Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-106

346 OVI. OESZÁGOS ÜLÉS. (Marez. 20. 1867.) leegyezéssel létesíthető; ennek azonban törvényes oklevél a következménye; és miután itt erőszak­ról most szó nincs, ama törvényes tény pedig, hogy Magyarország lemondott volna régi függet­lenségéről, hála ég! ez ideig még föl nem mu­tatható : az osztrák birodalmi tan jogos voltát és helyességét annál kevésbbé ismerhetem el, mert I. Ferencz önmaga, a midőn az osztrák császári czi­met fölvéve az osztrák birodalmat alkotta, a füg­getlenségökre mindig éber figyelemmel őrködő Magyarország karait és rendéit biztosította, hogy Magyarországnak előbbi önálló állami élete fen­marad. A kik, uraim, az osztrák birodalmi tant föl­állítják és elfogadják, azok Magyarország önálló­ságát csak szóval tarthatják fen, de valósággal nem; biztosithatnak az országnak csekélyebb tar­tományi önállóságot, de meg nem menthetik Ma­gyarországot attól, hogy érdekei az osztrák biro­dalom érdekeinek ha föl nem áldoztatnának, lega­lább is alá ne rendeltessenek: mert senki sem tagadhatja, hogy a fele rész az egész érdekében csak is alárendelten intézkedhetik, s a mely or­szág csak alárendelve intézkedhetik, annak önálló­sága csak névleges lehet, A kik tehát az osztrák birodalmi tant elfogad­ják, s Magyarország önállóságát is állítják, azok önmagokkal ellenkezésben vannak: mert a mely ország egy birodalomnak csak hasonjogu fele, az a birodalom közös czélu ügyeiben csak is a másik paritással együtt intézkedhetik; az együtt intézke­dés lehet minden más, de önintézkedés nem lehet; s a hol önintézkedés nincs, ott nincs önállóság. A ki tehát az osztrák birodalmi tant elfogadja, az nem hivatkozhatik a pragmatica sanctióra mint kiindulási pontjára: nem 1-ször azért, mert az kü­lön birodalomként különböztette meg Magyarorszá­got, külön az örökös tartományokat; nem 2-or azért, mert az kikötötte Magyarország régibb füg­getlenségét ; és nem 3-szor azért, mert az osztrák birodalmi tan fölállítása, ellentétes Magyarország önállóságával és souverainitásával, mert a birodal­mi tan Magyarország eddigi kizárólagos souve­rainsége legfenségesb jogait, a, kül, had, pénz, és külkereskedelem ügyeit a birodalomnak adja föl ; a kik tehát az osztrák birodalmi tant elfogadják, azok föladják Magyarország önállóságát, föl souve­rainségét: mert birodalmi tanuk elfogadása után Magyarország nem lesz többé az, a mivé a prag­matica sanctió rendeli, souverain állam , nem lesz fenségi jogokkal bíró önálló állam, mint volt; de lesz az összes fenségi jogokat bírandó, a souverai­nitást gyakorlandó osztrák birodalom tartománya. A bizottság többségének osztrák birodalmi tana tehát hazánkra és alkotmányára nem csak kárhozatos, de önmagával a bizottság által kiin­dulási pontul választott pragmatica sanctióval el­lenkező ; és így önkiindulási pontjok által törvény­telenné jelölt eszme. Nézzük most már, t. képviselők, azon birodal­mi tant, amelyet én követek. Az önálló, a külön magyar birodalomnak ta­na az, mely, a fejedelem ugyanazonossága, a törvé­vényes kapcsolat mellett, törvényes. Az hivatko­zik egyúttal a pragmatica sanctióra és 1723-dikára, de nem kiindulási pontul, hanem csakis mint ezred­éves önállóságnak és függetlenségnek kikötött biz­tosító tenyéré. Én azt hiszem, t. képviselők, nincs senki, nem csak e hazában, de széles e világon — ki csak egy kevéssé is jártas Magyarország történetében — ki azt merné állítani, hogy Magyarország, addig a mig fejedelmeit a Habsburgházból választotta, nem volt önálló; nem hiszem, hogy tagadni merné bárki, hogy háborút viselhetett, békét köthetett^ egy szóval birt az önálló államok minden kellé­keivel. Ismét azt mondom tehát, hogy ez önál­lóságot bármely állam csak akkor nem bírja, ha arról lemond. Kérdem már most a t. képviselőhá­zat, hol van azon törvény, melyben Magyaror­szág azon régibb függetlenségéről, önállóságáról, élete legfőbb biztositékáról és kellékeiről lemon­dott? Ugy hiszem, be fogják látni a t. képviselők, hogy ily törvény nines. (Zaj a jobb oldalon.) Mi­vel tehát ily törvény nincs, a mely világos sza­vakban azt mondja, hogy Magyarország régibb önállóságáról lemond, ennek következése, és pe­dig megtámadhatatlan következése, az, hogy Ma­gyarország a Habsburgházbeli királyok megvá­lasztása után is régibb függetlenségének kiköté­sével önállóságát biztosította; és ha ezzel ellenkező törvényt föl nem mutathat, én fölmutathatom az 1723-dik és 1715-diki törvényeket, melyekben e függetlenség ós a régibb függetlenség biztosíttat­tak. Mert azt állítani, hogy 1723 korlátozza Magyarországnak a közbirodalom irányában ön­kormányzatát, nemzetközi jogait, önmagában ismét ellentétes. Mert nézzük ama törvényt, mi­nő lemondás és minő korlátozás találtatik abban ? En két lemondást lelek benne. Az egyik: a nem­zet lemond szabad király-választási jogáról bizo­nyos magszakadások esetéig; és e részben korlá­tozta magát a nemzet. A másik lemondás: a fejede­lem lemond az örökös tartományokra nézve elébbi rendelkezhetési jogáról; ez korlátozza a fejedelmet. Több korlátozást én e törvényben nem látok ; de látom a függetlenség fentartása általi hivatkozást arra, miként Magyarország óhajtotta a Habsburg­házi fejedelemnek királylyá választatását, de óhaj­totta egyuttalazon önállóságát is, melyet e válasz­tás előtt és régebben is birt. Ugy hiszem, képviselők, megítélhetik önma-

Next

/
Thumbnails
Contents