Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-27

XXVII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 253 szükségeseknek vélt eszközöket. Épen azért, hogy az ellenmondás kikerülhető legyen, amazokhoz kell magunkat tartani, ezeket, mint ama czélokra nézve nem csaknem szükségeseket, de sőt velők ütközőket, föladván. Ezen, a megállapított czélokkal összeütközésben levő eszközökhöz számítom mindenekelőtt a birodalom egységes államul alakításának kérdését, mint a mi szükségtelen s ezentúl egyátalában jogosulatlan is, jogosulatlan mind a positiv törvények alapjául tekintve , mind önmagában. Azok után, miket e tárgyban Komárom városa érdemes képviselője mondott, fölöslegesnek tartok csak egy szót is veszteni a fölött, hogy a birodalom egységes voltának eszméje, positiv törvények alapjáról tekintve, egyátalán jogosulatlan. Ellenben azt hiszem, ahhoz még fér szó e házban, hogy ugyanazon birodalmi egység azon értelemben, melyben Lajtán tói vétetik, magában is jogosulatlan, mivelhogy hiányzanak azon elemek, melyek egységes állam szervezéséhez mulhatlanul szükségesek, hiányzanak, mivelhogy Ausztria oly elemekből alakult egybe, melyek nem olyanok, minőknek kellene lenniök arra nézve, hogy egységes birodalmat képezzenek, nem olyanok akár tekintsük multjok emlékeit, akár jelenők törekvéseit, akár jövőjök reményeit. De ezeket sem akarom fejtegetni, csak érinteni kívántam. Hanem, igenis czélom, a tegnapi napon két képviselőtársam által elmondottakra némelyeket válaszolni, (Halljuk !) még pedig egyátalában tárgyikig, a békülékenység szellemében. Egyike azon képviselőtársaimnak, Wlád ur, beszédében többek között azt monda, hogy ő, mert nem német, nem barátja a centralisatiónak, smert nem a magyar fajhoz tartozik, nem is dualista, de foederalista. Én ezen foederalismusban, ha azt hiszi, hogy e rendszerrel a birodalmat boldoggá lehet tenni, megnyugszom ; de szó nélkül nem hagyhatom indokát, úgy levén meggyőződve, hogy midőn nem a nemzetiségi ügyek, nem az oda tartozó kérdések tisztázása van napirenden, hanem az államkormányzati formának megállapítása, a közjogi kérdések kibonyolltása, akkor egyátalában nem szabad és helytelen a nemzetiségi — értem a nemzetiséget faji értelemben — álláspontra helyezkednünk, hanem azon kell lennünk, hogy állampolgári állásra helyezkedjünk , melynek értelmében tekintve a nemzetiséget, ő ép oly magyar, mint közülünk bárki. (Ugy van!) A másik, mit mondandó vagyok, összefügg azzal, a mit az utána szólott Dobrznsky urnák kívántam mondani: azért megjegyzéseimet összefoglalom. A t. képviselő ur kifogásokat tett a parlamenti kormányrendszer ellen. Én az általa e részben elmondottakra nem kivánok felelni, mert ugy vagyok meggyőződve, hogy e kérdésről szólani nagyon helyén volna ott és akkor, a hol és mikor arról volna szó, hogy ezen kérdéses forma törvény által elfogadtassék-e; de helyén kívül van ott és akkor, a hol és midőn csak arról van szó, hogy az elfogadott törvény érvényesíttessék. (Helyeslés.) Beszédének további folyamában abbeli kívánalmát formulázta, hogy a magas trónbeszédre adandó felirat ne intéztessék a magyar nemzet nevében, a mi által mellőzve vélné látni azon népségeket, melyek bár nem magyarok, törvényeinkben nemzetekül szintén elismervék. Nem tag-adoni, hogy az általa idézett helyeken a magyaroktól különböző nemzetekről is van, mint országunkban lakókról, törvénykönyveinkben emlékezet. De ama helyeken a nemzet szó csakis etymologiai értelmében használtatik, melyben, mint a nemzéstől vett s a nemzetséggel rokon, az egy vérből származottak összességét akarja jelezni. Nem így a felirati javaslat, mely azon értelemben veszi a nemzet szót, melyben vette például az 1741-iki törvényhozás, mely azon évi 61-ik törvényczikkben nyilván kifejezi, hogy Dalmatia, Croatia és Slavonia társországok bennszülött fiai a magyar nevezet alatt egyszersmind értetnek. „Nomine Hungarorum complectuntur." Ezt teszi maga a t. képviselő úr által idézett 1608-iki 10 t. czikk is. Legtöbbször ép azon értelemben használják a natio szót, melyben ez az állampolgárokat átalában jelenti, tekintet nélkül a nyelv- és fajkülönbségre. Különben vajon hogy akarhatta volna a fejezetében kitűzött azon czélt, hogy jövőre a főbb hivatalok csupán született magyarok s a társult vagy meghódított nemzetbeliek által töltessenek be, annak elrendelésével biztosítani, hogy: „Caveat sua Maj'estasRegia,ne in rebus hungaricis aliorum q_uam hungarorum (ex omnibus partibus regni Hungáriáé atque etiam SlavoniaeJutaturí^Haezen, maga a t. képviselő úr által idézett törvény íme rendeletével nem sértené, a minthogy nem is sértette, hazánk nem magyar ajkú nemzetiségeit: ugyan miként sérthetné őket az, ha a magyar nemzet nevében szól a ház felirata, midőn úgy vélem, nincs e házban senki, ki ne a politikai nemzetiséget értené s kívánná értetni azon: azt, mely a populussal, az országnak állampolgárikig jogosult népességével egyértelmű ? — Kétségtelen, hogy e szónak: nemzet, natio, ambiguitásából lehet csinálni nehézséget, ha akarunk; de ne akarjunk ! hisz annak bizony bőviben vagyunk e nélkül is. Ezeket akartam itt elmondani, részint megnyugtatás, részint azon gyanúnak eloszlatása végett, mintha mi a testvér nemzetiségeket mellőzni vagy háttérbe kivánnók szorítni. Hisz ezt, ha különben is képtelenség nem volna, saját érdekünk is megtiltaná , mivelhogy a fölirat súlya az által, ha csak a magyar faj nevében nyújtatnék be, bi-