Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-142

282 CXLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 21. 1867.) rittessék ? És van, uraim S egy mód, mely talán némely, a nagylelkűségben telhetetlen honpolgár előtt drasticusnak tűnhetik föl, szerintem azonban a legbiztosabb, legegyszerűbb és legolcsóbb módja volna honvédeinken segíteni. Bátor vagyok ugyanis azon számtalan nyugdijasok fizetéseire utalni, kik a magyar állam háztartását folyton és oly igazságtalanul terhelik, melynek összege nem száz ezrekre, hanem milliókra rug. Ha ezennyugdijasok, uraim, csak is az osztrák kormánynak tettek volna hű szolgálatokat, a nélkül, hogy a nemzet ellen árulást kövessenek el, még akkor is tul- j ságosnak tartanám ezen nyugdíjazásokat; de ha meggondolom azt, hogy azok azon kormánynak tettek szolgálatokat, mely az általa és bérencz nyugdijasai által még nyomorukban is kigúnyolt honvédek részére még csak anyagi segélyt sem engedett szedetni, melylyel vérző sebeiket beköthették volna, ha meggondolom, uraim, azt, hogy ezen nyugdijasok oly méltatlanul húzzák nyugdijaikat : lehetetlen fel nem lázadnom ilyen helytelen alkalmazott kegyelemosztások ellen, és azt nem hoznom javaslatba, hogy fosztassanak meg nyugdijaiktól és ezen nyugdijak adassanak azon honvédeknek, illetőleg azok árvái- és özvegyeinek, kik a csatatéren elhullva, még utolsó leheletök- és szavokkal is hazájokat éltették. (Helyeslés a bal oldalon.) Mit szóljak, uraim! hogy rövid legyek, azon idegen söpredék népről, mely hazánkat sáskasereg módjára elárasztva, még most is részesül a bőven osztogatott nyugdijakban ? mit szóljak azon magasabb rangú hivatalnokokról, főispánoknak nevezett satrapákról, megyei főnökökről, (Hát kanczellárokrólf) a kik a systemának kameleonszertí változása szerint egynémely megyékben rósz bankó módjára 4-szer 5-ször is ujakkal váltattak föl s kik most is 2 —- 3 — 6, só't 8000 ftnyi díjban is részesülnek ? — És miért ? Mert a magyar nemzet nagylelkűimért e nagylelkű nemzetnek az osztrák kormány a maga bérenczeit most örökségkép akarja nyakára tolni. T. ház! Én tisztelem a nagylelkűséget, de ezen nagylelkűséget még odáig sem akarom terjeszteni, hogy a különben vitéz Henczi szobrát Budán a vár piaczán megtűrjük a nélkül, hogy a dicső honvédsereg Buda alatt elhullott hőseinek ezzel szemben egy sokkal nagy obbszeru emléket ne állítsunk, hogy megítélhesse a jelen- és utókor, vajon az volt-e vitézebb, a ki császárjáért esett el, vagy azok, a kik 14 millió honpolgár szabadságáért áldozták föl életöket. Azzal zárom be rövid beszédemet, hogy a honvédeknek országos segélyt nyújtsunk, mert, hogy azon honvédek, kiknek mostani — olyan a milyen alkotmányunkat köszönjük, — magán alamizsnát nyújtsunk, míg a honárulók milliónyi pensióban részesülnek, én arra szavazatomat adni soha nem fogom. (Helyeslés a bed oldalon. Folkiáltások: Szavazzunk !) Domahidy Ferencz: T. ház! Én nagyon rövid leszek, mert a tárgyhoz, mint volt honvéd, szólani nem akarok; hanem t. képviselő társunk Somssieh Pál oly nézetet nyilvánított, a melyet szó nélkül nem hagyhatok. Azt mondotta ugyanis, hogy az érdem veszt becséből, ha jutalom követi. Itt meg kell először határozni hogy mi, az érdem. Én részemről azt sem ismerem el, hogy, mi a kik, mint honvédek, törvényeink fentartásáért vérünket öntöttük, érdemet tettünk volna, mert az érdem ott kezdődik, a hol a kötelesség végződik, már pedig mi, hogy kötelességünket teljesítsük, még azt sem tehettük, mert kötelesség teljesítésére a haza iránt egy élet nem elég. Továbbá a határozati indítvány jutalomról nem is szól, hanem egyedül* a kötelesség teljesítésének elismeréséről, s azoknak segélyezéséről, a kik a haza iránti kötelesség teljesítésében munkaképtelenekké váltak, és azon elárvult családok segélyezéséről, kiknek gyámja a csata mezején elhullott: tehát azon árvák gondoskodásáról szól. En tehát a határozati indítványt pártolom. Nem is foghatom meg, miért volna az inkább lealázó, ha a nemzet gondoskodik azoknak családjairól, kik a csaták mezején elhullottak, és azokról, kik ott munkaképtelenekké váltak, mint az, ha magán adakozások utján gondoskodunk azok szükségei fedezéséről: mert nézetem szerint, mig a magán adakozás mindig alamizsnaszerű, addig, ha a nemzet törvény utján gondoskodik az illetőkről, ez sokkal magasztosabb. Pártolom a határozati indítványt. Tisza Kálmán: Senki sem levén szólásra följegyezve, mint indítványozó élek azon jogommal, hogy másodszor is szólhassak. (Halljuk!) Kívánok e jogommal élni főleg azért, mert ha, a mint a lefolyt discussio folytán valószínűvé lett, az igazságügyminiszter által ajánlott indokolt napirend elfogadtatnék és indítványom elvettetnék, azon esetben, haugyan az indokolás—mert magát az indokolt napi rendet nem hallottam felolvastatni —a a miniszter beszédéből meríttetnék, sok olyan foglaltatnék abban, mire nézve magam részéről tiltakozásomat ki kell fejeznem. A t. miniszter úr azt mondja egyik indokául annak, hogy a minisztérium nem fogadhatja el a határozati javaslatot, hogy a minisztérium oly politikát tart helyesnek, mely kerüli a viszály okait és az emlékeket, melyek azt — a viszályt — föléleszthetnék. Azt hiszem, tán fölösleges mondanom, hogy ezen indítványnak nem volt czélja fölmelegíteni a viszály okait, de azt hiszem, hogy nem is olyan, hogy ez által azok fölmelegíttetnének. Kérdem ugyanis, mi fogná inkább emlékeztetni az országot az elmúlt idők viszályaira és szenvedéseire: az-e, ha az országgyűlés