Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-30
300 XXX. ORSZÁGOS ÜLÉS. 1866. február 23-dikán Szentiváuyi Károly elnöklete alatt. Tárgyai : Bemutattatnak : Túrj Sámuel jelentése a szilágy-csehi, és latról. — A fölirati javaslat részletes tárgyalásának folytatása és befejezése. Besze Jánosé a mohácsi választás iránt tett vizsgáDeák Ferenczet a terembe léptekor viharos éljenzéssel fogadják. Az ülés kezdődik d. e. 10 l / 2 órakor. Elnök: A mai ülés jegyzőkönyvét Ráday László gr. fogja vezetni. A szónokokat ugyanazon jegyzők jegyzik, a kik tegnap jegyezték. A tegnapi ülés jegyzőkönyve fog hitelesíttetni. Ráday László gr. jegyző ( olvassa a febr. 22-kén tartott ülés jegyzökönyvét.) Elnök: Túry Sámuel, Déesey László képviselő választása tárgyában beadta jelentését; valamint Besze János is a mohácsi választó-kerületben tett vizsgálat tárgyában. A kilenezes bizottságnak fog átadatni. Most a válaszfölirat fölötti tárgyalást folytatjuk. Ráday László gr. jegyző: Bónis Sámuel képviselő úron van a sor. Bónis Sámuel: T. ház! Igen háládatlan dolognak tartanám, ha Deák Ferenezt. képviselő tegnapi előadása után parányi tehetségemmel egy szót is emelnék; ennélfogva a szólástól elállók. (Éljenzés.) Tóth Vilmos jegyző : Bartal György képviselő úron van a sor. (Halljuk!) Bartal György: Uraim! Miután módosítványomat visszavonni, de egyúttal ama súlyos vádakra akarok felelni, melyek Pest városa nagy érdemű képviselője által ellenem és elvbarátaim ellen felhozattak: rövid türelmet, és ama szabad szólás nevében , melynek legrettenthetlenebb bajnoka régi rendi országgyűléseinken épen Deák Ferencz volt, szabad és csakis parlamentimodor megtartásához kötött kihallgatást kérek azon országgyűlési testülettől, mely e pillanatban Deák Ferencz nagy műve: a válaszfelirati javaslat fölött tanácskozik. (Halljuk !) Az ő szónoklata által a higgadt discussiónak, melyet előidézni óhajtottunk, folytatása nem csak fölöslegessé, hanem azon kevés ürömcseppek folytán , melyek belé vegyültek, részemről legalább lehetlenné is vált; nem azért, mintha elég hiu volnék legkevésbbé is magamra alkalmazni a latin szólást: „páter filium, quem amat, castigat/' hanem azért, mert őbenne e hazának legnagyobb fiát tisztelem, (Éljenzés) s ennélfogva magamhoz illőnek tartom a fegyvert, melylyel ő sújtott, fö Ív éve, előtte tisztelegve leeresztem. Véget kívánok tehát vetni a discussio ezen részletének annyiban, mennyiben az tőlem, mint a módositvány beadójától függhet, ha módosítványom visszavételének okait önök meghallgatni kegyeskednek. (Halljuk!) Nem hiszem, hogy az objectivitás, melyhez mi előadásainkban ragaszkodtunk, és mindenekelőtt magának módositványunknak tartalma a nagy közönség által provocatiónak vétethetnék. Nem indokolt, meg nem érdemelt, sőt váratlan volt előttünk e szerint — nem annak elemzése , hogy mit tartalmaz az általunk beadott módositvány, hanem hogy mi az, a mit pártolói el akarnak érni? Engedjék, uraim! hogy önöket ez iránt bővebben megnyugtassam. Nem akartunk mi elérni egyebet, mint a mit már is elértünk: eliciálni a válaszfelirat ama pontjainak valódi értelmezését, melyek előttünk eléggé világosan formulázva nem voltak; nem akartunk elemi egyebet, mint hogy az értelmet, melyet alattok rejleni véltünk, tisztázzuk ama balmagyarázatoktól , melyek e háznak bal oldala részéről hozzájok csatoltattak; nem akartunk elérni egyebet, mint e czélra amaz alkotmányos fegyvert: a parlamenti discussio fegyverét felhasználni, melyet kezünkbe venni, s erejével magunk lábán járni nem csak szabadnak, hanem szoros kötelességünknek is hiszszük. Sajnáljuk, hogy az általunk óhajtott és bennünket nagy részben kielégítő megoldás nem azon viszonos kímélettel történt, melyet elvárni, sőt követelni jogosultak vagyunk; de örülünk az eredménynek : örülünk a nyílt bevallásnak, hogy a válaszfelirat czélja nem egyéb, mint a miénk: kö-
