Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-75

LXXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 3. 1866.) 29 iiek sérelmei. Már pedig magát a törvény sérelmét hozni fel érvül a törvény visszaállítása ellen: ez minden lehet inkább, csak nem a törvénynek tisz­telése. A ki megsérti a törvényt, mert nem tiszteli; vagy a ki állítólag tiszteli a törvényt, de annak sérelmét nem szünteti meg: ez a kettő, gyakorlati tekintetben, semmit se különbözik egymástól. (He­lyeslés.) ' A tények, melyek a jogfolytonosságot niegszakitották, úgy tekinthetők, mint a kalapács, mely a gyűrű karikáját ketté törte. Ha a gyűrűt, ugy, mint volt, helyre akarjuk állitani, a törést csak az által szüntethetjük meg, hogy az azt okozó s beékelve maradott eszközt eltávolítjuk, és épen a törött részeket, s épen azon helyen, a hol a törés közbejött, forrasztjuk egybe. így a jogfolytonos­ság alkotmányos visszaállításának is az az egy módja van, miszerint el kell hárítani az azt meg­szakító tényeket, és a félbeszakított, s az újból életbe lépő jogokat épen azon stádiumnál kell ösz­szekapcsolni, a melyben a megszakításkor talál­tattak. S az ily értelemben vett jogfolytonosság­tól, öngyilkosság bűne nélkül, eltérnünk nem le­het. (Helyeslés.) Ez az alapja nem csak a mi jele­nünknek, hanem egész jövőnknek is, s életfölté­tele politikai létezhetésünknek és fenmaradhatá­sunknak. Terhes napok vonultak át közelebbről a mo­narchián. És még most is köröskörül a monarchia szélein, délen és éjszakon, nyugaton és keleten tö­mérdek gyúanyag van egybehalmozva, melynek föllobbanását meggátolni nem áll hatalmunkban. Ben pedig a monarchia kebelében, a különböző elemeknek oly processusa észlelhető, melynek meg­állapodása felől még sejtelem is alig lehet. S köze­pette ily fenyegető veszélyeknek, közepette ennyi bonyodalomnak, számunkra nyugpontot és bizto­sítékot egyedül a történelmi alap nyújthat: az a történelmi alap, melynek összekötő alkatrészeit, a széthúzó kalandos eszmék ellenében, a századok által megszentelt múlt és az ezzel együtt fejlődött jogok képezik. Az az ellenvetés, melylyel a mi jogfolytonos­ságunkat, vagyis alkotmányunk visszaállítását megtámadni szokás, az úgynevezett „birodalmi egység." Ha a monarchia állam-élete ezúttal venné kezdetét; ha a birodalmat képező külső országok, egy népvándorlás következtében, jelenleg telepít­tetnének be: lehetne tán ezen egységet létesíteni. Azonban a dolog máskép áll. A birodalom nem csak nem ifjú már, hanem inkább elvénült. Az egyes országok, mind külön egyéni állapotukban, mind birodalmi összeköttetésökben százados múlt­tal és előzményekkel birnak. Ezek között most már egységről, és pedig valódi és szorosabb egy­ségről csak álmodozni is, természetellenes anachro­nismus. így képesek vagyunk a fiatal fának ágait egybefonni, és egy törzszsé egyesíteni; de a már szétterjedt és megerősödött ágakat összehajlítani, s annál inkább a külön álló gyökereket egyesíteni, fölülmúl minden emberi erőt. (Helyeslés.) Külön­ben is az ily egységet csak törvényekkel megren­delni nem lehet. Lehet a törvényekből tabula ra­sa-t csinálni.Lehet az alkotmányokat egymásután eltörleni és megváltoztatni; de a különböző nem­zetek egységét létesíteni, nem függ a törvényhozás­tól. Ez, ha létre jő, csak is önmagától jő létre, és pe­dig egyedül társadalmi utón és folytonos assimita­tió következtében jő létre. S a mely nemzetek közt, sok százados kapcsolat után is, az ily társadalmi­assimilatiónak nyomai sem mutatkoznak: azok­nak egységét mesterkélt utakon előállítani, senki­nek nem áll hatalmában. A vegytan szabályai át­vihetők olykor a társadalmi politikába is. Tudjuk pedig, hogy a vegytani testeket csak hasonnemü részekből sikerül egybeállítani; s a ki a külön­nemű elemeket akarná egyesíteni, az csak a szét­mállást és a gyorsabb decompositiot segélné elő. Ekként jártak el, és csak is ennyi eredményt mu­tathatnak föl nálunk a központosítás és egység­tanárai. Valóban, ha a legkonokabb ellenség törek­szik vala a monarchia részeit egymástól elidegení­teni és különböző elemeire széjelbontani : az is épen úgy, és nem máskép cselekszik vala, mint az osztrák központosítás alkalmazói. Ok csupán a politika alchymistái, a kiknek az arany készítése épen ugy nem fog sikerülni, mint a vegytani al­chymistáknak, s a kik, épen ugy, mint emezek, vagy önmagok csalódnak, vagy másokat akarnak csalni. Tévedés, nagyon veszélyes tévedés van a szóban és az eszmében. Nem „egység", hanem „egyetértés" az, a mi a monarchiának biztosítékul és szabaditóul szolgálhat. Nem egység, mely a ré­szek egyéni életét s ezzel az egész szervezet erejét is megsemmisíti, hanem egyetértés, mely a felek önálló mozoghatását megóvja, és mindegyiknek erejét fölebb fokozza, lehet az egyedüli mentő szer. Ez az, a mire bennünket a pragmatica sanctio utal. Ez az a napfény-tiszta igazság, melyet mi nem egy­szer mutattunk föl a kormány^előtt. 0 pedig — hogy koszorús mese-irónk szép allegóriáját hasz­náljam — az igazság templomának ajtaját, az el­veszített kulcs helyében, még mindig mesterséges eszközökkel akarja kinyitni, a helyett, hogy "az egyszerű szeget, melylyel a zárat és templomot könnyen föl lehetne tárnia, fogadná el használatul kezeinkből. De a birodalmi egységen kívül, melyet leg­alább elég hangosan hoznak föl ellenünk, volt még a mi jogfolytonosságunknak egy másik akadálya is, melyet már nyíltan bevallani soha nem mertek. Pedig, az én véleményem szerint, ez volt legfőbb forrása minden sérelmünknek, és egyszersmind

Next

/
Thumbnails
Contents