Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-108

CVIII. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Marez. 21.11867.) 31 közt, egy erős, tekintélyes monarchiának fenállása politikai, közgazdasági és culturai szükségesség. Nem ugyan oly monarchiáé, mint az volt, mely Königgratznél ama súlyos katastrophális vereséget szenvedte, hanem olyané, mely a szabadság s igazi alkotmányosság alapjaira épitve, népeinek biztosított szabad fejlődéséből, erkölcsi és anyagi elégiütsége s ragaszkodásából meríti létezése föltételeit, olyané, minő világrészünk e vidékeire nézve a 19-ik század annyi nagy statusférfiának, egy Canningnek, egy Peelnek, Thiersnek és Humboldtnak s mindenek fölött halhatatlan Széchenyinknek lelke előtt lebegett, mely a keleteurópai autokratikus és szabadságellenes tendentiának erős ellensúlyozójául és gátfaláúl szolgáljon, s olyané, mely a magyarság állami existentiája és önálló politikai léte biztos keretét képezze, s nekünk, évszázadok óta mostoha gyermekként tekintett fajnak, igazságot szolgáltasson s magváulés nehézkedési pontjául Szent István birodalmát ismerje el. Csatlakozom továbbá a többségi javaslathoz azon okból, mivel

t ez utóbbi hazánk közjogi állását az uralkodóház orsaágai és tartományai körében szabatosabban, s szoros ragaszkodással alaptörvényeink- és szerződéseinkhez, valamint az újkori államélet visszautasithatlan követeléseinek illő számbavételével jelöli ki, és ugyanakkor, midőn egy nagyobb birodalom-test fenállása és biztonsága minden nagy föltételeit megvalósítja s midőn a nagyobb „egésznek" erejét emeli, az e nagyobb egészben foglalt önjogu kisebb „egésznek" is jogkörét kiegésziti, erejét fokozza és tekintélyét emelendi. A többség munkálata, nézetem szerint, helyesen tűzi ki azon nagy irány- és határpontokat és elveket, melyek szerintMagyarország a fejedelem és annak többi birtokai iránt, és viszont ez utóbbiak és az uralkodó Magyarország iránt szerződésszerű kötelmeiknek eleget tenni hivatvák. Fölállítja az alaprajzot, mely által az 1526, 1608, 1687, 1723, 1741, 179% és 1848-ban megkezdett és folytatott nagy államrendezési munka a mi javunkra és a mi érdekeinkkel megegyezőleg befejeztethetik ; áttér a meddő negatió és a gravaminalis politika kietlen teréről a positivitás gyümölcsözőbb terére; több jogokat és befolyást biztosit számunkra, mint a melylyel valaha birtunk állami ügyeink intézésében a nélkül, hogy csak egyet is föladna, vagy csorbítana sarkalatos jogainkból; nem félti hazánkat a szabadabb és éltetőbb legü nemzetközi áramlatok közé bevinni; nem bontja meg, vagy rontja le azon nagy bolti vezetet, melyen a monarchia politikai épülete nyugszik; mélyebb érteményt és teljesb elismerést tanusit a modern statusélet és emberiségi haladás nagy előfeltételei iránt, s világosságot, rendet és rendszert hoz oda, a hol tizennyolcz év óta csak chaos és a rendezett rendszertelenség uralkodott. A többségi javaslat adja tovább kezünkbe az ariadnei fonalat, melynek segítségével közel két évtized óta fenálló bonyodalmak és viszálkodások tömkelegéből valahára kibontakozhatunk. Ennek alapján válik az annyira óhajtott és szükséges kiegyenlítés nagy müve lehetségessé; ezzel érendi végét a nagy statusjogi per, mely köztünk és az uralkodó, meg ennek többi országai közt oly hosszú idők óta folyt, s mindkét fél már majdnem végső erőkimerülésére vezetett. Mindezeken kivül azért is szavazok a majoritási javaslat mellett, mert benne látom évszázadok óta az első igazán nagy és bátor — nem merész — magyar állampolitikai initiativát arra nézve, hogy a nemzetnek igazi európaijelentőségü állás szereztessék, egy nagy mentő tényt, melyért utódaink — nem, mint némelyek hiszik, átkozni, hanem áldani fogják a kezdeményezők emlékét; mig másfelől oly tervezetnek tartom, mely a magyarság politikai életereje, szívóssága, megrouthatlansága iránti erős meggyőződés és bizodalomra van épitve, oly tervezetnek, melynek egyik legnagyobb és legigazibb gondolata az, hogy azon kapcsolat, melyben e javaslat alapján leendünk egy más birodalommal, a gondolható valamennyi kapcsolatok közt, a mi helyzetünkben, ránk magyarokra nézve okvetlenül a legelőnyösebb s a legkevésbbé veszélyes; meg az, hogy folytonos éberségre és hazafias erőkifejtésre utalván bennünket , azon nagy erkölcsi rugók és factorok szakadatlan működésben létét föltételezi és követeli részünkre, melyek egyedül képesek nemzeteket erősekké, szabadokká és halhatatlanokká tenni. Szándékom volt jelen igénytelen felszólalásom alkalmával különösen azon ellenvetésekre is kiterjeszkedni, melyek a többségi javaslatot illetőleg főleg közgazdasági és állampénzügyi szempontból a t. túlsó oldalon tétettek. Miután azonban ezt inkább látom helyén akkor, a midőn az érdeklett pontok a részletes vita alkalmával egyenkint és tüzetesen vétethetnek figyelembe, s a t. ház türelmét tovább igénybe venni sem akarnám : e részben csak azon megjegyzésre szorítkozom, hogy a többségi javaslat anyagi érdekeink tekintetében nem foglal magában semmit, a mi a nemzet önálló közgazdasági kifejlődését, államháztartásunk nemzeti irányú szervezhetését, s az e tekintetekbeni szabad rendelkezési jogunkat lehetlenitené, vagy csorbitaná. (Helyeslés) Sőt inkább e téren is annyit biztosit számunkra, hogy a szó teljes értelmében úrrá és gazdává leszünk saját házunkban, és kezünkre jut mindaz, a mi szükséges, hogy hazánk közgazdaságilag is erős s virágzó álladalommá válhassak.