Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-106

340 CVI. ORSZÁGOS ÜLÉ szag leglényegesebb jogai, a pénz-, had- és ktil- | ügyekben, úgy szintén a háború esetének elhatá- i rozásánál, nem magyarok, nem magyar érdek szerint, tehát idegenek, idegen érdek szerint, gyakorolhatnának döntő befolyást. (Ellenmondás.J Mondom, idegen érdek szerint gyakorolhatnának döntő befolyást, és ezt indokolni fogom. Ennélfogva az Ausztriával való szorosabb egyesülés, ezen lényeges jogainkba való beavatkozás alapján eszközöltetnék ; mivel pedig nem hiszem, hogy a reménylett siker, Ausztria eró'sbödése, ezen az utón eléretik, s annak alapján jövendőnk biztosítása is; de azt sem hiszem, hogy ez a jelen európai helyzetben indokolható, s eddigi politikánkkal megegyező megoldása lenne a magyar kérdésnek: nem járulok a bizottság nézeteihez. Ausztria eró'sbödése nem éretnék el, mert ahhoz mindenek előtt minden érdekelt ország és nép közmegnyugvása és beleegyezése szükségeltetik, a minek bekövetkezését bátor vagyok kétségbe vonni. Tudjuk , mennyire eltérők a nézetek és óhajtások. Vannak, kik csakis az egységes parlament által hiszik Ausztriát valóban erőssé tehetni, talán igazuk is lehet; vannak, kik a föderalismust, mások, kik az absölutismust centralisatióval óhajtják, s tekintik a leghelyesebb útnak; de mind ezen nézeteket megezáfolni nem az én föladatom, csakis erre vonatkozólag annyit kell megjegyeznem, hogy akár mely részről tétessék is az ellenvetés a delegatiók irányában, azt nem vehetem rósz néven senkinek, ha az idegen elem befolyása által való majorizáltatástól félve, nem csak mi magyar szempontból, hanem a csehek cseh, és a lengyelek lengyel szempontból tartanak, és nem ok nélkül, ezen intézménynek rajok nézve káros következményeitől. Mindezekből kitűnik, hogy a közmegnyugvás és kielégítés, minden államnak e legbiztosabb alapja, hiányozni fogván, Ausztria megerősödése nem érethetik el, mert nem fognak az érdekelt felek kellően és egyenlő erővel hozzájárulni ez uj szerkezet megszilárdításához. De azon fölül az osztrák államférfiak éveken át siker nélkül folytatott kísérletei bizonyítják, hogy, az érdekeltek mellőzésével, azok számára alkotmányt készíteni, vagy idegen alkotmány elfogadására pressiót gyakorolni, félszeg és gyakorlati eredményre nem vezető meddő munka. Nem egyezik meg eddigi politikánkkal se, mert a hogy nem teszem föl magamról, másokról sem tehetem föl, hogy a jogfolytonosság politikáját azért követték, hogy a gyermekies makacskodás, vagy a hiuságérzet elégíttessék ki az alkotmány helyreállításának elvben elismertetésének kivivása által, hanem azért követtük mindannyian, hogy helyreállított alkotmányunkat a gyakorlatba is átvigyük. 3. (Marcz. 20. 1867.) Ámde azt tapasztaljuk, hogy nem igy szándékozunk eljárni , miután a bizottság lényeges átváltozást javai. Miért ? Bizonyosan a nemzet érdekében, czélszerüségi szempontból. Nyiltan kimondom, hogy akkor sem felelt volna meg, most sem felel meg s nem is fog megfelelni soha nézetemnek ezen eljárás, de sokkal inkább indokolható eljárásnak mutatkozhatott némelyek előtt, midőn néhány magyar államférfi, valószínűleg ugyanazon indokból, a melyből ma a többség kiindul, a nemzet jövőjét azon az utón vélvén legjobban biztosithatónak, az októberi diploma körül csoportosult, s a szorosabb csatlakozást Ausztriával sürgette, s talán kevésbbé alkotmányos alakban, de ugyanazon végeredményt czélozta, azon egy különbséggel, hogy álláspontjuk tiszta és helyes fölfogása, öntudatánál és államférfiúi éles belátásuknál fogva, tartottak attól, a mi bekövetkezett: az tudniillik, hogy a hét esztendő jogvitatkozással telt el; s bár tudták, mi erősek vagyunk ezen a téren, azt is tudták, hogy egy Josuát mégsem leszünk képesek fölmutatni, a ki karjait az égnek emelvén, a régiek hite szerint megállítsa a napot kedvünkért, s azzal a világesemények folyását ; s azért előbb-utóbb be kell következni azon időnek, a mikor a czélszerüség ösvényét is figyelembe kellend venni. Azalatt nem egy nagyszerű esemény lepett meg bennünket, s rázkódtatta meg Ausztriát: akkor még megvolt Velencze, a melyet Ausztria ügyesebben is elveszthetett volna, mint a hogy azt tévé; még akkor nyitva volt előtte az ut Németországban oly politikát követni , mely a egész világ rokonszenvét birta volna, s mely nem vezetett volna azon eredményre, hogy a bekövetkezett háború hét napos csatázása után a német szögetségből kiválni kénytelenittetett; nem ült még együt az éjszak-német parlament, s nem kellett volna azon eshetőségtől tartani, hogy ott mondassák ki a német egység eszméje, mely eszme hatalmasabb tényezőket foglal magában érvényesítésére, mint a német-osztrák egység eszméje, melyet egy bécsi egységes Reichsrath mond ki, vagy pedig a bizottság elvein alakítandó dualisticus egységű Ausztria eszméje. Mert vannak, uraim, koreszmék és törekvések, melyek már keletkezésükkor hatalmasak, a siker csiráját magokkal hozzák, s a legerősebb ellenhatás közepett is keresztülhatolnak. Csak példa gyanánt említem föl azt, a mit e részben a világtörténelem tanít. Láttuk a keresztyénség küzdelmét az ó-pogányság ellenében; a reformátiót a világuralommá fejlett római egyház ellen; a nagyszerű franczia forradalmat, mely a világot megrázkódtatta, a megcsontosodott feudális intézményeket halomra döntötte, és midőn önmaga legyőze-