Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-42

360 XLII. ORSZÁGOS ÜLÉS. és utólagos revisióra nézve saját meggyőződésem szerint előadni bátor voltam. Áttérek immár az előttünk fekvő bizottsági javaslatra, melynek irányában kénytelen vagyok enmagam és elvbarátim nevében (Fölkiáltások: Kik azok f) ugyanazon állást fentartani, melyet a válaszfelirat ellenében elfoglaltunk, melynek amaz szintén csak kifolyása. A mint nem tartózkodtam kijelölni a közjogi fölfogás különbségét, mely engem a kegy. kir. leirattól elválaszt, szintúgy követelik tőlem a parlamenti lovagiasság szabályai, hogy az indítványozott ujabb és még indokoltabb nyilatkozat ellenében saját, szintén megerősítendő érveimmel igyekezzem támogatni azt, a miben mi e ház többségétől eltérünk: 0 Felsége kormányának, sőt — miután e tekintetben a Felségnek legszemélyesebb, mert vallásos aggodalmai forognak fenn — (Zaj) magának 0 Felségének a felelős minisztérium és megyei önkormányzat azonnali restitutiója kérdésében elfoglalt, és ezen kegy. kir. leiratban is fentartott kiindulását, a mennyiben azt a trónbeszédből vett tájékozás, a helyzet nehézségeinek gondos mérlegelése s a kiegyenlítés előmozdítására irányzott törekvéseink folytán magunktól elutasítani képtelenek, és saját alkotmányos elveinkkel megegyeztetni képesek voltunk. Mert nem tagadható, hogy a helyzetnek bonyodalma csakugyan e kérdésben eulminál: igen helyesen képezi az ennélfogva a bizottsági javaslatnak velejét; de épen azért kell, hogy önök ne a czáfolgatás viszketegének, mitől meglehetősen mentnek mutatkoztam, hanem az általunk saját intuitiónk szerint elérhető jót — az annál csak hajszálnyival magasabb, és mégis el nem érhető jobbért, különösen ott, hol a végső differentia nem a végczélban. hanem csakis az arra vezető eszközökben mutatkozik — koczkáztatni nem biró leghazafiasabb szándéknak tulajdonítsák, ha az ismétléseket magam részéről kerülni óhajtva , amaz érvek legsulyosbjaival szállok szembe, melyek a kormányéval — e részben — azonosult kiindulásunk ellenében már is felhozattak, s a melyeknek összefoglalását épen a bízottsági javaslatban találjuk. Önök nem bírnak még az országgyűlési tractatusok elején is megnyugodni a jogfolytonosság elvbeli elismerésében, mert a jog, mely nem érvényesíthető, aligha többet ér az üres szónál! A ki visszaemlékezik arra, mily hősies kitörése a magyar nemzetnek, a politikai szerencsétlenségek mily halmaza kívántatott arra, hogy 0 Fölségének kormánya az absolutismus útjairól az octroyált alkotmányéra, a históriai jogok egyoldalú reactivisatiójáról az 1848-diki törvények alaki törvényszerűségének s a jogfolytonosság elvének ama negatív elismerésére térjen, hogy a szentesitett törvények kötelező erejét csakis a kiegészített országgyűlés szabad beleegyezése szüntetheti meg: az velem együtt nem fogja kicsinyelhetni a győzelmet, melyet a törvény szentségéhez való hü ragaszkodásunk épen az elvek harczában a jogeljátszási theoriák rég megérdemlett vereségében már is kivívott; és ha mégis kicsinyleni birná azt saját méltó önérzetének rovására, könnyű ut nyílik előtte, hogy elleneink magatartásából az ellenkezőről meggyőződjék. Azt hiszem ugyanis, hogy a szerencse: „et ab hoste doceri" egy nemzetnek sem jutott ki oly bő mértékben, mint a magyarnak. Hisz a mint legkisebbé is kétkedhetnénk az iránt, mit és hogy kelljen cselekednünk? ott van kül- és belelleneink tábora, kiknek vigyázatlan, naiv magaviselete saját eligazodásunkat biztosan irányozhatja. Legyenek önök meggyőződve, hogy a mint által ok megrovatunk, kicsinyeltetünk, csakis akkor járunk az igaz utón ; ha ellenben tapsaikat aratjuk, szolgáljon az nekünk óvó intésül arra, hogy ez útról már is letértünk. De nem szükség, hogy épen odáig fáradjunk . Ama hivatkozások ellenében, melyek e házban az ősök bölcseségére nézve saját csekélységemtől eredtek, nem egy szónoktól hallottam fölemlíteni, kogy épen áldott emlékű őseink voltak azok, kik ha nem bírtak is mindenben érvényt szerezni a jog követelményeinek, elég gondosak voltak mindenkor magát az elvet megmenteni. Ha érdem ez rajok nézve —• és bizonyosan én vagyok a legelső ez érdemöket elismerni — úgy nem foghatom meg másrészt, mikép lehetne nekünk alkotmányos elveink fogyatkozása gyanánt felróni azt, hogy mi mindazokra nézve, mik O Felsége által lehetlenségeknek állíttatnak, s a mikben mi is nagyobbrészt csak nehézségeket, általunk eloszlatható aggályokat szemlélünk — ezen, önök által méltó tekintetbe veendőknek igért aggályok eloszlatásáig — csakis az elvnek nyilt és minden tartalék nélküli elismerését, azon pillanattól fogva pedig, a mint e részben az országgyűlési tractatusok elég biztonságot nyújtanak, alkotmányunk megfelelő, és minden egyéb részeinek tettleges, és pedig még a koronázás előtti foganatosítását ép oly határozottsággal követeljük, mint a válaszfeliratnak, s a jelen bizottsági javaslatnak bármily föltétlen pártolója. Mondatott és fejtegettetik a bizottsági javaslatban az is, hogy ha mi előbb bocsátkozunk az 1848. törvények partiális revisiójába, mintsem, azok tettleges foganatosítása iránt biztosítva volnánk, ez által oly veszélyes praecedens fogna megállapittatni,melynek folytán OFölsége bármi utódja, a jelen esetre hivatkozva, hasonló opportunitási szempontokból az elődjei által szentesitett törvények effectuatióját megtagadhatná. Kérdem, uraim ! — mert I. Lipót és II. József példájára hivatkozva, a kik előtt hasonló praecedens nem állott,