Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.

Ülésnapok - 1865-69

172 LXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. azonban a ház szabályai megkívánják, hogy az szakonkint fölolvastassék és részletesen tárgyal­tassék. (Úgy van!) Tóth Vilmos jegyző (kezdi a Deák Ferencz által beadott indítványt olvasni. Ugyanekkor Deák Ferencz a terembe lép és hosszasan tartó zajos éljen­zéssel üdv'ózoltetik. A végzési indítvány három első pontja fölolvastatván, ezek minden ellenvetés nélkül elfogadtatnak. A negyedik pont olvasása után): HaláSZ Boldizsár : T. ház ! Szerény észre­vételem nem a lényegre, hanem egyetlen egy szóra vonatkozik. Ugyanis ezen pontban ily kifejezés használtatik : „0 Fölségéhez mint Magyarország örökös királyához." Igaz ugyan, hogy ezt a t. in­dítványozó ide vonatkozó szónoklatában ixgy ma­gyarázta ki, hogy e szó alatt: örökös, a latin hae­reditarius értendő; de minthogy a mi hivatalos iratainkat nem csak mi magunk, hanem ott a Laj­tán túl, holmi Lustkandelek is magyarázzák, még pedig nem úgy magyarázzák, mint azokat ma­gyarázni lehet; ámbár igaz az is, hogy a közjogi törvényekre vonatkozó némely elferditéseket — melyeket épen azon Lustkandel terjesztgetett — megczáfolni a t. indítványozó képviselő' úr sem tartott méltósága alattinak; és bár kétségtelen, hogy eczáfolat hozzáférhétlen, mégis találkozhatnak ott a Lajtán túl jelenleg is olyanok, kik inkább hisz­nek annak, mint nekünk, s közjogi törvényeinket tetszésök szerint magyarázzák; és habár hiszem és meg vagyok győződve arról, hogy ezen szó : haereditarius, successor. aeternus, sőt perpetuus is az örökös szó által tökéletesen kifejeztetik; de mindamellett, mivel ezen kifejezés magyarul mégis kétértelmű, haereditarius jjedig már gyakorlatilag is az öröklő szóval szokott kifejeztetni: kérem ezt, vagy az örökösödött szót alkalmaztatni. Bocsá­nat, ha talán túlságos óvatosságnak látszanék azon kérésem, hogy az örökös szót öröklővel méltóz­tassanak fölváltani. (Elénkfelkiáltások: Maradjon!) Elnök: Méltóztatnak a szerkezetet megtar­tani ? (Maradjon!) Halász Boldizsár: Nem fejeztem még be beszédemet. (Halljuk!) Megmondom tehát okát is, miért kivánom e módosítást. Törvényeink igen világosan kifejezik azt, hogy a ki a magyar trónt örökli, az által, hogy megszületett, még csak vir­tuális (kilátásbeh) jogokat nyer. mely jogok reáli­sokká (valódiakká) csak akkor válnak, ha az öröklő attól számítva hat hó alatt törvényesen megkoronáztatja és ez által alája veti magát a tör­vényeknek. Fájdalommal tapasztaltuk és tapasz­taljuk, hogy ezen szót: örökös, oda magyarázzák, hogy a ki örökösödött, a magyar királyi jogot a hozzá kötött föltételek nélkül is gyakorolhatja és, mint látjuk, gyakorolja is. Méltóztassanak megbo­csátani, ha ezen óvatosságot a t. ház figyelmébe ajánlom. (Maradjon!) Elnök: Kivan még valaki hozzá szólani ? (Maradjon a szerkezet!) Tehát a szerkezet marad,a mint a javaslatban van. (Helyeslés.) Tóth Vilmos jegyző (végig olvassa a végzési indítványt. Az utolsó szakasz fölolvasása után) ; HaláSZ Boldizsár: T. ház! Ismételve bo­csánatot kérek, ha e pontra vonatkozó aggodalma­imat előterjesztem; de úgy tartom, köteles minden képviselő, ha aggodalma van, azt élő szóval is a ház előtt, kijelenteni. Ezen pontra vonatkozólag Mocsáry Lajos képviselőtársam adott volt be egy oly módositványt, miszerint azt kihagyatni kérte: de miután mai napon módositványát visszavonta, ugy hiszem, meggyőződött a t. képviselő úr annak fölösleges voltáról. (Zaj. Nem halljuk! Az elnök csenget.) Én azt tartom, kötelessége minden kép­viselőnek a maga aggodalmát élő szóval is kife­jezni. (Helyeslés. Halljuk!) Ha a t. képviselő úr meggyőződött módositványa fölösleges voltáról, én az ellenkezőről győződvén meg, azt magamévá teszem. Egyébiránt nem is tartom azt módosit­ványnak, midőn egy egész pont kihagyása kíván­tatik. Igénytelen nézetem szerint, ha ez a pont azt akarja jelenteni, a minél többet nem is jelenthet, hogy azon perczben, melyben alkotmányunk visz­szaállittatik , mindent el fogunk követni, mit a nép nyomora enyhitésére tennünk szabad és lehet — mert hiszen következő szavak vannak benne: „mindazt, mit e részben alkotmányunk és a tör­vény értelmében tennünk szabad" — úgy e pont­ra szükség nincs. Én ugyan, t. ház, e pontot más­kép nem érthetem; de nem is szabad értenem : mert az a t. ház mindkét feliratában világos sza­vakkal ki van fejezve, hogy mindazt, mit ko­ronázás előtt teszünk, addig mint javaslatot ad acta félreteszszük , és majdan, t. i. koronázás után fogjuk 0 Fölsége elé terjeszteni. (Marad­jon !) Ha tehát e pont mást nem jelent, mint imént mondám, nincs rá semmi szükség. Ha pedig, t. képviselőház, többet akar e pont jelenteni, vagy egyébre is magyarázható, úgy óvatosságra intem a t. képviselőházat: mert törvényeinket, de hatá­rozatainkat is igen hajlandók némelyek félrema­gyarázni ; hogy pedig a határozatnak és törvény­nek félre nem magyarázhatónak kell lenni, Vérbő­czy hármas könyve élőbeszédének 6-ik ez. 12. sza­kaszából fogom bebizonyítani, mely így hangzik : „Unde lex debet esse justa, honesta, possibilis, se­cundum naturam et secundum consvetudinem pá­triáé, loco temporique conveniens, necessaria et utilis; manifesta quoque, ne aliqukl per obseurita­tem incautae captionis contineat (idest ne aliquis possit eam captiose interpretari)." Igaz ugyan, ez nem törvény-, ez csak határozati javaslat; igen

Next

/
Thumbnails
Contents