Képviselőházi napló, 1865. III. kötet • 1866. november 19–1867. marczius 21.

Ülésnapok - 1865-78

LXXVIII. OBSZAGOS ÜLÉS. (Deez. 6. 1866.) 115 szonyaink szervezésére használhatna, csak elrabolja: és minthogy tudom, hogy az idő, azaz a perczek, mind a népnek, mind a fejedelemnek drága, követni fogom azon bevezetést, melyet Róma aranykorának koszorús költője császári pártfogójához intézett levelének elején irt: — In publiea commoda peccem, Si longo sermone morer tua tempóra, Caesar ! Dióhéjba fogom szorítani véleményem előadását csak azért is. t. ház, mert hiszen a magam érvei, melyek mellett valamely véleményhez ragaszkodom, úgy sem indítanának meg senkit; s tudva azt, hogy e terem megszűnt lenni a vélemények összeegyeztetésének színhelye, tudva azt, hogy a vélemények összeegyeztetése már e városban kibérelt barátságos összejövetelek színhelyén gyakoroltatik: nem fogom tehát (Halljuk ! Zaj) a t. házat tovább tartóztatni határozatának kimondásában, csak elmondom azt. hogy regestrálván azon érveket, melyeket itt egyik és másik részről hallottam, kell, hogy kimondjam, mint fogtam én föl azon tárgy állását, mely itt szőnyegen van. A múlt hó 17-én (Zaj a jobb oldalon) leérkezett kegy. kir. leirat ugyanazon hó 19-ik napján, ugyanezen teremben kihirdettetvén, szabályszerűkig elhatároztatott, hogy kinyomassák és napi rendre kitűzessék. Jelesen, kitűzetett azután akövetkező csütörtökre a kegy. kir. leirat tárgyalásra. Elérkezett azon nap, s akkor két indítvány tétetett a ház asztalára. Ismét a szabályok szerint az végeztetett, hogy nyomassanak ki az indítványok és tárgyalásuk napirendre tűzessék ki, a mi is aztán a következő szombatra határoztatott. Nem akarom a következést elmondani, melyet e határozat szült. Tudják azt a képviselők mindnyájan velem együtt ; hanem azt fogom elmondani, miszerint ez figyelmeztetheti a magas kormányt, hogy ha ezen támlák itt üresek nem volnának, bizonyosan az a miniszter, kinek az kötelessége, tudta volna azt eszközölni, hogy a kir. leirat, azon előnyét, melylyel birt beadványi tekintetében, el ne veszítse, hanem a tárgyalást egyenesen arra fordítsa. Azt hiszem, hogy ez a figjelmeztetés boldogabb kornak van fenhagyva; én azonban kötelességemnek tartottam ezt elmondani. Registrálva a jobb oldali érveket, úgy fogtam föl, hogy két érv van külünösen: az egyik palmáris, a másik plausibilis. Azoknak, kik a közös ügyek tárgyalását óhajtják, első érvök az, hogy határozat van az iránt, hogy a közös ügyek tárgyaltassanak, s én elismerem, hogy ezen érv palmáris. Senki sem tagadhatja, hogy a határozat megvan, és hogy e határozat megszüntetve nincs: annak tehát lehet és kell tárgyaltatni. A másik érv a palmáris érven kivűl csak plausibilis, az t. i., hogy igéret van téve, ha úgy kezdődnek a tanácskozmányok, a mint a kegy. kir. leiratban irva van, a melyben ezeknek alapjául az alválasztmánynak föltételei el vannak ismerve, akkor majd adatik alkotmány kivűl és belül e házon. Nem akarom rá kimondani véleményemet, mert az nem is szükséges • csak annyit állíthatok felőle: elismerem, hogy azok igen helyes alapokból meritvék, elismerem különösen azt, hogy hazafiúi bnzgó kebelből vannak előterjesztve. Már most registrálom a másik vélemény indokolt érveit. Először, nincs parlamenti élet, híjába minden működés: óhajtandó tehát, hogy előbb parlamentaris legyen a tanácskozás, mert addig sikertelen minden fáradozás. Továbbá az is óhajtandó — s méltán is óhajtandó — hogy minden törvényhozási közegek ki legyenek egészítve. Magasan értem én ezt, és olyanul értem, a miért ezen országgyűlés elejétől fogva össze volt hiva: magának a királynak koronázására.Tudva lévő, hogy míg csak e törvényhozási test van együtt és koronázott király nincs, addig törvényeket alkotni nem lehet: és ez az érve a másik résznek, énszerintem, szintén palmáris. Van még egy érv, melyet az itt előfordult tanácskozmányokból merítek: és ez az, hogy nyilt titok kering, hogy t. i. ha a belügyekre vonatkozólag folytatjuk a tanácskozásokat, ugyanakkor már megelőztük az 1848-iki törvények revisióját. Ezen érvekről, melyeket imént emiitettem, az volt ugyan mondva, hogy határozottan alaptalanok. Én magamat nem érzem jogosítottnak, hogy valakinek érveit határozottan ilyeneknek vagy olyanoknak mondjam, és miután magamat nem érzem jogosítottnak, igen természetes, hogy mást sem erezhetek jogosítottnak, hogy az enyémre azt mondja. Engem legalább nem birt arra, hogy ezt viszonozva, én az ellenkezőt tegyem. Azt mondottam, hogy, igenis alaposaknak gondolom, alaposaknak ismerem, alaposaknak tudom azon érveket , melyek előhozattak arra, hogy a bizottság folytassa tárgyalását; de mikor ezt kimondom , ugyanakkor ki kell azt is mondanom , hogy az én meggyőződésem szerint sokkal alaposabb azon férfiak nézete, kik azt mondják: kisértse meg a határozottságot az országgyűlése, s ne tárgyalja bizottságilag a közös ügyeket. Ezzel kimondtam véleményemet. Most már arra kell szorítkoznom, hogy — szintén dióhéjba szorítva — adjam elő, mint hatottak rám azon érvek, melyeket hallottam. (Halljuk!) Mondva volt itt egy igen szép phrasis: ezen phrasis a politika morálja. Meghagyom e fogalomnak a t. előadó ur szerinti értelmét, és megkísértem előadni, milyen fogalmam van nekem a politikai morálról. En azt tartom, ha az özönvíz előtt és az 15*