Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-27

xxvn. ORSZÁGOS ÜLÉS. 245 összeköttetéseitől. Daczára ennek az orosz czár megkezdé a háborút, mert nem tarthatott attól, hogy Ausztria, melynek elég dolga volt a birodalom egyik felét a másikkal letartani, határozottan a nyugati hatalmakhoz csatlakozhassák és a fenyegetésen túlmehessen; és nem csalatkozott. Az osztrák monarchia 500 milliót költött csupán fegyveres tüntetésre. Oly összeg ez, mely elégséges lett volna az egész birodalom minden részét vasútés csatornahálózattal ellátni. (Helyeslés.) Es mi lett az eredmény ? E harczban a keleti kérdés nem lett megoldva, mert a mint Ausztria strategikus fekvése a háború megkezdését megakadályozhatta volna, úgy kétértelmű állása annak eredményét tette lehetetlenné. E harczban minden hatalom nőtt, még a legyőzött is ; csak Ausztria nem. (Helyeslés.) Francziaország, mely, annyi belviszály és kormány változás következtében, befolyásának nagy részét elveszíté, nagy befolyást és dicsőséget aratott. Anglia kisebb mértékben, de mégis osztozott szövetségese dicsőségében. Piemont az olasz királyságnak vetette meg alapját részvéte által. Mit nyert Ausztria ujabb adósságokon kivül. világosan bizonyítja azon körülmény, hogy azóta közel határai mellett minden hatalomnak van befolyása, csak az osztrák birodalomnak nincs. Ha valahol, itt világos a Bach kormány beolvasztási kísérlete meg a keleti háború kezdete és eredménye között az összeköttetés: de ha nem volna eléggé világos, megdönthetlenül bizonyítja ez öszszeköttetést és annak természetét ama híres párbeszéd, melyben Miklós czár az angol követnek azt monda : „Midőn én önnek az én nevemben beszéltem , vegye azt úgy, mintha Ausztria nevében is szólottam volna." (Köztetszés) Legújabb időben egy szomszéd nemzet, melyet a gondviselés látszott Ausztria és Magyarország határai mellett mintegy elnyújtani, hogy a szláv foglalási eszméknek legalább némi gátul szolgáljon, Ausztria szeme előtt és akarata ellen vérzett el. Az európai közvélemény átalános indignatíójával szemben, melyet majdnem minden hatalom nyilatkozata támogatott, habozott a muszka absolntismus is, és egy diplomatikus jegyzékben már némileg beismerte, hogy az 1815-ki szerződések aláíróinak joguk van az e szerződésekben megígért autonómia helyreállítását követelni. Ekkor volt egy perez, midőn Lengyelország autonóm fennállását — bizonyos határok között legalább —Ausztria egj határozott föllépése megmenthette volna. (Helyeslés.) Nem harcz kellett ehhez, csak határozott erkölcsi föllépés, mert az egész civilizált Európa állt Ausztria háta mögött. De az akkori kormány mással volt elfoglalva: a februári pátens alkotója épen ígéreteket tett a birodalmi tanács üléseiben, miszerint van reménysége, hogy néhány évi contumacirozás után a magyarok a birodalmi tanácsban elfogalják üresen maradt székeiket. A nyugati hatalmak, nem támogattatván azon kormány által, melynek föladata lett volna az összes európai államok által kimondott vétót morális erejével érvényre emelni, természetesen elhagyták azon ügyet, mely európai kérdés is volt ugyan, de mindenekelőtt osztrák és magyar kérdés. Ha van, mi minket vigasztalhat a fölött, hogy annyi drága évet vesztettünk nemzetünk életéből, ez az, hogy mint nemzet nem vettünk részt oly politikában, mely erkölcsi tekintetben bün , politikai tekintetben pedig hiba volt. Nem szeretnék félreértetni; nem szeretném, hogy bárki is azt mondhassa, hogy mi kalandor és propag-andális politika által akarnók veszélyeztetni a békét, melyre minden államnak, de ezek közt első sorban-Ausztriának szüksége van. A birodalom anyagi állapota azon szerencsétlen rendszer által, mely feladatául tűzte ki a birodalom egyik felének a másik általi meghódítását, oly szomorú állapotban van, hogy semmire sem lehet inkább szüksége, mint egy tartós béke jótékony hatására. De békés politikát csak bensőleg erős állam biztosithat. Hogy tehát ezt tehesse, kell a birodalomnak oly erős belső alapra állíttatnia, hogy a békét, melyre szüksége van, ne kelljen koldulnia, hanem parancsolnia lehessen. Mint a keleti háborúból merített példa mutatja, azt fegyveres tüntetések által elérni nem lehet. A fegyveres tüntetéseknek azon gyönge oldaluk van, hogy mindig sokba kerülnek és ritkán felelnek meg föladatuknak: mert az ellenfél előtt nem marad titok, hogy sokszor nincs egyéb ezerjók, mint a háború lehetetlenségét eltakarni. Alig van állam, mely alkatrészeinél s geographiai helyzeténél fogva annyi és oly fontos európai kérdésekben legyen érdekelve, mint az osztrák birodalom. Ausztria nem húzhatja ki magát azon szükség alól, hogy bizonyos kérdésekre befolyást ne gyakoroljon. Ha ezen befolyást nem gyakorolhatja máskép, mint seregének folytonos fennállása és mozgóvá tétele által, akkor anyagilag tönkre kell mennie, mielőtt csak egy részét oldhatta volna meg azon kérdéseknek, melyek megoldásához járulni hivatva van. Fölcserélt szerepekkel nem lehet sem erős, sem olcsó kormány. A hol, mint ez a februári kormány alatt történt, az alkotmányminiszter hódítani akar, a külügyminiszternek minden áron alkudnia kell, a pénzügyminiszternek pedig bajos a kettő között az állása, de tökéletesen lehetetlen lesz, ha, midőn az egyik künn kénytelen fenyegetni, sőt talán hódítani, a másik jó kedvéből otthon akar fenyegetni és hódítani. Én tehát azt állítom, hogy a