Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-112

112 CXII. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 28. 1867.) vetkező napokon is a tanácskozásokban: tudhatta tehát, hogy nem én voltam az első, ki ezen régen ismert dolgot megemlítettem. Azonban én ezt tévedésnek vagy megfeledkezésnek tekintem. {Elénk derültség.) Némelyek nem tagadják ugyan a védelmi kötelezettséget, de kétségbe vonják a védelem közösségének elvét. Őseink, midőn a sanctió pragmaticában kimondott föloszthatlan és elválhatlan birtoklás elvének kimondásával kötelezve lőnek annak fentartására és megvédésére, jól tudták, hogy a védelemnek olyannak kell lenni, mely czélra vezessen ; már pedig csak az együttes erővel folyó közös védelem lehetett sikeres, az állandó rendes katonaság fölállítása óta, minden időben, a különvált seregeknek külön működése pedig zsibbasztó lett volna a szükséges védelem hatására. Tekintsük bár a folytonosan fenállott gyakorlatot: minden ellenség ellen, mely ő felségének birodalmát megtámadta, a rendes magyar katonaság közösen és együtt harczolt ő felsége többi seregeivel, ugyanazon vezérlet alatt állott, és elkülönözve nem működött. Hajdan Magyarország védelmi erejét főkép a banderiális és insurrectionális seregek képezték, és akkor a nádor vala törvényeink szerint a magyar hadak főkapitánya. De 1715-ben a 8. t. czikkben kimondották az ország rendéi, hogy : „Miután a nemesek és mindazok, kiket a törvény ezen nevezet alatt ért. az ország védelmére katonáskodni, következve személyesen fölkelni (insurgere), illetőleg bandériumaikat előállítani kötelesek, ő felsége, valamikor szükségesnek tartja ezt, a törvények értelmében jövendőre is megkívánhatja és követelheti; de mivel egyedül ez által az országot elegendőleg megvédeni nem lehetne, benszülöttekből és külsőkből álló erősebb rendezett katonaság lesz minden eshetőségre tartandó," stb. Az állandó rendes sereget nem rendelte a törvény a nádor vezérlete alá, sőt ugyanazon országgyűlésen elhatároztatott a 21-dik t. czikkben, hogy: ,.A midőn az emiitett 8-dik czikknek és más törvényeknek értelmében az országnak insurgálni kell, azon esetben a nádor marad jövendőben is az ország főkapitánya." Tehát csak az insurrectiónak maradt főkapitánya, s nem az egész magyar seregnek. E különböztetés is mutatja, hogy a rendes magyar katonaság ő felsége többi seregeivel együtt s közösen teljesítette mindenkor a védelmi kötelezettséget. És ha már akkor szükségesnek tartották ezt őseink, mennyivel szükségesebb ez jelenben, midőn a hadvezetés ujabb módja s a hadtudományok fejlődése nagy erők öszpontositását s egységes működését igényli, s a régi modora rendszert egyátalában lehetetlenné teszi! Hajdan, ha két hatalmasság hadat üzent egymásnak, hónapok multak el, mig seregeiket a harcztérre vezették; akkor még országgyűléseket is lehetett tartani a háború megüzenése és megkezdése között. Most oly harczképes seregnek kell mindig készen állani, a mely együtt és közösen működhessék, mert még időnk sem volna a háború fölött tanácskozni, már annak vége s talán szerencsétlen vége is lehetne. Mutatták a közelebb lefolyt események, hogy alig volt néhány hét szükséges egy nagyszerű háború befejezésére. (Ugyvan! Helyes! a középen.) Meggyőződésem tehát az,hogy a közös és viszonyos védelem oly kötelezettség Magyarországra nézve is, mely egyenesen a pragmatica sanctióból foly, melyet az ország soha kétségbe nem vont,melynek hű teljesítését soha meg nem tagadta. Ha kötelesek vagyunk fentartani és megvédeni az elválhatlan birtoklás elvét, kétségtelenül tartozunk a védelemnek oly módjáról is gondoskodni, mely ezélszerü legyen, különben a sanctio pragmaticanak ezen föltételét magunk játszanék ki. (Elénk helyeslés a középen) Megütköztek némelyek azon, hogy javaslatunk 11. szakaszában a magyar hadsereg, mint az egész hadsereg kiegészitő része, említtetik, és azt állítják, hogy miután az még eddig a törvényben világosan kimondva nem volt, e kifejezés az ország jogait csorbítja. De hiszen az emiitett 11. szakasz ő felségének azon alkotmányos fejedelmi jogairól szól, melyek a hadseregnek egységes vezérletére, vezényletére és belszervezésére vonatkoznak; e jogokat pedig a kisebbség külön véleménye sem vonja kétségbe. Mind a magyar katonaság, mind pedig ő felségének egyéb seregei összevéve képezik azon fegyveres erőt, melynek föladata megvédeni minket ugy, mint a többi tartományokat. E hadsereg mindig közösen és együtt működött a birodalom védelmében, és kérdem, nem része-e a magyar sereg is ezen fegyveres erő összegének? Én ezen eszmében és ezen szavakban az ország jogainak csorbítását nem találom. Egyébiránt az eszme, mely e szavakban fekszik, nem is uj törvényeinkben, és nem is példátlan, hogy a törvényhozás, midőn az egész cs. kir. hadseregről szólott, abba a magyar katonaságot is belefoglalta. Különösen 1796-ban a második czikkben „2.400,000 mérő rozsot ajánlott az országgyűlés'a 340,000-ből álló császári királyi hadsereg tartására ;" e 340,000-ben pedig a magyar katonaság is benfoglaltatott, mert ez volt akkor a fejedelem egész hadseregének száma: és ez egészet együtt cs. kir. hadseregnek nevezi a törvény; nem emlit az kétféle katonásai got elkülönítve, nem mondja, hogy az egyik-' nek vagy másiknak ajánlja az emiitett gabonaöszszeget, szól együtt az egész cs. kir. hadseregrőh