Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-142
CXLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Június 2Í. 1867.) 267 Elnök: Következik Tisza Kálmán képviselőnek az 1848-diki honvédek özvegyei s árvái érdekében teendő intézkedésekre vonatkozó indítványának tárgyalása." Báday László gr. jegyző (olvassa az indítványt.) Tisza Kálmán: Tisztelt ház ! Azt kellene hinnem, hogy indítványomat, melyet a fenforgó körülmények figyelembe vételével tettem, nem lesz szükség bővebben indokolni. Hiszen mindnyájan tudjuk, miért küzdöttek és mikép küzdöttek 1848 —49-ben a honvédek. Küzdöttek hazánk megtámadott alkotmányáért; és midőn ezen alkotmányt Olmützben a hatalomnak akkori kezelői az elbizakodottság egy rajok nézve is átkos perczében széttépettnek nyilvánították, midőn kimondották Magyarország, mint ilyen fölött a halálitéletet: küzdöttek az ország lételéért, fenmaradásáért; küzdöttek pedig ugy, hogy két hatalomnak egyesült ereje volt szükséges a küzdelem elnyomására. Még az elnyomás perezeiben is ama gyászos halmot, mely a nemzet legszebb reményeit és leghűbb fiai egy részének hűlt testét fedezi, a dicsőség fénye ragyogta körül. Hosszú éveken keresztül a dicsőség ezen fénye volt egyedül az, mely áttört a sötét éjszakán, mely hazánkra borult, adván vigaszt a honfi bánatának, adván reményt, az átalános csüggedés közepett, és figyelmeztette egyúttal a világot, mely századok során át megszokta volt rólunk semmit vagy csak roszszat hallani: hogy van itt egy akarat- és életerős nép, mely bukásában is életrevalóságának adta jelét. Nem is hihetem, hogy legyen bárki is e házban, ki tagadhatná, hogy azok, a kik 48/9-ben honvédek, és olyanok voltak, milyeknek a honvédeknek lenni kellett, érdemeket szereztek magoknak a haza iránt. Én részemről, t. ház, ki nem valék oly szerencsés köztök leróhatni hazánk iránti tartozásomat, erről meg vagyok győződve, és épen azért tevém indítványomat, hogy ha nem is oly mértékben, mint ezt óhajtom, de legalább a mennyiben lehet, adjuk meg ezen érdemek jutalmát. Bizonyosan, t. ház, sokkal nagyobbszerűen és szebben hangzott volna, ha átalában azt indítványoztam vala, hogy mindazok, a kik ama komoly időkben az ország iránt érdemeket szereztek magoknak, országos jutalomban részesüljenek. De meg kellett gondolnom, hogy egy ily átalánosságban tartott indítvány, mely természetesen nem lett volna csupán a honvédekre szorítható, oly roppant anyagi áldozatot követelt volna az ország népétől, melyet annak túlterhelt vállai nem bírtak volna meg, és épen az által, hogy sokat kívántam, tettem volna lehetetlenné, hogy az is megtörténjék, a mi legszükségesebb, és a mi meggyőződésem szerint lehetséges is. Meg kellett gondolnom, hogy a hazafiúi érdem jutalma az öntudat és az országos elismerés: és épen azért tettem indítványomat ugy , a mint tettem, hogy az országos intézkedésben rejlő országos elismerésben leljék meg erkölcsi jutalmokat mindnyájan, az anyagi áldozatot pedig csak azok érdekében követeljük az országtól, kiket anyagi szigorú helyzetűk arra utal. De ezekre nézve sem azért kivánom én az anyagi segélyt, mintha őket ez által jutalmazni akarnám, mert hazafi érdem jutalma anyagi előmenetel nem lehet ; de kivánom az ország méltóságának szempontjából, mert én legalább nem tudok amaz eszmével megbarátkozni, és bevallom, minden csepp vérem fellázzad az ellen, hogy Magyarország törvényhozása akkor, midőn már intézkedhetik, iiieoeng'edje, hogy az Ínséggel való küzdé.saek kitétessenek, vagy a magán jótéteméin- mindig keserű kenyerére utaltassanak azok. a kik ily helyzetbe azért jöttek, mert kötelességöket teljesítették. (Elénk helyeslés a bal oldalon.) És ha indítványom elfogadtatnék, miként mondám, az erkölcsi jutalom megadatnék mindenkinek. E mellett a minisztérium oly helyzetbejönne, hogy tekintetbe véve azon szempontokat, melyeket indítványomban kijelöltem, valóban igen csekély anyagi áldozat igénybe vételével tehetne oly javaslatokat, melyek legalább a legszükségesebbekre nézve kielégítők lennének. Igaz, nem csupán a volt honvédek azok, kik azon időben érdemeket szereztek a haza irányáI ban. De azt hiszem, az, hogy másoknak is vannak érdemeik, nem szolgálhat indokul arra. hogy az ország ne intézkedjék az Ö érdekökben. Vannak a volt honvédek között olyanok, kik az által, hogy mint honvédek kötelességöket teljesítették, megfosztattak öreg napjaik, egész csa] láduk egyetlen biztositékától : a nyugdíjtól. Vajon megengedi-e azt az egyszerű igazság, hogy ezek irányában az ország ne tegyen semmit akkor, midőn a koronás király, megsemmisítvén a politikai okok folytán hozott Ítéletek következményeit, az elkobzott javaknak visszaadatását elrendeli ? De én, t. ház, részletekbe bocsátkozni nem akarok. Ha indítványom elfogadtatnék, az abban kijelölt szempontok folytán összegyűjtött adatok alapján, a minisztérium föladata volna, részletes javaslatokat tenni, és csak akkor lehetne ezekhez alaposan hozzá szólani. De erős meggyőződésem, hogy nem a volt honvédek érdeke csupán, de épen úgy. vagy tán még inkább Magyarország becsülete megkívánja, hogy e tekintetben intézkedés történjék. Meggyőződésem, Tiogy ha 34*