Képviselőházi napló, 1865. V. kötet • 1867. szeptember 30–deczember 9.

Ülésnapok - 1865-178

CLXXVin. OKSZÁGOS ULES. (Decz. 2. 1867.) 255 ségig mielőbb orvosolni. Ha azt akarjuk, hogy a nép maga is a dolgok uj rendjének őszinte barát­jává szegődjék, eszközölnünk kell, hogy a sértő múltnak egy-egy visszaemlékezésével naponkint szegényebbek legyünk, hogy a nép valahára anyagi könnyebbülést is érezzen, mely legfőbb érv annak kimutatására, hogy a helyzet csakugyan jobbra fordult. Tisztelt ház! Tény az, hogy a provisorium alatt törvénytelenül behozott, s Er­délyben is részben még mindig fenálló ut-vámok jelenleg is érvényben állnak. (Igaz.!J Közlekedési eszközeink fentartása nézetem szerint a közteher­viselés egyik ágát képezvén, azt hiszem, annak egyaránt kell terhelnie az ország lakosait osztály­különbség nélkül. Minthogy azonban az Erdély­ben egy részben még most is tényleg fenálló ut­vámrendszer leginkább és főleg a kereskedő osz­tályt és annak is azon legszegényebb részét sújtja és terheli, mely napi kenyerét folytonos utazással kénytelen keresni; de másfelől, hajói vagyok ér­tesülve, a vámos utvonalaknak, melyek Erdélyben még fenállnak, jövedelméből tartatnak fen a többi nem vámos vonalak országos utjai is, a mi már magával az osztó igazsággal ellentétben áll: fölhíva érzem magamat a magas kormánykoz a következő interpellatiot intézni: szándékozik-e a minisztérium és mikor az Erdélyben még jelenleg is fenálló ut-vámoknak megszüntetése iránt intéz­kedni, és addig is, mig a közlekedési ügy minden tekintetben törvényhozásilagrendeztetnék, az 1848 30. t. ez. 5-ik szakaszának rendelkezését fentartani? Mikó Imre gr. közlekedési miniszter : Ezen interpellatiora némely megjegyzéseim vannak.... Lónyay Menyhért pénzügyminiszter : Ezen pénzügyi kérdés annak idején... (Hosszasan tarló élénk derültség. Melyik miniszterhez szól az in­terpellatio ?) Simay Gergely : Bátor vagyok nyilvání­tani, hogy ezen kérdésemet, mely mind a pénzügy, mind a közlekedési ügy minisztériumaihoz tarto­zik, ezen miniszter urakhoz voltam bátor intézni. (Derültség.) Mikó Imre gr. közlekedési miniszter: Ezen ügynek mostani állását kívánom fölfejteni, minthogy tárgyalások is folytattattak már eziránt. A magyar korona országaiban 1853-ban május elsején behozott útvám csakhamar, az 1854-ik év­elején az akkor fönállott magyarországi úgyneve­zett öt kormánykerület területén megszüntetts­tett, és meghatároztatok, hogy ezen megszüntetett vámokról a kincstárnak meghatározott vámegyen­érték fizettessék. Erdélyben azonban és az akkor j fenállott úgynevezett Szerb Vajdaságban és Temesi Bánságban a vámok továbbra is fenmaradtak és ] mai napig is fenállanak. Temes és Krassó me j gyeknek ismételt sürgetése folytán, és az akkor fenállott helytartótanács szorgalmazása következ­tében, 1861-ben kelt udvari rendelet által elvileg kimondatott az, hogy a temesi megyékben és Er­délynek Magyarországhoz kapcsolt részeiben is az útvámok megszüntettessenek, de, mondom, csak el­vileg, mert ezt a haszonbéresekkel kötött egyez­mények miatt tényleg teljesedésbe venni nem le­hetett. Ily állásban találta a minisztérium ez ügyet. Most a minisztérium kineveztetése után Krassó me­gye szorgalmazta e vámok eltörlését a közlekedési minisztériumhoz intézett kérelmében. Én ez iránt a pénzügyminisztériummal érintkezésbe tettem magamat és ez mindeddig még nem vezethetett eredményre. Különben pedig egyátalában azon elv, hogy a vámok továbbra is föntartassanak vagy pedig eltöröltessenek, a törvényhozás elé tarto­zik és a törvényhozás fog ez iránt határozni. Akár tartassák meg a vám, akár töröltessék el, a kor­mány föladata lesz a fölött Őrködni, hogy a meg­állapítandó elv az ország egész területén egyfor­mán alkalmaztassák, nem pedig, a mint ez, sajná­lattal mondom, Erdélyben történt, hogy egyes vi­dékek a kedvezményekből kizárattak, mások pedig abban részesültek. (Helyeslés. Fölkiáltások: Halljuk a pénzügyminisztert!) Lónyay Menyhért pénzügyminiszter: Tisztelt minisztertársam arra hivatkozott, hogy magát e kérdés tekintetében a pénzügyminiszté­riummal tette érintkezésbe. A pénzügyminisztérium természetesen nem tehet mást, mint a mire a t. háztól fölhatalmazást nyert. A fölhatalmazás pedig akként szól, hogy az eddig és jelenleg fönálló adó­rendszer ez év végéig tartassék fon és az államjö­vedelmek e szerinthajtassanak be. Minthogy az ál­lamjövedelmek nem jelentéktelen részét az utvám­jövedelmek képezik, a pénzügyminisztérium köte­lességének ismerte azokat ez évben föntartani. (He­lyeslés.) Nem sokára be fog következni azon idő. a midőn a t. ház átalában a pénzügyi rendszerről és a jövedelmekről fog határozni, és akkor lesz a ház­nak alkalma ez iránt is törvényhozás utján intéz­kedni. (Helyeslés.) Simay Gergely: T. ház! Csak egy alázatos megjegvzésem van a miniszteri felelet azon részére nézve, hogy a törvényhozás fogná megállapítani a vámoknak vagy átalában a közlekedési ügyek­nek rendezését. Az általam felhozott tárgy egye­nesen a 48-ki törvényekben, és az általam fölho­zott 30-ik t. ez. 5-ik szakaszában gyökerezik. Az 1848-ki törvények reactiváltattak már maga a ko­ronázás és ő felségének eskületétele által. Ezek nem újabb tövényhozás alá tartozó dolgok ; hanem rög­tön visszaállitandók lettek volna akkor, midőn az 1848-ki törvények érvénye visszaállíttatott. (Fól­kiáltások : Menjünk tovább!)

Next

/
Thumbnails
Contents