Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-104
326 CIV. OKSZÁGOS ÜLÉS. (Marcz. 16. 1867.) keblében, s azt azután a ház vagy magáévá teszi vagy nem. Nagyon könnyíti az eljárást, ha a határozat már a jegyzőkönyvbe van igtatva, és a t. ház abból veszi ki, nem praeiudicálván a háznak, mit határoz a bizottság, s a háztól függvén azt elfogadni vagy nem. BÓniS Sámuel : Miután már a minisztérium megalakult, és tudjuk, hogy minden petitio többnyire egyik vagy másik minisztériumhoz határoztatik áttétetni, szükséges lesz, hogy a ház elnöke intézkedjék, hogy az illető tárgyak a levéltárból az illető minisztériumhoz tétessenek át. Elnök: Meg fog történni a t. ház határozata szerint. A ház szabályai szerint uj kérvény bizottság választandó: méltóztassanak tehát a t. ház tagjai a legközelebbi ülésre 20 tagra szavazataikat behozni. Vay Lajos b. : Hogy a ( kérvény bizottság újból választás alá essék, azt a ház szabályai határozzák ; hogy írj választásban új egyének is főjenek be és a teher az eddigiek válláról részben levétessék, azt, úgy hiszem, a méltányosság kivánja. De ezenkivül még más ok is van uj választásra: a 15 A kormány részéről jelen vannak: Anárássy Gyula gr., Festetics György gr., GoroveIstván, Horvát Boldizsár, Lónyay Menyhért, Wenckheim Béla b. Az illés kezdődik d. u. 12 1 / l órakor. Elnök: Az ülés megnyílt. A mai ülés jegyzőkönyvét Tóth Vilmos fogja vezetni, a szólani kívánók neveit pedig Joannovies György jegyzi föl. tagból álló bizottság ezen száma ugyanis halálesetek által megfogyott. Tudva levő, hogy elhunyt Sárközy képviselő is tagja volt. Ennélfogva, minthogy 15 tag sínes már meg egészen, és a t. elnök úr kijelentése szerint most 20 tag választandó, kérem, hogy a kérvényi bizottság újra alakíttassák. (Helyeslés.) Tóth Vilmos jegyző (olvassa a házszabályok ide vonatkozó pontját) : „A kérvények megvizsgálására 15 tagot választ a ház." {Ugy van!) ElnÖk : Méltóztassanak a t. ház tagjai a kérvénybizottság kívánalmánál fogva szavazataikat a legközelebbi ülésre behozni, még pedig nem, mint tévedésből mondottam, 20, hanem 15 tagra. Örömmel jelentem a t. háznak, hogyő felsége holnap 2 és 3 óra közt hazánk fővárosában meg fog jelenni. (Éljenzés.) Ülés holnap nemiévén, fölkérem a t. ház tagjait, méltóztassanak holnap délután 2 óra előtt a budai várpalotában ő felsége fogadása végett megjelenni. A legközelebbi ülés szokott módon tudtul fog adatni. Az ülés végződik d. e. ll 5 / i órakor. Az utóbbi ülés jegyzőkönyve fog hitelesíttetni. Ocsvay Ferencz jegJZÖ (olvassa a rnarczius 11-dikén tartott ülés jegyzökönyvét.) Elnök: Bemutatom az idő közben beérkezett irományokat. Waehsmann Vilmos Pest város hatósága ellen beadott panaszait ujabban nyomoztatni kéri. Ezzel kapcsolatban bemutatom Pest város főpolgárCIY. ORSZÁGOS ÜLÉS 1867. marczius 16-dikán Szentiványi Károly elnöklete alatt. Tárgyai : Bemutattatuak : Waehsmann Vilmos kérvénye Pest városa hatósága ellen s tett panaszai nyomozása iránt Pest városa főpolgármesterének kimutatása e panaszok alaptalanságáról ; Tisza-Szőlős elöljárósága kérvénye a dohánytermesztésre engedett föld szaporításáért; Sz.-György-Abrány lakosaié úrbéri kielégittetésök iránt; Winkler Márton és társa panasza Unger György szbiró ellen; árvamegyei községek kérvénye a Gömörmegyében elfogott izgatók szabadon bocsattatasa iránt. Jelentés tétetik az országos köszönő küldöttség fogadtatásáról ö felségénél. A főrendek jelentik, hogy a képviselőház határozatait a köztörvényhatóságok, a sajtó s a minisztériumnak adott fölhatalmazások kizárólagossága ügyében elfogadták. A közintézeti bizottság jelentést tesz a tnuzeumbeli tárgyaknak a párisi tárlatra történt elküldéséről. A 67-es munkálat s a nagyvárad-kolozsvár-brassói vasntvonal iránti indítvány tárgyalása napirendre tűzetik. Szavazás a kérvényi bizottság tagjaira.