Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-183

330 CLXXXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS (Deea. 7. 1867.) gyakorlandó ellenőrségre nézve kivan intézkedést tenni, már oda mutat hogy nem érezte magát a solidaritas nem léte iránt megnyugtatva : mert ha nincs solidaritas ezen irányban, akkor nekünk se okunk, se jogunk az ellenőrködést kívánni. Ezen javaslatban lemondunk a járadék-adóssággá változtatásból háramló mindenlehetőhaszonról,lemondunk a lottó-, kölcsön-, nyeremény- és szelvény, adók jövedelméről, oly czélból mondunk le, hogy ez által a solidaritas nem létét igazoljuk. Én részemről mind erre szivesenráállok ; de csak azon egy feltétel alatt, hogy ne maradjon egyetlen intézkedés, egyetlen egy szó, a melyből a solidaritas kimagyarázható volna: mert másképen oly helyzetbe jönnénk, hogy lemondanánk a solidaritas minden előnyeiről, de bilincseiből soha meg nem szabadulhatnánk. (Helyeslés.) Meggyőződésem szerint rósz a törvényjavaslat azok szempontjából, kik a solidaritást nem akarjuk, mert azt tisztán ki nem fejezi; de rósz azok szempontjából is, kik azt netalán elválnak, mert lemondunk az abból, szerintem bár igen nagy áldozatok árán eredhető haszonról. Áttérve arra, hogy a törvény javaslat se a czélnak a melyért, se a feltételnek, a mely mellett alkottatott, nem felel meg: lássuk mit mond a törvény. A törvény azt mondja, hogy a mennyit szabad, annyit vagyunk készek az osztrák államadósságok terheiből politikai tekintetekből és méltányosságnál fogva elvállalni, hogy 8 felsége többi országai és tartományainak jólléte és a miénk le ne roskadjon. Tisztában áll, t. ház, a czél; de tisztában áll a határ is, a meddig a czél érdekében menni szabad: mert se isteni, se emberi törvény szerint nem szabad addig menni, hogy uj terheket rójunk a haza népeinek ugy is túlterhelt vállaira. (Élénk helyeslés a bal oldalon.) A rokoni, a testvéri érzelem nagyon szép dolog, és én nem tartom bár okos embernek azt, ki ez érzelmeinek tulhajtása miatt tönkre jut, de mivel csak magának tesz kárt, sajnálni tudom, rokonszenvezni tudok jó szivével; de a mihelyzetünk, képviselőké, egészen más: ha mi túlhajtva ez érzelmeket, tulságra vive a nagyelküséget, több terhet vállalnánk el, mint a menynyit elvállalni lehet, mi nem csak a magunk jóllétét, hanem az általunk képviselt milliókét, mi az országét tennők tönkre, (Helyeslés a bal oldalon) a mi tőlünk, t. ház, megbocsáthatlan könnyelműség és hazafiúi bün volna. De épen a mint ezen érzületeknél fogva nem szabad, politikai tekintetekből sem szabad hazánk anyagi jóllétét tönkre tenni. Emlékeztetem a t. ház tagjait, bármely oldalán üljenek ÍB e háznak, — nem rég volt — midőn politikai tekinteteknél fogva hazánk minden sarkalatos jogainak feláldozása követeltetett tőlünk, mi e követelést visszautasítottuk. Azt hiszem, ma is vissza kell utasitnunk azon követelést, hogy hazánk anyagi jóllétét tönkre tegyük. Vissza kell utasítanunk nem csak azért, mert az anyagi jóllét, a népek boldogságának egyik föltétele, de vissza kell utasítanunk azért is, mert anyagilag elsatnyult nemzet jogait se élvezni, se megvédeni nem tudja. (Helyeslés.) Én, t. ház, nem is birok oly magas színvonalra emelkedni, minőre a központi osztály t. előadója emelkedett, hogy mindenek előtt és mindenek felett azt lássam, mi az, a mi ő felsége országai és tartományai érdekében szükséges, s csak ugy mellékesen érintsem, mi az, mit megbírunk. Én részemről is kész vagyok, a mit tenni lehet, megtenni mindent; de azt tartom, hogy első kötelességünk arról vetni számot, mi az, a mit tehetünk. És ez nem csak reánk nézve kötelesség, ez kötelesség ép ugy a többi országok és tartományok népei irányában is: mert ha az áll, a mi törvényünkben mondatik, hogy az ő jóllétök öszszeroskadásával a mienk is összeroskad, állani kell annak is, hogy a mi jóllétünk összeroskadásával összeroskad az övék is. Ha tehát többet vállalunk el, mint a mennyit megbírunk, perczileg segithetünk ugyan rajtok, de végre a magunk és az ő jóllétök összeroskadását eszközöljük. Egyébiránt, a mint ezen törvényjavaslat szerkesztve van, meggyőződésem szerint ad az anynyit, a mennyi nem elég, és ad annyit, a mennyi sok. Tapasztaltam a múlt alkalommal, hogy a t. ház számokkal nem igen szívesen foglalkozik. (Halljuk!) Nem idézek részletes számokat ezen állitásom igazolására ; hiszen tudjuk azt mindnyájan ő felsége többi tartományai pénzügyminiszterének hivatalos nyilatkozatából, hogy ezen országoknak, ha annyit adunk, a mennyi a javaslatban ajánltatik, a legkisebb számitással 40 milliónyi, de teljes valószínűséggel sokkal nagyobb defícitjök lesz. Már pedig azt tartom, hogy a mely államnak teljes béke idejében ily nagy deficitje van, annak jólléte az összeroskadás ellen biztositva nincs. Tudjuk azt is az igen tisztelt pénzügyminiszter úr nyilatkozataiból, hogy azok szerint nekünk is több millió, de ha a számadatokat veszszük, valósággal annál is, minta mennyit emiitett, több miliónyi deficitünk lesz: adtunk tehát többet, mint a mennyit szabad és mint a mennyit megbírunk, s így saját anyagi jóllétünk öszszeroskadásának útját készítjük elő. Szomorú helyzet ez, t. ház, melyben csak az vigasztalhat, hogy okozói mi nem vagyunk. (Helyeslés.) De nem lett volna más mód, csak egy, ezen segíteni, (Halljuk!) és ez egy mód: a terhek átvállalása előtt azoknak oly fokra leszállítását