Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-29

286 XXIX. ORSZÁGOS ÜLÉS. való hátrább tétele a birodalom nagyhatalmi állásának postolatuma volna. íme tehát nem ábránd, nem poesis, nem is „jogfolytonossági bilincsek" mogorva vén jogtudósok által minmagunkra rakása az, midőn nemzeti kormányt sürgetünk: hanem rideg életkérdés, életpályát , kenyeret adó és tehetséget érvényesítő pályák kérdése, a mi nem nyomja egynémely kényelemben született tagját képviselőházunknak, hanem égeti mindazok kedélyét, kik családtagjaik sorsát a jövőben nem találják biztosítva. Tizenhét év óta felsarjadzott ifjú nemzedékünk kiált hozzánk: Nyissatok tetterönknek tért, adjatok nekünk életpályát! Ha mi a katonai fényes és dicsőséges, a kereskedelmi gazdag és jutalmazó, a technikai biztos és erőrefejtő pátyákat ex principio átengedjük másnak: mi marad meg a Szent István koronája alatti 13 milliónyi népnek ? Mi legyen a későbbi generatióból ? Csupa földmives, prókátor, szolgabíró és pap. íme, itt közelit felénk elutasíthatlanul a nemzetiségi igények megoldásának kérdése. Könnyű megoldás, ha azt mondhatjuk: íme előttetek a paradicsom, a közös magyar haza, melynek földén szláv, román, német és magyar egyaránt válogathat magának pályát, a kinek kell dicsőség, a kinek kell gazdagság, a kinek talentuma, tettereje küzdtért keres, olyant, a milyent óhajtott: osztozzatok velünk! De ha mi mindazt, a mit meg akarnánk velők osztani, ab origine átengedünk egy harmadiknak, ugyan min fogunk velők megosztozni '? összeszorulunk-e a szűk törvényszolgáltatási szérűre, s azon fogunk huzakodni és nagylelkűséget gyakorolni, hogy egy vármegyében kéthárom esküdttel, két-három szolgabiróval több szláv legyen-e vagy román? Valóban, ha az 1848-diki törvények meghozva nem volnának, most kellene azokat meghoznunk, mert a végszükség dictálja azokat tollúnk alá. Nevezzük nevén a gyermeket! Azt mondják, béküljünk ki az uralkodóval ezen vagy amazon az áron. Van ennek valami értelme ? Itt nem kibékülésről van szó az uralkodó és a nemzet között ; mert hála Istennek mi nem vagyunk két hadviselő fél, s a hódoló indulat, melylyel mi közelitünk a trónhoz, csak viszonzása az onnan tanúsított uralkodói jóakaratnak. Szó van kiegyenlítendő érdekekről. Ez államnak hatalmi állása soha világosabban megtámadva nem volt, mint most. Világosan leleplezett törekvések kétségtelenné teszik, hogy az uralkodónak vagy érvényesítenie kell nagyhatalmi állását, vagy kétségbe vonatnia annak létezését. Az előbbire nem csak a népek hősiessége, hanem a népek áldozat-készsége is szükséges tényező • mert a birodalmi pénzhitel helyreállítása a mindent megelőző feladat, s ennek végrehajtása bizony a legtökéletesebb hekatomba. Mi nem vagyunk alkudozó felek, kik egymás szorultságára speculálnak. Mi nem indulunk ki azon szempontból, hogy menjünk árverezni, s lássuk, hogy kaphatnánk ininéljtöbbet minél olcsóbb árért; s ha kevésért nem kaphatjuk meg ugyanazt, ígérünk majd többet; de ha látjuk, hogy nagy a szükség, még lejebb nyomjuk az árt. Mi egyszerűen azt kívánjuk, hogy a midőn áldozatok hozatalára szólittatunk fel, azoknak hozhatására képesittessünk. Ha fegyver a magyar alkotmány, ne törje azt ketté a fejedelem, hanem fogja markolatát a kezébe s tegye meg vele a négy vágást a világ négy része felé, ndnt ősei tették. Mi keressük a fejedelemnél nemzeti állásunk biztosítását, s az uralkodó feltalálandja nálunk nagyhatalmi állásának biztosítékait. (Helyeslés.) A mi a lajtántuli tartományok népeit illeti, azokra nézve logice áll az, hogy mindazon alkotmányos szabadságok,a mely ékkel Magyarország birand, nekik is okvetlen megadandók, hogy ellenben mindazon alkotmányos szabadelvű intézményei Magyarországnak, melyekről nemzetüfck önkényt lemond, a lajtántuli népekre nézve is el vannak veszve; és itt históriai valótlanság azon állítás, hogy a lajtántuli népek a febr. 26-íkai jogalapon állnak, s tőlünk annak elfogadását követelik. Ok igen elhagyták e jogalapot. Elhagyták akkor, midőn miniszteri felelősséget követeltek, s elhagyta azt a törvények alkotója, midőn azt nekik megígérte, bár meg nem adta; de e követeléssel és ez ígérettel az általunk vitatott alkotmányos alapra léptek át; s ha mi ezt elhagynók, visszatérnénk olyan álláspontra, melyet ők magok sem kivannak többé. A mit tisztelt képviselőtársam Bartal György a nádori hivatalról szóló törvényczikk módosítása iránt előadott, azt egészen fölöslegesnek találom, miután az 1848-dik III. tcz. 2. pontja így szól: „Ez esetben a mostani nádor, cs. k. főherczeg Istvánnak személye hasonlóképen sérthetetlen." Hogyan függjenek az országok közös érdekeikre nézve össze, arra nézve a fölirat nyújtja a javaslat-tételt. Egy azonban bizonyosan áll : hogy az országok közös jólléte legnagyobb garantiája lesz azok együtt-maradásának: a melyik közülök az alkotmányos harmóniát megzavarná, valamenynyit találná szemközt egymaga ellen. Alattomos ármánynak útját állja a kielégített nemzet: a magyar százszor kibékült legkeserűbb ellenével is; de egyszer sem támadt jóltevője ellen. Mi azonban csak azt Ígérhetjük meg, a mit megadhatunk, s a mit megadnunk a nemzet feljogosított. Ha nemzeti létünk, s annak kifejlődésére szolgáló egyedüli módszerünk, a nemzeti felelős