Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.
Ülésnapok - 1865-92
182 XCII. OESZÁGOS ÜLÉS. (Febr. 18. 1867.) azt hiszem mégis, hogy ez által még kimerítve nincs az, a minek ezen legmagasabb kir. leiratra határoztatni kell. En ugyanis óhajtanám részemről — és azt tartom, hogy az szükséges is — mondja ki a t. ház, midó'n köszönetét fejezi ki a kegy. kir. leiratért, egyszersmind azt, hogy azon tárgyakra nézve, melyek további tárgyalást igényelnek, majd ha a minisztérium a ház kebelében jelen lesz, fog tárgyalási határnapot kitűzni. (Helyeslés.) Deák FerenCZ: T. ház! A kegy. kir. leiratnak két fő tárgya van : az alkotmány visszaállítása és a magyar felelős minisztérium kinevezése. Erről természetesen tanácskozni nem szükséges, de nem is lehetséges; erre nézve tehát nincs más teendőnk, mint a mit t. elnökünk is kimondott, hogy t. i. köszönjük meg ő felségének és köszönetünket küldöttség által is fejezzük ki. A kir. leiratban más igen fontos tárgyak is vannak érintve: azon fontos tárgyak majd a magyar felelős minisztérium által fognak okvetlenül elénk kerülni; hogy pedig akkor, midőn azok elénk terjesztetnek, azok fölött tanácskozzunk és véleményünket, nézetünket kimondjuk, azt, ugy hiszem, senki sem fogja ellenezhetni, mert ez természetes joga, sőt kötelessége a háznak. Ha tehát valakinek megnyugtatására szolgál, hogy ezt ki is mondjuk a határozatban, hogy „küldöttséget küldünk köszönetünk kifejezésére" és még hozzátesszük: „magában értetődik, hogy azon fontos tárgyakat, melyeket a kegy. kir. leirat megérint, majd midőn a magyar felelős minisztérium elénk terjeszti, tanácskozás alá fogjuk venni és felettök határozunk:" ez a dolog természetes folyománya. (Helyeslés.) ElnÖk: Tehát ez szintén föl fog vétetni a határozatba. Hogy e határozatot jegyzőkönyvileg közölhessük a mélt. főrendekkel, fél órára fölfüggesztem az ülést,- azután a mai jegyzőkönyv fog hitelesíttetni, s ha a t. ház megengedi, a küldöttség tagjait is javaslatba fogom hozni. (Helyeslés.) (Fél órai szünet után:) j Tóth Vilmos jegyző úr föl fogja olvasni a I mai ülés jegyzőkönyvét. Tóth Vilmos jegyző (olvassa az ülés jegyzökönyvét. A jegyzőkönyv ezen pontjánál: „Azon tárgyakra nézve, melyek további tárgyalást igényelnek, majd ha a minisztérium a ház kebelében jelen lesz, i fog határnap kitüzetni," fölszólal) Deák FerenCZ: Nem ugy értem én azt: „ha majd a minisztérium jelen lesz, fog tárgyalásra határnap kitüzetni:" mert most már a tárgyalások és érintkezések természete változik meg, nem lé! vén a dietalis tractatusok modora föntartandó, hanem a minisztérium általi érintkezés. Én tehát igy kívánnám szerkesztetni e pontot: „A kir. leiratban érintett egyéb pontokat akkor veendi a j hás tanácskozás alá, midőn a magyar felelős miI niszterium azokra nézve előterjesztéseket fog tenni." (Helyeslés.) Magától értetik, ha elő nem ter1 jesztetnek, hogy mindegyikünk tehet ez iránt inj ditványt. Tóth Vilmos jegyző (kijavítja e szerint a jegyzökönyvet és folytatja fölolvasását.) Elnök: A köszönő küldöttség tagjaiul bátor vagyok következőket ajánlani: Almássy György gr., Bezerédj László, Conrad Mór, Csáky László | gr., Dániel Pál, Gozsdu Manó, Huszár István, i Ivacskovics György, Ivánka Imre, Ivánka Zsig! mond, Justh József, Kálnoky Pál gr., Kovách I László, Orczy Béla báró, Podmaniczky Ármin Prugberger József, Salamon Lajos, Szabó Imre (pápai), Szápáry Gyula gr., Stefanidesz Henrik, Szitányi Bernát, Tisza Lajos, Tóth Vilmos, Trauschenfels Emil, Trifunácz Pál, Ujfalussy Miklós, Vay Lajos b., Zichy Viktor gr. és Zsedényi Ede urakat. (Helyeslés. Fölkiáltások: A ház elnöke vezetése alatt !) Ha méltóztatnak parancsolni, igen szívesen fogok részt vennie küldöttségben. (Éljenzés.) Több tárgy nem lévén, az ülést föloszlatom. Holnap tiz órakor lesz ismét ülés. Az ülés végződik d. u. 12 V t órakor.