Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-7

VII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 47 úgynevezett „Concordia" lapnak koholmányokat irni: az fájdalmas dolog, mert a kérvény több pontja csakugyan koholmányokat, rágalmakat tartalmaz, melyek civilizált emberhez bizonyára nem illenek, ha hatan irják is. Az osztály maga, midőn e kérvényt tárgyalta, átlátta , hogy benne semmi sincs. Csakugyan, uraim, ha volt választás, mely tisztán mehetett, az előzményeket véve, mondha­tom, hogy ennél szebb választás nem volt. Papp Simon volt az, ki három nap alatt lépett föl, s há­rom nap alatt csatlakozott hozzá a választókerü­let nagy többsége. Nem járt ó' az összeíró küldött­séggel faluról falura, mint Mihályi helytartótaná­csos úr. Nem ült ő ott a szavazatszedő bizottmány asztalánál, hogy minden szavazatadónak előtte kellett szavazni. Ezt tette Mihályi. S következőleg mi történt ? A főispán úr a kerületi szolgabírót megbízta, hogy ez esetet és az egész követválasztási eljárást vizsgálja meg, ad­jon be jelentést, de kihallgatta az actualis és mű­ködő elnököt és helyettes elnököt is. Miután az in­quisitio. megtörtént, és a csendőrök, kik ott voltak felállítva, azt vallották, hogy magok a Mihályi­pártbeliek kezdek a czivakodást magok közt, ak­kor a'főispán úr ezt a vizsgálatot félretette, hanem ismét más megyei küldöttséget küldött ki. állító­lag a criminálitások megvizsgálására. De kérem, criminalitások megvizsgálása tán nem épen a főis­pán, hanem a törvényszék kötelessége; és nagyon furcsán tűnik fel, hogy criminális esetek megvizs­gálására küldjünk ki akkor, mikor tárgya nincs a criminalitásnak, mert ott críminaíitás nem is volt. Ugy látszik azonban, hogy kettős utasítása lehe­tett ezen megyei kiküldetésnek, mert olvastam a jelentést, s abban az van. hogy criminalitást ugyan kivilágítani nem lehetett, de a szaladás elegendő­leg ki van világosítva. A küldöttségnek tehát úgy látszik, egészen más czélja volt: nem a criminali­tást kellett kiderítenie, hanem a képviselőház jo­gaiba vágva, a népet intimidálnia és a királyi hely­tartótanácsosnak kérvényét hivatalosan fölszerel­nie. De tovább megyek. E vizsgálat áttétetett a mármarosi törvényszékhez (miután Mihályi Gábor helytartótanácsosnak a főispán párban már kiadta) azon utasítással, hogy tárgyaltassék, és ha crími­naíitás nem sülne ki az actákból, a törvényszék adja át az első alijspánnfk, a ki már a főispán által utasítva volt, hogy a tisztviselők ellen a fegyelmi eljárást kezdje meg. Tehát már most a fegyelmi eljárás is meg van rendelve a tisztviselők ellen, kik a hely tartó tanácsos ellen mertek szavazni vagy fellépni. Ezen vizsgálat ide beérkezvén, ennek nyo­mán már. most az osztály azt véleményezé, hogy a képviselőház rendelje meg a vizsgálatot. Kérdem, tisztelt ház, figyelembe lehet-e venni a jelen körülmények közt oly vizsgálatot, mely hivatalosan készül és mellékeltetik a kérvényhez és mely egy párt kérésére egyoldalúkig tétetik? Mert ezen vizsgálatban a Mihályi pártján levő kor­tesek meghíva lótottak-futottak tanuk után és az inquisitióra kész nyilatkozatokat hoztak be a ta­nuk, azokat hitelesítették, és elfogadták vallomá­sokul. Valóban fájlalhatjuk , hog-y a népet ily utón lehet félrevezetni és demoralizálni. S még sajno­sabb volna megyénkre nézve, ha a kiküldetés ál­tal a lecsillapult kedélyek ismét felzavartatnáiiak, és a tanúk elcsábítása által erkölcstelenség idéztet­nék elő, midőn a vizsgálatra úgyszólván semmi szükség nincs. Volt szó arról is, hogy vesztegetés történt; de megvallom, ezen szót: vesztegetés, nem tudom magamnak megmagyarázni, mert vesztegetési tár­gyat nem tudok. Azt mondja előadó úr, hogy a vesztegetést azért vette föl a tisztelt oszály, mert a vizsgálatból kitűnt, hogy egyik tanú mondása szerint a Papp Simon részén levő választók szá­mára Papp Simon úr egy hordó pálinkát fizetett. Vesztegetés-e az, ha ez utólag megtörtént'? Hiszen maga Mihályi úr a választási asztalnál ülve utal­ványoztatta az italt a megszavazott községek ré­szére. (Szavazzunk! Zaj. Halljuk!) Van-e abban valami,ha a megszavazott község- meg vendégel te­tetik '? Én ebben vesztegetést nem látok. Ez ki fog derülni, tisztelt ház, ha vizsgálatot méltóztatik el­rendelni, egjdk részre ugy, mint a másikra. Megyénk nyugalma tekintetéből, és mivel ezen követválasztás minden oly kihágás nélkül tör­tént, mely megsemmisítésre adhatna okot, méltóz­tassanak a vizsgálattól elállni és a képviselőt iga­zolni. (Zaj. Halljuk!) Mihályi Péter : Mély sajnálkozásomat kell kifejeznem , hogy midőn oly szerencsés vagyok a fiatal nemzedék közül ezen diszes helyen ülhetni, először is ezen kényes ügyben kell felszólalnom, melynek tárgyalása alatt ki akartam menni. Lát­ván azonban, hogy azon egyéniség, Szaplonczay mármarosi igen tisztelt képviselő úr, kit épen úgy érdekel az ügyi mint engem (eng-em családi össze­köttetésnél, őt pedig azon bizalmatlanságnál fogva, melylyel ő maga és családja mint főkortesek s a választási zavarok előidézőiaz iratokban érintetnek), látván, mondom, hogy ő szót emel, benn maradtam, és most kérem a t. házat, hogy az előzmények után az iratokat felolvastatni méltóztassék. (Helyeslés.) Besze János : Mint a II-ik osztály tagja, mely e tárgyban véleményezett, alaposan szólanék a tárgyhoz, ha a házban föl lettek volna olvasva mindazon irományok, melyek előttünk az osztály­ban fel voltak olvasva. De itt valakinek magán tudomása szerint órákig szónokolni haszontalan,

Next

/
Thumbnails
Contents