Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-128

206 CXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Május 28. 1667.) f deletei csak akkor legyenek érvényesek, ha fele­lős miniszter által ellenjegyezvék. Természetes, hogy ezen szakasznak, valamint a többieknek is csupán azon tételei, melyekben a nádor említtetik, ohajtatnak hatályon kivül helyeztetni. Senkinek esze ágában sincs a többi pontokat, mint péld. a parlamentáris kormányzat alapföltételet képező miniszteri ellenjegyzést legkevésbbé is megingatni. Ezen okoknál fogva bátor vagyok az általam föl­olvasott módosításokat a. t. képviselőház figyel­mébe ajánlani.^ Ráday László gr. előadó: T. ház! A IX-dik osztálynak e tekintetben a többi nyolcz osztálytól eltérő nézete volt. Kz osztály ugyanis a jelen tör­vényjavaslatot teljesen mellőzni óhajtotta. Az erre vonatkozó indokokat röviden lesz szerencsém előadni. Az indokok, melyek a IX-dik osztályt ezen határozatra birták, leginkább azon nézetből magyarázhatók ki. miszerint addig, mig egy tör­vény helyett jobbat és tökéletesebbet nem alkot­tunk, addig az előbbi törvénynek fölfüggesztését, habár azon törvény a jelen körülmények közt hiányos is, nem tartja czélszerünek a IX-dik osztály jelesen azért, mert azon következtetést vonja, hogy ha valamely törvény nem jó és nem alkalmas, helyette ujat kell készíteni, és midőn az uj elké­szült, akkor lehet a régit az újabb szerint átvál­toztatni és módosítani. (Helyeslés a bal oldalon.) Jelen alkalommal pedig annyival inkább ragasz­kodik ezen nézethez a IX-dik osztály, mert a nádori méltóságot oly fontosnak, hazánk alkotmányos állása fentartására oly nélkülözhetlennek tartja, hogy a nádori széknek a legközelebbi időben betöltését elkerülhetlenül szükségesnek véli. A IX-dik osztály helyt ád azon igen fontos okoknak, melyek hihetőleg a minisztériumot is vezérelték ezen törvényjavaslat szerkesztésénél; a IX-dik osz­tály elismeri, hogy a nádori méltóság azon hatás­köre, mely az 184% évben hozott törvényekben megállapittatik, bizonyos tekintetben a monarchi­cus eszmékkel össze nem fér; elismeri a IX-ik osztály azt is, hogy a nádori méltóságnak azon hatásköre, mely 184 7 / 8 előtt volt. a jelenleg fön­álló felelős kormány eszméjével nem lesz össze­egyeztethető ; és midőn ezt kimondja, akkor egy­szersmind helyt ád azon magas indokoknak is. melyek a nádori méltóságnak nem csak átalakí­tását, de mielőbbi betöltését is kívánatossá teszik. Ezen általam előadott okoknál fogva én a törvényjavaslatot mellőzni kívánom, és helyette a ház asztalara a következő határozati javaslatot teszem le, melyet, miután ez indokait magában foglalja, bővebben indokolni szükségesnek nem tartok. {Olvassa): „A minisztérium által a ház elé ter­í jesztett ama törvényjavaslatot, mely a nádor, mint a kir. helytartó jogkörére vonatkozó 184% III. t. ez. 2., 3., 4., 11., 17., 19., 24. és 38. szakaszai­nak érvényen kivüli helyezését tárgyazza, az osz­tály többsége nem tartja elfogadhatónak, s ezen törvényjavaslat helyébe a következő határozati í javaslatot kivánja a ház asztalára letenni: i „Tekintve egy részről, hogy az 1847 8 . évi törvények III. czikkének több szakasza a nádori méltóság jogköréhez több oly tulajdont csatolt, | melyek által a nádori hatáskör némi tekintetben | a monarchicus eszmékkel alig lesz összeegyez­j tethető; „tekintve azt is, hogy a nádori méltóságnak , azon hatásköre, melylyel az az 1848-dik évi törvé­j nyék keletkezése előtt birt, a parlamentalis és I felelős kormányzat eszméjével össze nem fér: „mondja ki határozatilag a ház, hogy a ná­I dóri méltóság hatáskörét a fenernlitett két szem­! pontból újból megállapítani elkerülhetlen szüksé­! gesnek tartja. „De tekintve egyszersmind azon teendők nagy fontosságát, melyek a nádornak, különösen mint szükség esetében helytartónak, a fejedelem ! és az ország között közbenjárónak, s végre a feje­! delem kiskorúsága alatt mint törvényes gyámnak ; teendői; „és tekintve annak fontosságát, hogy min­| denütt, a hol csak lehet, minden oly intézményt, - mely Magyarország állami indivitualitását bizto­| sitja, elengedhetlenül fen kell tartani: „válaszszon az országgyűlés egy több tagból | álló küldöttséget, mely a fentebb emiitett tekin­] téteket szem előtt tartva, a nádori hatáskört | illetőleg készítsen még ezen ülésszak alatt egy 1 javaslatot. „Mely javaslatnak a ház által leendő elfoga­i dása és törvénybe igtatása esetére minden, a ná­j dor hatáskörére vonatkozó fennálló törvényeink í azon törvényjavaslat értelmében lesznek módosi­tandók." Andrássy Gyula gr. miniszterelnök: T. ház! Mielőtt a tanácskozást megkezdeni méltóztat­J nék, csak azt kivánom röviden megjegyezni, hogy ! a minisztérium a központi osztály által tett szerke­| zeti változtatásokat a maga részéről elfogadja. Tisza Kálmán: Tisztelt ház! Legelsőbben is, Mielőtt a dolog lényegéhez szólanék, legyen szabad a központi bizottság előadója által fölhozot­takra némelyeket elmondanom. 0 azt monda, hogy két nézet áll egymással I szemben: az egyik radicalis, mely a nádori méltó­! ságot el akarja törülni; a másik pedig, mely ezt j nem akarja és igy nem radicalis, hanem conserva­; tiv. A mi ezen elnevezéseket illeti, legelőször is azt jegyzem meg, hogy ha a radicalismus abban áll,

Next

/
Thumbnails
Contents