Képviselőházi napló, 1865. II. kötet • 1866. april 11–junius 26.

Ülésnapok - 1865-67

LXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 139 fogjuk látni, hogy ma a legjobb hypothékával biró államok is alig birnak pénzt szerezni. Hol vegyük, kérdem, mi rögtön a tömérdek pénzt, mely az inség elhárítására szükséges? Ezt sem számíthatom tehát azon eszközök közé, melyeket a nép ínségének enyhítésére és a mostani fenyegető veszélynek elhárítására föl lehetne használni. A harmadik eszköz a moratórium, mely az ínségben szenvedőket fölmentse egy időre hypothékán álló tartozásaik lerovásától. Ezen tartozások kétfélék lehetnek: vagy olyanok, melyeknek behajtása, vagy be nem hajtása 0 Fölsége befolyásától és határozásától is függhet, minő például a közadózás; vagy olyanok, melyeknek elengedése vagy fölfüggesztése nem függ tőle. Az előbbiekre nézve megjegyzem, hogy hiszem, reménylem és megvárom a végrehajtó hatalomtól, hogy az ínséges embernek, kinek kenyérre kell minden garas, az adóért nem fogják marháját exequálni. A mi pedig azon tartozásokat illeti, melyeknek elengedése vagy fölfüggesztése nem 0 Fölség-étől függ, vagy, mint röviden szoktuk mondani, a moratórium, ezt nem csak azért nem pártolhatom, mert, mint Vasmegye egyik képviselője megjegyzé, nem lévén koronázott királyunk, törvényt nem tudnánk rögtön alkotni, törvény nélkül pedig fönálló törvényt fölfüggeszteni alig lehet, de ha ez mind megvolna is, már ezt én ex principio sem pártolnám, mert erre nézve is áll az, hogy pejor medicina morbo, mi ha valamire, erre alkalmazható. (Helyeslés.) Ha Magyarországnak országgyűlése ilyen lépésre — mondhatom, kemény szót használok, de mondom — vetemednék: (Helyeslés) tökéletesen tönkre tenné Magyarország hitelét hosszú időre. (Helyeslés.) És mikor tenné azt tönkre ? Akkor, midőn az inség következtében a legtöbb embernek, hogy ne éhezzék, hitelre van szüksége. Földúlná az összes ipart, és semmivé tenné csekély kereskedésünket, mely folytonos váltóadósságok nélkül nem lehet. Azt fogja tán valaki mondani, hogy a moratórium csak földmiveló'ket, csak az ínségeseket éri, a kik szenvednek. Engedelmet kérek, nehéz itt a határvonalat megjelölni. Alig van kereskedő, kinek szőlője, földje, gazdasága ne volna. Vegyük föl már most azt az esetet, hogy valaki, mint vég eszközhöz, ahhoz nyúl, hogy utolsó terményét is eladja, a mi még volt, és a kereskedő azt mondja neki: „Én is vesztettem, nem fizetek.

0 Gondoljuk meg, t. képviselőház, hogy a moratórium által minden hitelintézet, minden takarékpénztár tönkre volna téve. A takarékpénztárakba a szegény ember beadja filléreit, ez pedig kiadja nagyobb összegekben másnak. A szegény ember azért adja be filléreit, hogy ha rá szorul, onnan ismét kivehesse. De ha amazok, kik a pénzeket nagyban kivették, nem fizetnek be, mert . moratórium van, a takarékpénztár épen azoknak nem tudná kifizetni, kik éheznek. (Igaz !) Bátran el merem mondani tehát, hogy a moratórium a magán adósságokra nézve sokkal gonoszabb, sokkal nagyobb baj, mint maga a baj, mert azon nem segíthet, utókövetkezései pedig hosszú időre veszedelmesek. (Igaz!) En tehát, az eddig előadottak után, nem látok egyéb módot, mint hogy, miután alkotmányunk helyreállítva nincs, és a tettleges hatalom O Fölsége kezében van, Ü Fölsége tegye meg tettleg azt, a mi halasztást nem szenved, addig is, míg alkotmányunk helyreállíttatnék. Mi nem várhatunk az inség dolgában az alkotmányos kormányra : tehát azon hatalomtól kell várnunk a teendőket, a mely tettleg létezik, habár nem alkotmányosan is — anélkül, hogy föladnók jogainkat, követeléseinket alkotmányunk visszaállítására. A másik annak kijelentése, hogy az országgyűlés, ha rendkivüli körülmények rendkivüli erőfeszítést igényelnének, kész megtenni mindent, a mit e részben a helyzet szükségessé tesz, az alkotmány és törvény megenged. Azt hiszem; ezt motiválni sem szükséges; hisz az ellenkező véleményen levő urak is, az eszmét magát igen természetesnek tartva, módosítványukban elfogadták. Nem akarok szólani az 1863-ki visszaélésekről. Kétségtelenül számosak voltak azok . helytelenül volt vezetve az egész, és azt hiszem, hogy azok az emberek, a kik az éhező ember szájából lopták el a kenyeret, nem csak tolvajok voltak, hanem szentségtörők is. (Helyes! Igaz!) Teljes a hitem, hogy okulva azon szerencsétlen példákon, a melyek akkor történtek, a fejedelem oly férfiakat és eszközöket fog választani, a kik ily alávalóságokra nem lesznek képesek. És ha volna olyan, ki erre képes lenne, hiszem, reménylem és megvárom a fejedelem igazságszeretetétől, hogy ezeket hatalmával büntetni fogja. Es büntetni fogja őket az ország gyűlölete, és ha annyira eltompult volna lelkiösmeretök , hogy az nem szab rajok büntetést, és annak kínjait nem érzik, büntetni fogja őket a nép átka. Nem vitatom azon okokat, melyekből az inség származott, meg vannak említve a felirati javaslatban, meg vannak említve az én inditványomban is: az előbbi súlyos csapások, a 63-diki ínség, az abból származó terhek, melyek még most is nyomják a földmivelőket, s az ország alkotmányos befolyása nélkül folytonosan növekvő közterhek. Most ujabban ezeket azért sem tartom szükségesnek kutatni, mert azt gondolom, midőn a falu ég, nem az az első dolog, kikutatni, honnan származott a tuz? hanem első kötelesség, hogy oltsuk el atü18*