Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-77
M LXXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 5. 1866) het a jelen perczben igen érzem, hogy nekem legkönnyebb volna ezen fegyvert a t. képviselő ur ellen fordítanom, (Balfelöl: Halljuk!) éskihivó kérdésére saját kérdésével válaszolnom. (Helyesléi a jobb oldalon.) De kérdem a képviselő urat: hol mutat föl a történet nagyot, hol mutat föl dicsőt, a mi a tétlenség, a negatió eredménye lett volna ? Kérdem a t. képviselő urat: nem-e a cselekvés, az ernyedetlen kitartás az, mi mindig teremtett és alkotni birt? És a t. képviselő ur maga sem vette észre, hogy épen az által, hogy az eredményt oly igen erősen hangsúlyozta, önmaga saját érveit és azon érveket erőtlenité meg, melyeket a jogosság méltó megvédésére fölhozni jónak látott. Nem kétlem, hogy a t. képviselő ur maga is be fogja látni, hogy különösen nekünk magyaroknak nem áll érdekünkben a siker politikáját sanctionálni. És most azzal zárom be , t. ház , beszédemet, a mivel elkezdtem, hogy igen tisztelt Deák Ferencz indítványát egész kiterjedésében pártolom. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ráday László gr. jegyző: Halász Boldizsár ! Halász Boldizsár: T. ház! (Szavazzunk! Halljibk!) Őseinktől két jellemző eszme maradt ránk nemzetünkről: az egyik szerint „Természete a magyarnak, Hogy jogait nem hagyja; De ha vele bánni tudnak, Az ingét is od' adja ;" a másik így hangzik: „Átok fogta meg a magyart. Hogy az soha együtt nem tart." Fájdalom, hogy a történelem mind a kettőt igazolja. Az első némi ellentétben áll ugyan maga magával: mert a kinek természete az, hogy jogait nem hagyja, ha a szót politikai értelemben veszszük, bizonyos az, hogy az az ingét, mely az öltözetnek lényeges részét teszi, oda nem adja; de ha visszatekintünk a történelem lapjaira, valóban azt látjuk, hogy egyrészt igen engedékeny volt e nemzet, másrészt nem tartott soha össze. Ha visszapillantunk azon korszakra, midőn az osztrák ház e hazában tért foglalt, azt látjuk, hogy az csak azért történhetett meg, mert a nemzet össze nem tartott. De ezenfelül e nemzetnek még egy más, igen jellemző hibája volt az is, hogy midőn honfi és idegen közt választhatott, bár az 1505-ki rákosi országgyűlés azt tiltja is, a hazának egy része az idegenhez fordult. Mi volt ennek az oka ? Ennek oka az olygarchia természetében rejlik. A magyar főuraknak ugyanis az volt hibájok, hogy mindnyájan szerettek volna királyok lenni, és mivel mindnyájan azok nem lehettek, arra törekedtek, egymást uralni nem akarva, hogy senki se lehessen közülök. Onnan származott I. Ferdinánd térfoglalása. És mi következett ebből? Csaknem húszéves Ínség e hazában , török uralom és a honfiaknak egymás elleni törése. De ezt csak mellékesen érintve, áttérek azon jellemzésére a nemzetnek, hogy az ingét is oda szokta adni: mert annyi kétségtelen, hogy az uralkodó háznak abbeli szándékát, miszerint azt akarta vele elhitetni, hogy ő nem választás útján, hanem örökösödés útján lépett Magyarország trónjára, veleszületett, fen jellemzett gyöngeségénél fogva előmozdította. így történt ez I. Ferdinánd idejében is, midőn ez fiát, Miksa főherczeget még éltében meg akarta az 1546-ban Pozsonyban tartott ország-gyűlésen koronáztatni: mely országgyűlésen első teendő lett volna a sérelmek orvoslása , és a nádorválasztás; de a nemzetgyűlés, ezeknek megtörténte előtt, beleegyezett a királyválasztásba. Azonban, a fenérintett okból, négy egész napot húzott ki a kormány csak ezen egyetlen szó fölötti vitával: vajon Miksa electus (választott), vagy nominatus (aza?,: kinevezett) királynak irassék-e ? és a nemzet gyöngesége hozzá járult, hogy úgy menjen bele a törvénybe, mint nem választott, hanem mint kinevezett király, azt akarván ezzel igazolni I. Ferdinánd , hogy Miksát nem az ország választotta királynak, hanem ő nevezte ki örökösének. Bocsásson rnegat. ház, ha idézettel, t. i. Istvánffy Miklós következő e tárgyra vonatkozó szavaival untatom: „Aliquot dies variis disputationibus extracti fuere. Major siquidem pars nobilitatis palatinum eligi postulabat, sine quo coronationem nequeperagiposse, neque satis firmám esse putabant; pars verő, quae principum postulata, sive honesta sint, sive inhonesta, aeque amplectuntur, id contra non esse nimis necessarium dicebant, nec illum ad alia requiri, quam si regia sobole deficiente alius rex esset eligendus; quo tempore comitiis promulgandis eum praeesse et prima eligendo principi suffragia habere, certum esset, de germanis amovendis posse etiam post coronationem agi. Caeterum post longam disputationem convenere, ut ea (azaz a koronázás) solitis ritibus peragatur/*' Ha a történetben egy kevéssé visszamegyünk, úgy hiszem, a mostani eseményekre czélszerüen alkalmazható lesz , a mit mondani fogok. Nevezetesen 1687-ben I. Lipót király nem csak az ellenállási jogot, a nemesség egyik sarkalatos kiváltságát törültette el, hanem az örökösödést is keresztülvitte, Én azt hiszem, hogy miután követtársam Besze János ur, Tisza Kálmán indítványa által a jelenlegi kormány ellen irányzott pressiót emlegetett , meg fogja engedni a t. ház, ha a múlt korból
