Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-75

52 LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 3. 1866.) Komárom városa t. képviselője azt mondja, veszély rejlik abban, ha a 6 7-es bizottság munkálatát folytatja. Ezt nem értem. A 67-es bizottság i kifolyása e háznak, és a ház által kikötött föltételek, a ház által mégszabott alap és irány szerint tartozik működni; az ő határozatai senkit semmiben nem köteleznek, s csakis a t. háztól függ, ha majd azok ide bemutattatnak, velők azt tenni, a mit legczélszerübbnek tart. (Jobb felöl helyeslés.J Azt mondja Komárom városa t. képviselője: a magán életben sem szereti az előleges pontozatokat, becsületes szerződést kötni bárkivel is kész, de előleges pontozatoktól óvakodik. En pedig az ily előleges pontozatok nélkül, legyenek azok írottak , vagy szóval kimondottak , egy nagyobbszerü szerződés, egy életrevaló vállalat létrejöttét sem láttam. (Helyeslés.) Még abban sincs igaza, nézetem szerint, a t. képviselő urnák , midőn azt állítja, hogy ilyen praecedensek, még ha a ház határozatává lennének is, csak a másik országgyűlést köteleznék vagy akármi tekintetben szabályoznák , kivált ilyen kétoldalú intézkedéseknél, melyek körül a vég megkötés előtt mindennap, minden órában változhatik az eljárás, és tökéletesen szabadságában maradnak az illető felek. (Helyeslés.) Igaz, hogy nem csalhatatlan a többség; de végre valaminek alá kell magunkat rendelni, és ha egyben-másban különböző véleményben vagyunk, mégis csak törvényesen az dönt, mit a többség határoz, törvényes értelemben tehát csakugyan állani kell annak, mit a többség kimond. Következetesség tekintetében is fölhoz a t. képviselő némelyeket, és azt mondja: nem szabad a történelmet ott kezdeni, a hol nekünk tetszik, hanem vissza kell azt eredetéig vinni, és ha ezt teszszük, látni fogjuk, hogy jelen esetben nem leszünk következetlenek, ha t. i. az 1861-iki országgyűlésnek példájáig visszamenve , onnan vonjuk mostani eljárásunkra a következtetést. De a reciprocitás elve szerint figyelmeztetem Komárom városa t. képviselőjét, hogy nem szabad a történelmet csak odáig folytatni, a meddig nekünk tetszik, hanem odáig kell menni, a meddig valamely esemény sorozata befejeztetik; (Elénk tetszés és taps jobb felöl) ha pedig ezt teszszük, és azon kegy. kir. leiratot, mely 1861-ben előidézte azon keserves fölirati választ, melynél fogva munkálkodásunk megszakasztatott, a mostani leiratnak hangjával és elvi közeledésével összevetjük, meg fogjuk találni az okot, melyért nem akarjuk most, mint akkor, megszakitni munkálódásunkat. (Helyeslés a jobb oldalon.) Sokat hoz föl még, a mondattokon fölül, t. képviselő úr a kegy. kir. leirat ellen. E részben nem vitatkozom vele. Minket sem elégít az ki — és épen azért pártoljuk DeákFerencz indítványát, mert ő leghatározottabban követeli a jogfolytonosságot, és kiemeli mindazt, mit a kegy. kir. leirat e tekintetben kivánni valót fönhagyott. Én sokakban megegyezem, a mit ő mondott, miket nagy részben ismertünk mindnyájan s régóta osztunk is mindnyájan. Minek is dolgoznék, kérdi a t. képviselő, a 6 7-es bizottság? A mostani leirat szerint úgysem fognak forró kívánságaink kielégíttetni, és így eredmény ugy sem lehet, vagy ha lesz, ez csak alkotmányos jogaink sértésével történhetnék. Ha a dilemma csakugyan így állana , természetesen tökéletesen igaza volna képviselő urnák; de miután e kivül lehet még egy harmadik, negyedik eset, p. o. hogy felséges urunk látva azt, hogy mi csakugyan nem térünk el alkotmányos jogainktól, nem engedhetünk azokból, hanem azon munkálódunk, mikép lehetne azokat a gyakorlati életben érvényesítni, akkor, azt hiszem, meg fog győződni, és valamint már eddigi leirataiban is mind inkább közeledett a nemzet kivánatai felé, végre azokat egész mértékben teljesitendi; s minden esetre inkább hiszem ezt úgy elérhetőnek, mint ha a passivitás és negatio terén maradva, egyátalában törésre bocsátanók dolgainkat. Egyébiránt e tekintetben önmaga czáfolta meg magát tisztelt képviselő: (Helyeslés a jobb oldalon) mert elismerte azt, hogy eddigelé is azon reményben dolgoztunk, hogy teljesedni fognak kívánságaink. Ha ebben eddig volt reményünk, nem értem, miként enyészhetett volna el ez egy leérkezett közeli tő leirat által? Közügyeinknek hibás megoldása—így monda — sokkal veszedelmesebb lenne, mint a semmi megoldás. Osztozom e nézetében. De, hogy ez ne történjék, csak tőlünk függ: mert a 67-es bizottság e ház elé fogja terjeszteni munkálatát, és e ház többsége fog határozni fölötte, mely többség, ha nem is csalhatatlan — mint tisztelt képviselőtársam emlité —de minden esetre döntő. (Helyeslés.) Azokra talán nem szükséges átmennem, miket a monarchia föloszlása esetéről, a quid tunc kérdéséről és az állam újabb alakulásáról fölhozott. En ezekre beszédem folyamában csak annyit mondottam , hogy a legutóbbi nagy események mindkettőnkre , mind a kormányra, mind ránk nézve egyaránt terjesztik tényleges erejök hatását, és első sorban arra hívnak föl bennünket, hogy munkálataink folytatását siettessük. (Jobb felöl helyeslés.) Kétségkívül a haza szeretete vezérel mindnyájunkat ; csakis az eszközök megválasztásában különbözünk egymástól; és épen azért sajnálom én oly nagyon a véleménykülönbséget. Ha, mi, kik mind két részről a leiratban kifejtettekkel kielégítve nem vagyunk, csak azon acci-