Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-108

CVUI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 22. 1867.) 17 Tcdalmat utolsó erőmegfeszitéssel halomra rozzantja s romjai alá magát is örökre eltemeti. A ki a világtörtént lem nagy könyvét nem csak úgy tekinti, mint az egymásra halmozott események registrálását, hanem az események okait is tanulmányozza, észreveheti, hogy akik a veszedelemnek szemébe nézni nem mertek, többször mint nem, épen azon eszközökkel, melyekkel azt elhárítani törekedtek, siettetik annak előállását. Ne keressük mi jövendőnket bizonytalan politikai combinatiókban; a történelem minden lapján az emberi véges elme mementója van fölírva, intésül azoknak, kik politikai problémák megfejtéséhez cognita quantitásokat vélnek találhatni; s talán épen azon keserű tapasztalás irattá Thierssel a következő szavakat: „La chainequi lie entre eux les evenements de ce monde, est quelque fois bien etrange, souvent qui est sage combinaison echone, et ce qui est fou reussit." En azt tartom, mit a magyar gazda: jól szánts, jól vess, a többi Isten dolga; ótalmazzuk önállásunkat, függetlenségünket teljes lelkünkből s minden erőnkből, s használjunk föl minden mutatkozó jó alkalmat, s a jövendőt bizzuk Istenre, ki végtelen bölcs, végtelen jó. A 67-es munkálat egyes pontjai elfogadása előtt olvassuk föl — mint a kálvinista pap a miatyánkot könyörgés előtt és könyörgés után — az 1861-diki második föliratot (mert az a nemzet miatyánkjává vált) s mely pont abba ütközik, töröljük ki vagy egyeztessük megázzál: ez ami föladatunk, ez a mi kötelességünk. (Helyeslés bal felöl.) Tóth Vilmos jegyző: Bezerédj László ! Bezerédj László: T. ház! A magánéletben úgy, mint a politikában, nincs könnyebb föladata a dialektikának, mint bármit, vagy bárkit gyanusággal illetni; benne fekszik ez már minden emberi műnek sajátságában. „Nihil humani perfectum !* Ez magával hordja azt, hogy ügyes elemzéssel, éles analysissel ki lehessen deríteni a gyöngébb oldalt, s azt, a mi hasznos, homályba állítani. Csak az a kérdés, hogy a politikával, az államférfi föladatával megegyeztethető-e az, hogy a mi a kor kivánata szerint elutasithatlan, a minek életbe léptetése okvetlenül be fog következni, hogy, mondom, az a keresett nehézségek által előre oly gyanússá tétessék, hogy annak kedvező eredménye, a mely leginkább a biztos megnyugvásból ered, ha nem 1 ehetienné, legalább problematikussá tétessék. Minő szükség azon intézkedések életbe léptetésére, melyek a 67-es bizottság munkálatában foglaltatnak, s melyeknek alapja már az 1848: 3-dik törvényczikk 13-dik §-ában le van téve, ha azt nem akarjuk, hogy működésünk örökös competentionalis harczczá sülyedjen, ha kormányunkat meg akarjuk óvni attól, hogy erejét és idejét, mit a haza boldogságának előmozdítására szentelhetne, örökösen jogkörének megvédésére fecsérelje el: mondom, ez már bővebben, szebben van elmondva az előttem szóló t. képviselők által, mint hogy azt én gyönge szavammal ismételjem. Szabad legyen nekem csupán azokra, mik a jogeljátszás és függetlenségünk föláldozására fölhozattak, mind azon t. urakat fölkérni, hogy legyenek szívesek kissé a múlt időkre visszapillantani, s hogy egyebet ne mondjak, a legközelebbi országgj-ülések, az 1805. 1807: 12 és 30. irományait átlapozni, s tapasztalni fogják, hogy azon jogoknak, melyek a nemzetet kétségkívül megillették mindig s megilletik mai napig, a közös viszonyoknak határozatlan mivoltából érvet szerezni az ország nem tudott. Panasz panaszra, sérelem sérelemre lőn halmozva, a nélkül, hogy azoknak gyakorlata, vagy életbe léptetése foganatositbató lett volna. Legyen szabad, hogy rövid legyek, tekintve a ház kimerült figyelmére , némely példát fölhoznom. (Halljuk!) Ott áll az 1811-diki febr. 19-dikei pátens, melynek a közbejött országgyűlés erélyes föllépése sem volt képes megakadályozni a birodalom viszonyainak tekintetéből életbe léptetését; nem használt semmi jogvédelem , nem a fényes föliratok, s bekövetkezett az, hogy a szegény adózó az öt forintját csak egy forint helyett látta bevétetni. Ott az 1812-diki april 28-dikai leirat, midőn a só ára önkényesen 4 fttal fölemeltetett, akkor, midőn ugyanazon ár emelésére az ország már 2 ftot megajánlott; de tekintve a subsidium exiguitását, nem volt képes az ország azt megakadályozni, sőt még arra sem volt képes, hogy ezen erőszakolt fölöslegből eredő összeg beszámitását kieszközölhette volna. Ott van az 1830-diki országgyűlésnek, ha jól emlékszem, 41-dik ülése naplója: ebben világosan benne van, hogy az országot megillető s kétségbe nem vonható circulatióra nézve, az ország rendéi kénytelenek voltak ezen jog sürgetésétől azért elállani, mert a fhg nádor hivatkozva a haza iránti bokros érdemeire, fölkérte a rendeket, hogy a birodalom viszonya iránti tekintetből hagyjanak föl ezen sérelemmel. Meg voltak a jogok, de voltak irott malaszt. Látjuk, hogy ezen panaszok vagy orvosolatlan maradtak, vagy pedig az igen kétes eredményű nádori közbenjárásra voltak utalva. Mi természetesebb tehát, t. képviselőház ! mint hogy most — parlamenti kormányunk életbe léptetésekor — gondoskodjunk oly intézményekről, melyek az ily fölmerülhető kérdéseket lehetőleg megoldatlan ne hagyják ? A politika föladata a jogalapot a concret állapottal kiegyeztetni. Magyarország országgyűlése oly szerencsés volt, hogy a nyomasztó körKÉPV. H. NAPI.Ó. 186%. ív.