Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-95
194 XCV. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Fcbr. 28. 1867.) előbbeni tárgyra, hanem tisztán csak az elnök ur- , nak azon nyilatkozatára kivánom véleményemet kifejteni, mely szerint a házszabályok 35-dik szakaszát úgy értelmezi, hosry ha az indítványozó vélemény ét kifejté, az alapszabályok rögtön szava- I zést követelnek. (Fölkiáltások: Ugg is van!) Ez a tisztelt ház elintézésétől függend; nekem azonban szabadságom van az elnök rrr kifejezésére nézve véleményemet elmondani. Tehát egyéni véleményemet mondom, hogy véleményem ellenkezik az elnök urnák előbbi nyilatkozatával. Véleményem szerint a ház tárgyalás által (Közbeszólás: Szavazás \ által!) , mondom, tárgyalás által határozza el, ki- I vánja-e a képviselők további indokolását hallani arra nézve, vajon van-e helye, vagy nincs, a tárgyalás kitűzésének. I)e hivatkozom egyébiránt az eddigi szokásra (Ellenmondás), arra, hogy midőn valaki indítványát kifejté, a ház nem bocsátá rögtön szavazás alá az ügyet, hanem kihallgatá mind azokat, kik a tárgyhoz még szólni kívántak. E szokást óhajtom én ezentúl is megtartatni. Deák Ferencz: T. ház! A ház szabálvai azt mondják, hogy midőn az indítványozó indítványát kifejtette, a ház mindenekelőtt és pedig szavazás által a fölött határoz, ha kivánja-e az indítványt tárgyalni, vagy nem. Nagyon sajátságos volna e szabály, ha azt értené a ház alatta, hogy akkor megindul a tanácskozás, és azon kérdésnél: ha lehet-e az indítványok tárgyaim vagy nem, maga a meritum tárgyaltatnék. (Derültség.) Engedelmet kérek, nem ok nélkül szólok. Hivatkozom Böszörményi képviselőnek épen most mondott beszédére : arról beszélt-e ő, hogy indítványát tárgyalni kell? Nem beszélt-e mindenről a világon, s erről legkeA T esebbet ? (Úgy van!) Nem volt-e beszédének egy része olyan, mely későn, egy része olyan, mely korán jött? Későn jött az, a mit elmondott az országgyülésileg fölterjesztett föliratok némely pontjai ellen, mert azt akkor kellett volna elmondani,mielőtt azok fölterjesztettek. Kora volt most szólnia arról, a mi a 6 7-es bizottság munkálatára vonatkozik. (Elénk helyeslés.) Ha a ház rendes tárgyalást enged a fölött, hogy valamely kifejtett indítvány tárgyaltassék-e, akkor az egész szabály fölöslegessé válik. I)e épen, mivel Madarász képviselő úr a gyakorlatra hivatkozott, hivatkozom én is arra. Emlékeznek a t. képviselő urak, midőn arról volt szó, a közösügyi bizottság ülései nyilvánosak legyenek-e, vagy ne, Perczel István tette az indítványt, Nyáry képviselő pedig azt mondotta, hogy mindenekelőtt a fölött határozzunk, az indítvány tárgyaltassék-e, vagy ne; a ház rögtön elhatározta, hogy ne tárgy altassák. Besze képviselőtársunk pedig, ki azt pártolni akarta, nem mondhatta el pártoló beszédét, mert a ház kimondotta, hogy az indítvány tárgyalásába nem bocsátkozik; és Besze képviselőtársunk birt annyi loyalifással, hogy a szabályokhoz tartotta magát. Azt hiszem, ez itt további vitatásnak tárgya nem lehet. (Elénk helyeslés.) Vállyi János: T. képviselőház! A képviselőház rendszabályainak 35-dik czikkelye szerint a többségtől függ, hogy a szőnyegen levő indítvány tárgyaltassék-e vagy ne ; (Zaj) de indokoltnak egyátalában nem találom azon szándékot, miért kell annak még csak tárgyalását is megakadályozni, s valóban önkénytelenül is azon gondolat ébred föl bennem, hogy az nem egyéb, mint a tett indítvány beható nyomása alóli menekvés. (Nagy zaj. Elnök csönget.) Elnök: Azt hiszem, a t. ház nagy többségének véleményét mondottam ki mind akkor, midőn ugy értelmeztem a ház szabályait, hogy az indítvány kifejtése után azonnal történjék meg a szavazás, mind pedig akkor, midőn azt mondottam ki, hogy a t. ház nagy többsége nem kívánja tárgyalni az indítványát. (Helyeslés.) T. ház! A sors ugy akarta , hogy örömeink közé fájdalom vegyüljön. Csaknem azon pillanatban, midőn országszerte az alkotmány viszszaállitásának öröme hangzott, jött ama szomoru hir, hogy az országunk volt nádora, István főherezeg meghalt. Holnap 10 órakor Budán a várkápolnában végrendelet következtében csak csendes mise fog tartatni. A hely magában is szűk, oda sokan nem férhetnek be; mindazáltal kötelességemnek tartom a t.háznak bejelenteni,hogy akik részt akarnak venni, méltóztassanak holnap 10 órakor megjelenni. Több tárgy mára nem lévén, a közelebbi ülés holnapután fog tartatni. Az ülés végződik d. u. 12 3 / 4 órakor.