Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-9

IX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 69 dig hallottak után, megvallom, Kende Kanut kép­viselőt én is igazolandónak vélem. Csupán az előt­tem szóló Zsedényi Eduárd képviselőtársam irá­nyában vagyok bátor azon nézetemet kifejezni, hogy a törvény számszerinti többséget nem, csu­pán átalános többséget kivan*. így tehát az, hogy valamely képviselő százakra menő, vagy csak egy-két számú többséggel lett megválasztva, irány és döntő körülmény semmiesetre sem lehet. A mi magát a tényt illeti, már az eddig történt igazolá­sok alkalmával méltóztattak elfogadni azon meg nem dönthető jogelvet, hogy a ki állít, annak kell bizonyítani. Itt maga az osztály elismeri, hogy a bizonyítványok még csak nem is félpróbásak, mert a lajstrom nincs mellékelve, melyet hogy lehetett volna mellékelni, előttem szólott képviselőtársam tökéletesen kifejtette. így tehát egyedül törvényes és minden kellékekkel ellátott bizonyítvány a válasz­tási jegyzőkönyv. Ezen választási jegyzőkönyvben pedig egy szóval sincs említve, hogy azon állítólag illetéktelenül szavazott 130 egyén ellen az ellen­párt óvást adott volna be, melyet a szavazatszedő küldöttséghez kellett volna beadni. Azt elmulasz­tották. Hasonló eset fordult elő több is az igazolá­soknál ; s ilyenkor mindig azt méltóztattak mon­dani, hogy ha nem jelentetett be annak idejében az illető, törvény szabta hatóság előtt, később figyelembe nem vehető. Én tehát a jegyzőkönyv alapján, a mely tökéletesen rendben van s mely­ben semmiféle óvás nem említtetik, Kende Kanutot i igazolt képviselőnek tekintem. Kudlik István: Épen előttem szóló képviselő úr, sőt még egy előbb szólott képviselőtársunk is felhozta azon körülményt, hogy Perényi Zsigmond képviselő igazolásánál e ház mintegy már a conti­nensen is ismert döntvényt hozott volna, t. i., hogy „actori incumbit próba". Ez igenis való, és én a ház ezen döntvényét helyeslem; de semmikép sem tartom, hogy a jelen esetben akárminernü analógia volna amaz esethez. Mert amaz esetben kifogás té­tetett az illető képviselő teljeskorusága ellen, da­czára annak, hogy választásánál e kifogás nem té­tetett. Tehát igen természetes, hogy a ki akkor, mi­dőn ő többé nem praetendens, hanem már képvi­selő volt, tette ellene e kifogást, hogy azon actor tartozutt ezt igazolni. Jelen esetben arról van szó, hogy távollevő szavazók szavaztak. E körülmény csak is a szavazási jegyzőkönyvvel deríthető föl. A jegyzőkönyvet nem hozhatja fel az, ki a szavaza­tok valódisága ellen kifogást tesz, hanem köteles­sége ezt az illető képviselőnek megbízatásához hozzácsatolni. Őszintén bevallom, t. ház, ha a sza­vazási jegyzőkönyv itt volna, és belőle kiderült volna, hogy azok, kikre nézve az alibi bebizonyít­tatott, tettleg szavaztak, a megsemmisítésre sza­vaztam volna; hogy azonban e részben szavazato­mat kimondhassam, hiányzik a választásról veze­tett szavazási jegyzőkönyv; hogy tehát ez helyre pótoltassák arra más módunk nincs, mint a vizsgá­lat ; és így én az osztály valeményét pártolom. Keglevich István gróf: Előttem szóló ko­vettársam véleményében osztozom. Az eset nagyon tisztán áll előttünk. Egy követtársunk megválasz­tatott 19 szótöbbséggel; az ellenjelölt kimutatja hiteles okmányokkal, hogy 105 szavazattal biró egyén nem volt jelen a választáson, és azt állítja, hogy neveik mindamellett be vannak irva a szava­zási lajstromba. Ha az osztály összehasonlíthatta volna a szavazási lajstromot a panaszszal, és bebi­zonyult volna, hogy be vannak irva, mindene­setre a megsemmisítést mondotta volna ki. Ezt összehasonlítani nem volt képes, mert a szavazati lajstrom nem volt hozzácsatolva a panaszhoz. Te­hát a ház feladata ezt lehetségessé tenni, az által, hogy vizsgálatot rendel. (Helyeslés. Szavazzunk!) Ivánka Imre: Tisztelt ház! Előre is ki­mondom, hogy én is a vizsgálat mellett vagyok, hanem a kiküldendö vizsgálónak még egy más utasítást is vélek adatni. Én t. i. a mármarosi főis­pán befolyását épen ugy mellőztetni kívánom, mint a szatmárrnegyei főispánét; itt pedig, a mint Kende Kanut választóinak védelméből látom, a szatmármegyei törvényszék egy öttagú vizsgáló­bizottmányt küldött ki, mely a választás körül történt eljárás fölött, tehát nem eriminális ügyben, vizsg'álatot tartott. Ezen beavatkozását a megyei hatóságoknak, egy megyében ép ugy, mint a má­sikban, mellőztetni kívánom; és azért azt indítvá­nyozom, hogy a vizsgálat erre is kiterjesztessék. Hollán Ernő előadó: Miután előttem szóló képviselőtársunk figyelmeztet ezen körülményre, bátor vagyok ismételni, hogy ezen körülmény az osztály figyelmét sem kerülte el, sőt épen ennek alapján ajánlotta, hogy a vizsgálat ezen körül­ményre is kiterjesztendő. (Bal oldalon felkiáltások : Igazolandó ! Szavazzunk Vj Nagy Ignácz: Ha a szólni szándékozó tiszt. képviselő urak elállanak a szótól, én is elállók, (Halljuk!) Azon elvet hallottam előbb megpendit­tetni, hogy minden képviselő úgyszólván köteles a szavazati jegyzéket a jegyzőkönyvhöz mellékelni; én ezt épen nem látom a gyakorlaton alapulni, mert sem nálam, sem sok más képviselőnél ezen szavazati jegyzékek nincsenek mellékelve. Ha a képviselők azokat nem kötelesek mellékelni: igen természetes, hogy actori incumbit próba ; a kinek szüksége van rá, mellékelje; ha nem mellékeli, a mulasztást tulajdonítsa magának. Én Kende Ka­nutot igazolandónak vélem. Simonyi Lajos báró: Tisztelt képviselő­ház ! Nem az igazolás tárgyához akarok szólani; de hallottam itt egy elvet megpendíteni, mire fe-

Next

/
Thumbnails
Contents