet decretálni; és hogy mennyire igaz volt ez, bebizonyították a legközelebb rá bekövetkezett események. Azt mondom, és gondolom, hogy analóg dolgot mondok, ha azt mondom, hogy a szabadságot decretálni nem lehet. (Helyeslés.) Kell, hogy a szabadság, hogy ha azon erővel akar bírni, a mely erővel ha bír, oly szépen fejezte ki közoktatásügyi miniszter úr, kell, mondom, hogy a szabadság minden attribútumaival bírjon, mely attribútumok szükségesek arra, hogy a mozgást megindíthassa és folytathassa. Nem tagadom én a szabadságnak, ezen, habár nem teremtő erejét; de ha a szabadságot keletkezésében ugy körülbástyázzuk, ugy akadályozzuk szabad mozgásában, hogy az alig többé szabadság: (Helyeslés balfelöl) akkor ezen termő erőnek eredményét soha sem fogjuk látni: meglesz a Pygmaleon szobra, de nem lesz a kőben velő, mely gondolkozzék, nem lesz ereiben vér, mely a testet mozgásba hozza és képessé tegye a velő gondolatait kivinni. Ha, mondom, mi most szabadságunk hajnalán és megszületésekor, már annak minden hatáskörét elveszszük az által, hogy oly bilincseket rakunk rá, melyek között mozogni nem képes: a jövőben eredményt alig várhatunk, és így a szabadság csirájában megfojtatik. Szükséges a szabadságnak, hogy szabadon működhessék, hogy bírjon minden attribútummal: és bir-e szabadságunk már minden attribútumaival ? Még nem bir, még ezen attribútumokat később kell megnyernünk; mindaddig oly terheket, mely terheket el nem viselhetünk, nem kell magunkra rakni. Ha oly terheket vállalunk el, a mely terhek képtelenné teszik a hazát, hogy nevelés tekintetében iskoláinkra valamint fordítsunk, képtelenné teszik a hazát, hogy földmivelésünket előmozdíthassuk: akkor híjába lesznek meg, ha már készen lennének is, vasutaink és csatornáink; a gondolkozó elme nem lesz képes kivinni czélszerü földmivelést és a nem czélszerüen mivelt föld nem fog adni termést a kivitelre, nem fogja előállitani azon summát, melyet oly szép reményben állított elő közoktatásügyi miniszter úr, hogy a szabadság alatt elő fog állni. Ez állitásom nem ábránd: a tények logikája sohasem ábránd; a ki a számokra épít, ritkán fog csalódni. A ki a jobb reményekre épít, ha a reménység a körülményekhez képest meghiúsul: ellebben a remény ködfátyola, előtte lesznek a fizetetlen és talán fizethetlen milliók, mert a számok kérlelhetlenek. Azt monda közoktatásügyi miniszter úr: az a kérdés, szükségesnek tartjuk-e politikai szempontból, hogy a statusadósságokban részt vegyünk? Szerintem ez többé nem kérdés. A nemzet kimondotta, törvény által kimondotta, hogy a méltányosság szempontjából részt fog venni ezen terhekben.
