Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-108

CVIII. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 22. 1867.) 29 ez esetben ismét gyakran létre fog az egyetértés jönni. De ha egyik vagy másik kormány vagy országgyűlés oly valamit követel, a mi ellentétben áll a másik nemzet érdekével, vajon lehet-e joggal követelni azt, hogy az a másik nemzet elfogadja ezt azért, mert a delegatiókban egy vagy két szavazattal kisebbségben maradt? T. ház! befejezem előadásomat. (Jobbról: Helyes!) Tudom, hogy önök ezt szívesen fogják venni. Még csak az államadósságokra nézve leszek bátor röviden nézeteimet elmondani. {Halljuk!) Nem ezélom az iránt fejtegetésbe ereszkedni — mert hiszen az előttem számtalanszor elmondatott — hogy kötelességszerüleg államadósság átvállalásával a nemzet nem tartozik. De politikai tekintetből és méltányossági szempontból igen is készek vagyunk az államadósság egy részét átvállalni; ezt már el is fogadtuk mindnyájan, nézetem szerint helyesen. Visszaemlékezem 1848-ra. midőn épen az, hogy az akkori kormány az akkori országgyűlés elé nem terjesztette elegendő erélylyel az államadósságok részben elvállalását, hogy az akkori kormánynak ebbeli — bocsánatot kérek — gyengesége és mulasztása okozta leginkább azon szomorú eseményeket, melyeket még ma is sinylünk. Énelőttem nem kétség: az államadósságok egy részét át kell venni; és erre hajlandó vagyok. De hallottam fölemlittetni azt,hogy az átveendő államadósságok mennyiségének meghatározásában alapul a jelenlegi adókulcs vétessék, s Magyarországot annyi államadósság terhelje, mint mennyi a direct és indirect adó, mint egyik factor, az osztrák örökös tartományok direct és indirect adóját, mint a másik factort, az összes államadósságot, mint harmadik factort véve, Magyarországot aránylag terhelné. Én ezen elosztást igazságosnak el nem ismerhetem és visszautasitandónak vélem, (Helyeslés halról) és pedig azért, mert senki nem fogja kétségbe vonni, hogy azon terhekből, melyek az osztrák államot nyomják, a beruházások nem azon arányban tétettek Magyarország részére, mint az osztrák tartományokra. Mert tény az, hogy a bevett adókulcs sokkal kedvezőtlenebb a magyar korona országaira, mint az ausztriai birodalomra. Én tehát az adósságok átvállalásánál csak is két fő factort ismerek: először azt, hogy mennyi adót vagyunk képesek fizetni; és másodszor azt, hogy mi marad akkor fen, ha az ország saját szükségeit fedezte. (Halljuk!) T. ház ! Ha egyszer meg van azon összeg állapítva, a melyet Magyarország további anyagi megrontása nélkül évenkint az állampénztárba, t. i. a magyar állampénztárba fizethet: akkor mindenekelőtt meghatározandónak vélem azon összeget, mely a beladministratióra, igazságszolgáltatásra, a népnevelésre, a kül- és hadügy költségeinek fedezésére, és anyagi viszonyaink felélesztésére mulhatlan szükséges; és csak azon többlet, mely azon tul fen fog maradni, képezheti azon összeget, mely államadóssági kamat és tőke törlesztésére fordítandó. Ha többet vállalunk el, olyas valamit tettünk, a minek becsülettel megfelelni képesek nem vagyunk, s ez hitelünket emelni nem fogja. Mert ki számítás nélkül azt mondja, hogy derűre borura a más adósságát elvállalja és fizeti, az komoly fizetési szándékkal nem bírhat; hanem az, a ki szigorú számítás után meghatározza, hogy: „Annyit, meg annyit képes vagyok fizetni, és enynyit elvállalok az adósságból, és e fizetést becsülettel teljesíteni akarom" : az hitelt nyer;s ily eljárással bízvást hitelre fogunk találni azon tőkék megszerzésénél, melyekre saját országunk beruházására szökségünk van, mert ez utón a pénzvilág bizalmát meg fogjuk nyerni. Volt szó arról — ha jól emlékszem, Tolnamegye egyik érdemes képviselője emiitette föl épen a mai ülésben — hogy a meglevő államadósságok közösen kezeltessenek a delegatiók controlja alatt. Valami ilyesmit mondott, mert hamarjában nem tudtam följegyezni. Igen közel áll előttünk a példa. Ha meg fogunk azzal elégedni, hogy csak a kamatok fizetésére határozunk summát, s ezt fogjuk fedezni, és az adósságot közösnek tekintjük. akkor majd sokkal nagyobb teher maradhatna ránk, mint a mennyit eredetileg átvállalni gondoltunk. Mondám, igen közel áll előttünk a példa: egy királyság vált el a birodalomtól a nélkül, hogy egy garas adósságot vitt volna magával. Ki állhat jót azért, hogy ez általam ecsetelt politikai helyzet nem ismétlődik-e ? Ezen esetben az államadósság, mit közösnek elvállaltunk, megmarad nyakunkon, mig végre annyi lesz a fizetni való, hogy nem fogunk yele birni. Én tehát az államadósságból nem csak a kamatot és tőketörlesztést, mit fizetni tartozunk, hanem azt is szükségesnek tartom meghatározni, hogy mennyi az ennek megfelelő tőke? és minemű? és ezen tőkét, mint tiszta magyar államadósságot kívánom tekinteni. (Helyeslés balról.) T. ház! Épen a mai ülésben, ha jól tudom, Trefort, Ágoston barátom monda azt, hogy „a lajtántuli népek hajlamában, alkotmányos létünk iránti hajlamukban, biztosítékot lát arra nézve, hogy a mi alkotmányunk szabadon fog fejlődni.

;í Én is figyelemmel kisértem ujabb időkben a lajtántuli népek tanácskozásait ; de, nagyon sajnálom, én más eredményt látok ki abból. En azt tapasztaltam, hogy a bécsi reichsrathban oly nyilatkozatok történtek * Magyarország irányában s a magyar nemzetről, melyeket én barátságosaknak egyátalában nem nevezhetek; s