Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.
Ülésnapok - 1865-111
92 CXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 27. 1867.) időkből, azt egyátalában nem merem állítani, mert nem rég volt az, t. képviselők, hogy Magyarországnak egy igen nagy honpolgára mindent elkövetett arra, hogy Erdélyországot a reichsrathba vezesse; miután a viszonyok megváltoztak, ezen nagy honpolgár most annál messzebb távozik hazájától, minél inkább közeledik hazánkhoz az elárult Erdély. De kérdem azt, nem ösmerjük-e Magyarországnak oly honpolgárait is, kik már a muszkával is szavaztak? és előidézni segítették a világosi kátastrophát és az aradi vésznapokat? melyeket a magyar nemzet elfeledni nem fog soha, megbocsátani talán akkor fog, ha elvérzett honfitársaink minden csepp vérével az 1848-ki törvények egy-egy betűje fog visszaváltatni. Pest-Józsefváros t. képviselője kevéssel ezelőtt — a tegnapi napon — azzal fenyegetődzött, hogy ha az egyezség létre nem jőn, a provisorium fog ismét életbe lépni. Nekem azt, t. képviselőház, még senki meg nem magyarázta, hogy ha Magyarország annyit nem engedett volna, mint a mennyit engedett, az egyezség azért létre ne jött volna. A kinek eladni való portékája van, azt a legdrágább áron tartja, és ha találkozik oly vevÖ, ki azt hiszi, hogy azon áron alul nem fogja megkapni ama portékát, megígéri azt, és akkor az eladó nyer, és pedig többet, mint a mennyire reménysége volt. A provisoriumtól legkevésbbé sem tartok ; sokkal ildomosabbnak, sokkal belátóbbnak, sokkal okosabbnak tartom a jelenlegi osztrák kormányt, kivált a mostani időben, mintsem hinném, hogy azon experimentumot akarná ismét megpróbálni, mely már a sír szélére vezette a birodalmat és azt az egész dynastiával együtt majdnem eltemette. Én hiszem, hogy nem fogja az osztrák kormány többé azon lépést tenni, mely őt a sír szélére hozta, és melyhez csak egy fél lépés volt szükséges, hogy bele bukjék. Azért a provisoriummal való fenyegetésre semmit sem adok. Azoktól pedig, kiknek fő érve az, hogy nem akarják a hazát consolidálatlan állapotban az események elé vezetni, azt kérdem, hogy az önállására és függetlenségére annyira féltékeny magyar nemzetről fölteszik-e azt, hogy a 67-es bizottság munkálata által ki fogna elégíttetni ? Én biztosíthatom a t. házat, hogy ekkép a nemzetet aligha fogják consolidálni, hanem igen is consolidálni fognak két nevezetes tárgyat: az egyik az osztrák egységes hadsereg, a másik a 4000 millió adósság; ezeket fogják consolidálni. Végre, t. képviselőház! én ezen 67-es bizottsági munkálatnak itt e házban, még mielőtt az alkotmány véglegesen helyre volna állítva, fölvételét és az 1848-ki törvények revisióját egyátalában helytelennek, majdnem mondhatnám, törvénytelennek tartom. Helytelennek mondhatom főleg azért, mert a közvélemény e tárgyban még a megyék által ki nem fejtethetett, nem nyilatkozhatott ; hogy pedig a közvéleménynek, ezen legnagyobb hatalomnak — mely minden országgyűlésnél nagyobb hatalmú — előbb nyilatkoznia szükséges, azt a trónbeszédre adott válaszföliratunk igen szépen kifejti, midőn azt mondja: „Őszintén óhajtja mindenki, hogy a fenforgó fontos kérdések közmegnyugvással egyenlittessenek ki. De közmegnyugvást czélszerü változtatásokra nézve is csak úgy lehet biztosan reményleni, ha a tárgy és helyzet ismerete által érlelődnek az eszmék a nép körében is ; ezt pedig semmi nem eszközli könnyebben, s az elfogultságot és az ismeretlentőli alaptalan félelmet semmi sem győzi le hamarabb, mint a nyilvános eszmecsere. A mit e részben a sajtó tehet, az inkább csak elméleti, s minden esetre kisebb körre van szorítva; midőn ellenben azon nyilvánosság, mely a köztörvényhatóságok alkotmányos életével párosul, gyakorlati téren hozza össze különböző vidékekről az embereket, s az eszmecsere által tisztult fogalmak messze elágazva hatnak ki a népnek alsóbb rétegeire is. Meg vagyunk tehát győződve, hogy azon közmegnyugvást, mely nélkül a kiegyenlítés áldást hozó alig lehet, semmi jobban elősegíteni nem fogja, mint a köztörvényhatóságok alkotmányos önkormányzatának visszaállítása." Az alkotmányos törvényhatóságok vissza nem állíttattak, a közvélemény mindeddig nem nyilvánulhatott semmi te\ kintetben; de, t. ház! mig ez nem történik, az iránt a felelősséget magamra venni nem akarom, hogy előlegesen oly törvényt alkossunk, melyről a közvélemény ítéletét még ki nem nyilatkoztathatta. Én tehát, t. ház! a kisebbség véleményét pártolom ; de azt is csak akkor, ha a közvélemény e részben nyilatkozandik. (Helyeslés a bal oldalon.) Tóth Vilmos jegyző ; : Zichy Antal! Zichy Antal: A történelem, mely csak az állandó utóhatásu nagy tényeket és tényezőiket, a korszakok fő jellemvonásait tartja fen, mig az apróbb árnyalatok elmosódnak, a jelen országgyűlést, meg lehetünk róla győződve, csak a majdnem két évtized óta függőben levő magyar-osztrák j kérdés megoldásáról, vagyis a napirenden levő közösügyi munkálatról fogja megemlegetni s a késő utókor emlékezetének átszolgáltatni. Az osztrák birodalom s magyar hazánk ez életkérdésének megoldása képezi a jelen pillanat égető szükségét; s jelen és utókor ránk függesztett szemei kérik számon tőlünk, vajon a pillanatot, melyben élűnk, megértettük-e? a föladatot, melyet ránk szabott, erőnkhöz képest, hiven teljesítettük-e ?
