Képviselőházi napló, 1865. IV. kötet • 1867. marczius 22–julius 2.

Ülésnapok - 1865-111

CXI. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 27. 1867.) 87 keresse az alkalmat, hogy ezen alapot rend és törvényen kivül megváltoztassa. És ha Miskolcz városának képviselője azon szempontból indult ki, hogy Magyarország a rázkódásoknak ki ne legyen téve, könnyen megtörténhetik, hogy midőn aCharybdist akarja kikerülni a Scyllába esik. Én e javaslatot idő előttinek, merésznek és veszélyesnek tartom, s ennélfogva ellene szavazok. (Éljenzés a bal oldalon.) Tóth Vilmos jegyző: Horvát Boldizsár igazságügyminiszter! Horvát Boldizsár igazságügyminiszter: Tisztelt képviselőház! Az előttünk fekvő javaslatok megitélése körül a törvényhozó testület nem foglalhat el más kiindulási pontot, mint azon alapszerződést , a mely a nemzet és a fejedelemi ház közt 1723-ban keletkezett, amelylyel nemzeti életünknek egy uj korszaka vette kezdetét, és a mely nemzeti követelményeinknek azóta mindig alapjául szolgált. A czél, melyet elérni óhajtunk, most sem lehet más , mint a mi volt eddig, t. i. a pragmatica sanctióban foglalt jogok és kötelezettségek kölcsönös biztosítása. Úgy hinnők tehát első pillanatra , mintha a vita eldöntése azon kérdéstől függne: mik azon jogok és kötelezettségek, melyeket a pragmatica sanctió tartalmaz? Miután pedig e téren nézeteink csekély eltéréssel találkoznak, szinte csodálni lehetne , hogy vitáink e tárgy fölött oly hosszúra nyúltak. Az én fölfogásom szerint azonban az ügy sarkpontját, a vita magvát egészen más kérdés képezi. A szerződő felek helyzetében az idő és viszonyok néha oly lényeges változást idéznek elő, a mely lehetetlenné teszi, hogy a régi jogok gyakorlására és a régi kötelezettségek teljesítésére ugyanazon mód követtessék , a mely eredetileg megállapítva volt; a midőn tehát épen azért, hogy a régi jogok és kötelezettségek továbbra is fentartassanak és biztosítassanak, a szükségnek azon követelménye áll elő, hogy a jogok gyakorlására nézve új mód, uj alakzat állapíttassék meg. Ily eset beálltával. ily körülmények között, az új mód, az új alakzat megtagadása nem volna egyéb , mint az eredeti szerződés czéljának meghiúsítása; nem volna egyéb , mint az alapszerződésnek, ha nem is világosan kijelentett, de mindenesetre tényleges fölmondása: a mit mi, úgy hiszem, nem akar1hatunk. (Helyeslés.) Ismétlem. az én fölfogásom szerint az ügy merituma itt fekszik , azon kérdésben tudniillik : vajon nem keletkezett-e helyzetünkben idő közben oly lényeges átalakulás, a mely parancsoló szükséggé teszi, hogy a régi jogok gyakorlására és a régi kötelezettségek teljesítésére új módról, új alakról gondoskodjunk? Én szorosan ezen kérdéshez akarok szólani. Mielőtt azonban e téren megindulnék, egy kis kitérést kell tennem, hogy két téveszmét említsek föl, amelyekből eddig is igen sok balkövetkeztetés eredt. Az egyik téveszme az , mintha a pragmatica sanctió oly szerződés volna, a melyet a magyar nemzet csak saját királyával kötött. Ez nem áll. Mert a pragmatica sanctióban őseink nem csak saját királyukkal, hanem a közös fejedelem személyében egyúttal az örökös tartományok urával is szerződtek. (Ellenmondás a bal oldalon. Halljuk! Halljuk!) Ha őseink a pragmatica sanctióban csak saját királyukkal léptek volna szerződésre, akkor e szerződés a magyar király és a magyar nemzet közötti jogviszonyok szabályozásán túl nem terjedhetett volna. Ámde a szerződésben a közös fejedelem számára oly országok birtoklása is biztosítva van, a melyek nem tartoznak a magyar korona kapcsolatához, és viszont ezen szerződésben a nemzet számára oly országok támogatása [ is biztosítva lett, a melyekről a magyar király nem rendelkezhetett. Világos tehát, hogy ezen szerződésben a közös fejedelem nem csak mint Magyarország királya, hanem úgy is szerepel, mint az örökös tartományok ura. (Helyeslés) A másik téveszme, a mely ezzel kapcsolatban áll, az, hogy a pragmatica sanctióhoz az örökös tartományok népeinek semmi közük sincs. Kétségtelen ugyan, hogy e szerződés alakilag csak a magyar nemzet és a közös fejedelem közt jött létre. Őseink akkor az örökös tartományok népeivel nem is szerződhettek volna, mert azok az absolut uralkodónak miüden politikai jogokból kizárt í patrimoniumát képezték. De szintúgy tagadhatatj Tan, hogy e szerződés köztünk és az örökös tartományok népei között is, az uralkodásra hivatott fejedelmi ágak kihalásáig, oly viszonyt hozott létre, a mely minden esetre szorosabb annál, a mely egymástól teljesen független nemzetek közt fenállani szokott. Nagyon roszul hangzanék az épen | mitőlünk, ha ezen tényt tagadni akarnók. Nagyon I roszul jellemezne az egy alkotmányos nemzetet, • ha hangsúlyt fektetne arra, hogy azon szerződés, a 1 melyet a fejedelemmel kötött, nem terjed ki azon í népekre is, a melyeket a fejedelem képviselt. (Helyeslés.) E tan ellenkeznék minden alkotmányos el1 vekkel, és épen nem volna alkalmas arra, hogy | nézeteinkre a szabadéi vüség jellegét ráüsse. A : 48-iki törvények élőbeszédének eme szavai: „a j pragmatica sanctió által velünk válhatlan kapcsolatban álló örökös tartományok iránti törvényes viszonyaink" stb.—ezekatörvény szavai—, továbbá szintén a 48-iki törvények 3-ik czikkének 13-ik szakasza. a mely a hazánkat és az örökös tartományokat közösen érdeklő viszonyokról tesz említést , világos tanúságai annak, hogy még magok azon törvényhozók is, a kik nemzeti önállóságunknak és függetlenségünknek legpraegnansabb biz-