Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-181

304 CLXXXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1867.) lemmel hallgattam okoskodását, de a végeredmény nálam csak az maradt, hogy bizony csak három az. Hallottam t. barátom Trefort Ágoston okoskodását is. Egy nagy eszmét mondott ki, a mely nem magyar, hanem világeszme, mely képes egyedül a társadalmat s magát az emberiséget átalakitani, s ez azon néhány szavakba foglalt intése volt, hogy dolgozzunk és ne ábrándozzunk. Éteremben nagyobb, magasztosabb és korszerűbb eszme nem volt még megpendítve, s én örömmel találkozom t. barátommal e téren. A munka hatalmának terjedelme emberi észszel előre nem is körvonalozható; nagy erő az, sőt merem mondani, az egyetlen erő, amely az emberiséget egykor rendeltetése czéljához vezetendi. Hanem kénytelen vagyok megjegyezni, hogy mindamellett ugyanekkor az én tisztelt barátom Lafontaine tojásáruló szende leányának alakjában jelent meg előttem. (Halljuk.') A mint tudva van, e szende falusi szépség a fejét nyomó nehéz tojásos kosár terhe alatt meggörbült nyakkal ábrándozott magáról, mint leendő herczegnéről. T. barátom a munka eredményeit igen magasztosán festvén, már előre élvezte azon gyönyört, melyet érezni fog egykor a leendő Magyarország ezen elv következtében, s elfelejtkezett a jelenről. Azt hiszem, talán kérdhetem: egyéb ez, mint ártatlan szendeség részéről ? He, t. ház, ha e teher már magában is oly nyomasztó, bátor vagyok kérdeni, mi ok indíthat bennünket arra, hogy ezen terhet még súlyosítsuk oly kötelezettség elvállalásával, melynek feltételei nehezen és csak nagy áldozatokkal lesznek teljesíthetők részünkről? Ezen feltételek elseje az, hogy közösügyi hozzájárulási tartozásunkat havonkint fizessük be; a feltételek másodika pedig, hogy ha a fizetendő havi részletek a hozzájárulási tartozás összegét nem ütnék meg, a többletet bevételeinkre való tekintet nélkül ez esetben is havonkint a közös pénztárba beszolgáltatni tartozunk. A mi az első feltételt illeti, az nézetem szerint magával a dolog természetével is ellenkezik. Indokolom állitásomat. A jövedelem vagy a bevétel egyeseknél ugy, mint az államnál ritkán tart, mert ritkán tarthat egyenlő lépést, az időt tekintve, a kiadás szükségleteivel. Magokból a fogyasztás alkalmával szedetni szokott jövedéki adókból a jövedelem sem egyenlő hónaponkint; azon tárgyakból pedig, melyektől közvetlen adó szedetik, csak az év bizonyos szakaiban, s némelyekből, minők a földek, évenkint csak egyszer vesz jövedelmet az adózó, következőleg jövedelméből az adó fizetésére is csak egyszer képesittetik. Ha már most a jövedelmek befolyásának rendes idejére nem tekintünk, és elvontan, mereven előre meghatározzuk azon határnapokat, a mely határnapokon a közös pénztárba fizetnünk kell: igen természetes, hogy meghatároztuk a határnapokat is, melyeken adót kell fizetni. És mi történhetik ekkor ? Az, hogy az adózó nagyon sokszor jön oly helyzetbe, melyben nem marad egyéb választása, minthogy vagy exequáltatni. kénytelen magát, s akkor adóján túl ráfizeti a költségeket, vagy kölcsön kell vennie az összeget, s akkor növeli adójának súlyát a kamatokkal. Közgazdasági elvek szerint nincs kárhozatosabb eljárás, mint az, ha az adózó jövedelméből több vonatik le, mint a mennyivel a törvény szerint azállamnak tartozik. A második tekintet, melyre bátor vagyok figyelmeztetni a házat, az, hogy ha ezen szakasznak második része életbe lép, akkor az állam pénztára és annak szükségletei még azon kedvezményektől is meg lesznek fosztva, melyeket annak az 1867. XII. törvényczikk 41. §-a juttat. Ott ugyanis ki van mondva, hogy bár közösügyi illetékünket havonkint tartozunk fizetni, magunk számára is marad valamicske pénztárunkban. Ha azonban a havi befizetés ily mereven hajtatik végre, igen sok hónapunk lesz, melyben a magyar pénztár egészen üres marad és nem lesz képes az állam legéletbevágóbb igényeinek is megfelelni. Nem lehetetlen, hogy lesznek hónapok, a melyekben a közigazgatás és igazságszolgáltatás költségei is hiányzani fognak. Ugyan kérdem, nem természetesebb-e ennél az, hogy a magyar állam e tekintetben magát csak arra kötelezze, hogy az egész mennyiségét egy év folyama alatt fogjabeszolgáltathatni ? a részletekre nézve pedig az határoztassék, hogy a közösügyi pénzügyminiszter és az illetékes miniszterek közt egyezmény jőjön létre s azon egyezményben, tekintettel mind a két állam viszoyaira, határoztassanak meg a részletes fizetések határnapjai ? Alig van oly két állam, melynek közgazdasági viszonyai tökéletesen egyenlők volnának, s ezen kivételek közé Ausztria és Magyarország bizonyára nem tartozik. Végtelen különbség van e részben miköztünk és Ausztria közt. Mi úgyszólván tisztán földmivelő ország vagyunk s jövedelem dolgában egyedül nyers terményeinkre vagyunk szorítva, holott a másiknak ipara, s ha nem is addig , mennyire lehetett volna, de mégis előhaladt ipara van. Azt hiszem, a mi miniszterünk ugy, mint a másik állam minisztere ezen viszonyokat számitásba fogják venni és akként fognak egyezkedni a fizetés határnapjai iránt. Én részemről nagyon jól rendezettnek tartandom Magyarország pénzügyi háztartását, ha az országgyűlés által időnkint és évenkint megszavazandó összegekből mind a közösügyi tartozás, mind saját szükségeleteink fedezésére a pénz minden erőszakolás, minden hajhászás nélkül fogna behajtatni. De ellenben szerencsétlennek kell előre jeleznem pénzügyminiszterünk helyzetét azon esetben, ha a bevételek és kiadások közti időkü-