Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-78

LXXVIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. (Decz. 6. 1866.) 125 megjegyezvén előre még azt, hogy én a következetlenség vádját argumentumul fölhozni nem akarom. Vajmi kényes dolog az embereket. kivált a politikai téren, azonnal következetlenséggel vádolni. Minden ember a maga meggyőződését azon motivumokból meriti, melyek őreá hatnak; és ha, vagy más okok folytán, vagy bővebb megfontolás következtében, meggyőződése változott: miért ne mondhassa ki változott meggyőződését, habár az eltér is előbbi véleményétől ? Hiszen a politikai vitatkozásoknál fo czél az, hogy egyik a másiknak nézetét megváltoztassa, és a politikai vitatkozásoknál kötelesség-, hogy valóságos meggyőződésünket mondjuk ki, habár előbb máskép lettünk volna is meggyőződve. A politikai vélemény nem olyan, mint a magán életben másnak adott szavunk vagy igéretünk, melyet megtartani kötelességünk. A politikai meggyőződésnek szabadnak kell lennie, s ezt előre lekötni hiba. Nem azzal támogatom tehát indítványomat, hogy a következetesség megkívánja hozott határozatunk fentartását; hanem azt mondom, hogy a mely okok indították a házat azon határozat hozatalára, ugyanazon okok támogatják most annak fentartását: mert ezen okoknak se lényegét, se erejét semmi azóta meg nem változtatta. Egyik ellenvetés, mely indítványom ellen fölhozatott, az, hogy magát a jogfolytonosságot sértjük, ha működésünkben tovább haladunk. Ez többek által mondatott, de ki nem fejtetett; engem logalább ezen állítás valóságáról semmi meg nem győzött. Ugyanis, vegyük figyelembe a történteket. Az országgyűlés kezdetén kiküldöttünk egy bizottságot, hogy a közös érdekekből eredő viszonyokra nézve javaslatot készítsen; kiküldöttük ezt, ámbár alkotmányunk nem volt helyreállítva; tudtuk mi akkor is, hogy alkotmányunk teljes helyreállítása nélkül nem egyezkedhetünk, törvényt nem alkothatunk. Miért biztuk meg tehát a bizottságot mindamellett a javaslat készítésével? Azért, mert azt reméltük, hogy alkotmányunk rövid idő alatt teljesen vissza fog állítatni, s az általunk ugyaűakkor föliratilag sürgetett jogfolytonosság tettleg életbelép, és mi alkotmányos helyzetünkben a már kész javaslatot vehetjük tanácskozás alá. Senkinek szándoka nem volt, senkinek eszébe nem jutott, hogy mi végleges egyezkedésekbe bocsátkozzunk, habár az alkotmány helyre nem állítatnék is: mert hiszen ez fonák eszme volna, s ellenkeznék az alkotmányosság minden fogalmával s a háznak világosan kimondott határozatával. Az alkotmány most sincs helyreállítva, a jogfolytonosságot a kir. leirat sem léptette életbe: mi tehát újra és ismét követeljük és sürgetjük annak visszaállítását; és midőn ezt épen oly határozottan, épen oly erélyesen teszszük, mint eddig tettük, miben sértjük meg a jogfolytonosságot az által, ha a kiküldött bizottság munkálódását^ föl nem függesztjük, én valóban nem látom. (Elénk tetszés jobbról.) Csak egy okot hallottam említtetni, mely, legalább azokra nézve, kik azt hiszik, hogy lényegesen változott a helyzet s változtak a körülmények, némi fontossággal látszik birni: ez azon ok, melyet t. barátom Grhyczy Kálmán fölhozott, ki azt mondotta, hogy Tisza Kálmán indítványának elfogadásával nem leszünk következetlenek a jelen országgyűlés eddigi eljárásához, mert ezen eljárásnak alapja kérelmeink teljesítésének reménye volt, ez alap megszűntével tehát következetesen nem folytatható. Itt a logika tiszta. Eeméltük, hogy kérelmeink teljesíttetnek, alkotmányunk visszaállít-* tátik; és ezen remény elenyészett; pedig ezen remény volt alapja határozatunknak: tehát nem folytathatjuk munkálkodásunkat. Nincs e házban senki, t. ház, a ki bizton és határozottan azt merje állítani, hogy kérelmünk sikeres lesz, alkotmányunk minél előbb és rögtön vissza fog állíttatni, hogy a jogfolytonosság tettleg ismét életbe lép e föliratunkra, melyet most tervezünk ; hanem én annyira óhajtom — az egész házzal együtt — az alkotmány teljes, tökéletes helyreállítását, a jogfolytonosság tettleges életbe léptetését, hogy én nem merek, nem tudok a reményről végkép lemondani. Hiszen e remény mindenünk: ezt én nem. fogom ellökni magamtól. Legyen a remény sugara bármily gyönge, én magam se saját keblemben, se másokéban azt elölni nem fogom. (Helyeslés.) Fontolja meg a t. ház azon rémületes hatást, melyet az országban előidézne az, ha a képviselőház, a nemzetnek választott képselői nem szónoklatokban, hanem határozat által mondanák ki azt: Mi a jelen országgyűlés kezdetén mindenekelőtt föliratunk által sürgettük fölfüggesztett alkotmányunk visszaállítását, s reméltük, hogy föliratunknak sikere lesz, alkotmányunk tettleg visszafog állíttatni s becsületes kiegyenlítés jöhet létre, s e reményben választottunk saját keblünkből egy bizottságot, mely javaslatot készítsen a közös érdekekből eredő viszonyokra nézve; de most eltiltottuk azon általunk választott küldöttséget munkálatának folytatásától, mert elenyészett minden reménv alkotmáirvunk visszaállítására! (Éljenzés a jobb oldalon. Helyeslés.) Nem festem ezen képet, t. ház, csak azt mondom, ha a ház ezt kimondaná, ha e remény is elragadtatnék tőlünk, vagy mi ragadnók el ezt a nép kebléből, csak e két alternatíva van: egyik a végtelen szenvedés; a másikat nem nevezem meg, mert a fölött e testület nincsen hivatva tanácskozni; e testület, mely a sanctio pragmatica és a törvények alapján ül itt, más utón, mint törvényesen, nem tanácskozhatik. (Éljenzés, helyeslés.)