Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-74

6 LXXIV. ORSZÁGOS ULES. (Decz. 1. 1866.) ház, ezt nem hihetem, és épen azért óhajtom, hogy egy az általam beadott indítvány szellemében szerkesztendő feliratot intézzünk 0 Felségéhez : mert nem hihetem, hogy az eddigi politikának szomorú eredményei meg ne győzték volna O Felségét a gyökeres átváltozás szükséges voltáról; nem hihetem, hogy ne fogná teljesiteni a mi jogos kívánalmainkat, és meg ne ragadná az ezekben rejlő, szerintem egyedül biztos eszközt arra, hogy a trón és ország ujabb veszélyektől megmentethessék. Se azt , hogy^ felirat intéztessék , se azt, hogy megkérjük 0 Felségét, miszerint alkotmányunkat visszaállítani méltóztassék , nem tartom szükségesnek bővebben indokolni: mert úgy hiszem, úgy látom, hogy ezekre nézve a t. ház kebelében alig lesz eltérő vélemény. Szükségesnek tartom azonban indokolni azt, miért kivántam én, hogy feliratunkban kimondjuk, miszerint addig, míg alkotmányunk teljesen visszaállítva nem lesz, munkálkodásainkban, kivéve azokat, melyek a ház kiegészítésére, belszervezésére vonatkoznak, még bizottságok utján is tovább nem haladhatunk. (Helyeslés.) Lehetnek, kik logikai hibát, következetlenséget látnak abban, hogy megszüntessük működésünket most, midőn azt a márczius 3-kai, tagadhatlanul még kevésbbé kedvező leirat után nem tettük. A kik ezt hiszik, azokkal nem érthetek egyet. Midőn ez év tavaszán megkezdtük s folytattuk, daczára az idézett kegy. leiratnak, bizottsági működéseinket, ugy hiszem, senki sem volt e teremben, ki ez által azt akarta mondani, hogy ezentúl mi is esak elvileg ragaszkodjunk a jogfolytonossághoz, tetteinkben pedig hagyjuk magunkat beljebb s beljebb vezettetni mindaddig, mig végre magunk fognánk véteni ellene. A czél, melyért ama lépést tettük — én legalább csupán azért álltam rá akkor is — nem volt más, mint az, hogy bizalmunknak, előzékenységünknek , hazánk alkotmányának megóvása mellett a kiegyenlítésre kész voltunknak csalhatatlan tettleges jelét adván, hárítsuk el a fejedelem lehető aggodalmait, hogy igy annál biztosabban számíthassunk arra, hogy a marcz. 3-kai leiratra keletkezett feliratunk folytán leglényegesb jogaink teljesítésével fogunk a leérkezendő válaszban megörvendeztetni. Bizalmunk azonban nem viszonoztatott, reményünkben csalatkoztunk. Ily körülmények közt teljes logikával s teljes következetességgel lehet azt mondani, hogy nem folytatjuk tovább azon eljárást, melyről bebizonyult, hogy czélhoz nem vezet: mert oly logika s következetesség, mely azt kivánja tőlünk, hogy haladjunk valamely utón, még akkor is, midőn annak ezéltalan vagy épen káros volta bebizonyodott, véghetlen nagy veszélybe vonhatna bennünket. fHelyeslés.) Ha végig pillantunk az 1790 óta történteken, azon szomorú jelenséget látjuk, hogy a nemzet szigorú ragaszkodása alkotmányához, törvényeihez, forradalmi igyekezet gyanánt rovatott meg, mig ellenben előzékenysége gyengeségre magyaráztatott; s midőn engedékenységének, bizalmának adta jelét, midőn nyíltan bevallotta, hogy óhajtja a kiegyenlítést, ez nem szolgált a kormánynak indokul, hogy tegye azt, a mit tenni nem kegyelem, nem érdem, hanem kötelesség (Helyeslés), hanem igenis arra, hogy legalább részben rnegpuhitottnak higye s hirdesse a nemzetet, hogy annál inkább ragaszkodjék különböző formában ugyanazon törvénytelen törekvéséhez, ugyanazon törvénytelen czéljához, hogy folytassa az elnyomást, mely által, hite szerint ennyire puhittatván már e nemzet, oda is el fogja vinni, hogy lemondjon leglényegesebb jogai egy részéről, lemondjon önmagáról. (Helyeslés.) Él bennem a hit, hogy a kormány e számításában mindvégig csalatkozni fog; bizom hazám összes fiai nagy többségének hazafiságában, jellemében, hogy készek lesznek, ha kell, szembeszálni mindennel inkább, semhogy szentségtelen kezekkel önmagok segítsék lerontani hazánk életföltételeit. (Tetszés.) Hogy azonban a kormánynál, s azon kormányoknál, a melyek egymást 1860 óta felváltották, ezen irány létezett, azt hiszem, az eddigi tapasztalatok szerint kétségtelen tény, a mely óvatosságra kell, hogy intsen bennünket. Kell-e több példa az óvatosság szükséges voltának bizonyítására, mint az, a mit a kormány a 15-ös albizottság még úgyszólván magánjellegű munkájának irányában elkövetett ? Hivatalosan ajánlja, dicséri azt, azonban tartalmával mégis ellenkező föltételeket jelöl ki. Mi annyit tesz szerintem, hogy elfogadja már előre, mintegy létezőknek kivánja tekinteni annak mindazon részeit, a melyekben annak szerkesztői engedékenységet láttak czélszerünek a nemzet részéről azért, hogy ezen utón a nemzet leglényegesebb jogainak legalább egy részét biztosítsák; a jogokra nézve pedig kimondja, hogy azokról a nemzetnek le kell mondania, mert különben alkotmányának semmi része nem fog visszaállíttatni. (Helyeslés a bal oldalon.) Ily eljárást, tisztelt ház, nehéz volna parlamentáris kifejezéssel jellemezni, tartózkodom is tehát ennek jellemzésétől. Ezen körülmények között maga a politikai óvatosság kötelességünkké teszi, hogy szüntessük meg eddigi működéseinket, ha csak megerősíteni nem akarjuk a kormánynak azon reményét, ha, legalább látszólag is, alapot nem akarunk adni azon feltevésnek, ama ráfogásnak, hogy mig föliratainkban a jogfolytonosságtettleges visszaállítását követeljük, addig tetteinkben oda hagyjuk magunkat ragadtatni, hogy mi magunk jöjjünk ellentétbe annak következményei-