Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-26
242 XXVI. ORSZÁGOS ÜLÉS. mányzat, független felelős minisztérium, s ezzel 1 összeegyeztetett municipiumoknak visszaállítása általi tettleges életbeléptetése. (Helyes!) Ha mi ezen eszközök nélkül a ránk utalt munkához, s hogy szeretett volt korelnökünk szavaival fejezzem ki magamat, (Halljuk !) ha mi ezen kopár mező megműveléséhez puszta kézzel fogunk hozzá, lehet ugyan, de én kötve hiszem, hogy fáradalmaink eredményhez vezetnek, de igenis vezethetnek saját és nemzetünk szivének isméti megsebzéséhez. Ha azonban a jelent körülövező' körülményeket részletesebben s behatóbban vizsgáljuk, azt találjuk, hogy Erdélynek, melynek az 1848diki VH. pozsonyi és azon évi I. kolozsvári törvényczikkek, mint maga utján s módján hozott s szentesített törvények alapján a magyar anyaországgal uniója tettleg létrejött, s habár Erdély ujabb kijelentése folytán jelen országgyűlésére, mint egyedüli törvényhozói illetékes helyére,, meg van híva, sőt képviselőinek választását már is foganatosítja, Erdélynek , mondom , vallási, nemzetiségi s egyéb belügyeire nézve még csak törvényhozásilag rendezendő igényei vannak. Horvátország s a kapcsolt részek fel vannak ugyan híva,,(Zaj. Az elnök csönget) hogy viszonyaikat Magyarországhoz rendezvén, ennek országgyűlésén jelenjenek meg; de ezek az 1861-iki október 9-én hozott határozatukra nézve országgyűlésünk által adandó nyilatkozatunknak mikéntiségétől függesztvén fel megjelenésöket, megjelenésök a jelen országgyűlésen még függőben van. Fiume, melyhez Horvátországnak semmi joga, s moly valahányszor oda hivatott, beczikkelyeztetett vagy visszacsatoltatott, mindig tiltakozott ez eljárás ellen, s ezt teszi folyvást. .. (Zaj. Az elnök csönget.) Szerettem volna még Fiume és Dalmatia, valamint Magyarország rendezetlen viszonyairól, habár csak átalánosságban is, szólani, és elvártam volna, hogy a t. ház engem is csak ugy, mint másokat , végig hallgat, mert én is tartozom nézeteim előadása által választóim előtt magamat igazolni. Kérem tehát magamat annál inkább meghallgattatni, minthogy e helyen nézetem nyilvánításával nem csak a tisztelt ház, hanem választóim iránti tekintetnél fogva is tartozom. Szólanom egy részről jog, más részről kötelesség. (Zaj.) Zsedényi Ede : A 82. §. értelmében fölkérem az elnököt, hogy a rend és csend fentartása felett őrködjék. (Felkiáltások: Ez a karzatokra szól!) Tóth Vilmos jegyző : Az elnöknek szóbeli intésen és csöngetyün kivtil nem áll egyéb rendelkezésére. (Zaj. Az elnök csönget. Többen: Halljuk!) Kudlik István : Szólani akartam pedig az emiitettekről, habár csak átalánoságban is, mert az általam fölemlittetni szándéklott viszonyok oly mételyek, melyek szeretett hazánk és nemzetünk szivén folyton rágódnak s az osztrák birodalomban — talán jól eltalálom a hasonlatosságot, ha azt mondom, hogy minden anyagi erőt fölemésztő kielégíthetetlen szalag-féreggé nőtték ki magokat; melyek tehát gyors orvoslást igényelnek; a sikeres orvoslás pedig csakis egy normális állapotba helyezett országgyűlés által érhető el. Ki akartam mutatni országgyűlésünk kiegészítésének, és a parlamenti kormányforma s felelős minisztérium visszaállításának szükségét; látván azonban, hogy oly szerencsétlen pillanatban jutottam szóhoz, midőn a t. háznak türelme kimerült, az eddig mondottak után — a mennyire ily körülmények között mondott szavaimra magam is csak kételylyel emlékezhetem — beszédemet a lehető logikával befejezem. (Halljuk!) A törvényes állapotnak visszaállítását tehát kérnünk és sürgetnünk kell most, midőn 0 Felsége, tényleg uralkodó fejedelmünk bizodalmasan fordul hazánk s nemzetünk felé, mint egy gondos családapa-a sápadt anyához, a ki édes hazánk, s a sorvadásban szenvedő gyermekeihez, a kik szeretett nemzetünk. Nekünk viszontbizalommal kell fordulnunk, simulnunk és szólanunk hozzája; szólnunk pedig az uralkodóját s hazáját egyaránt hőn szerető, de keserveiben s fájdalmaiban vonagló nemzetünk szivéből, a szeretetből eredő hódolat alázatos, de a jog s igaz ügy természetéből származó s testületünket megillető, komoly méltósággal párosult gyöngédség hangján: mert csakis mint törvényesen megválasztott képviselők vagyunk egyedül hivatva nemzetünk nevében törvényes fölszólalásra. Hogy pedig nem csak édes hazánk, de az egész birodalom is beteg, hogy ez az időközi, miden áron centralizáló s experimentáló kuruzslók által aggasztó helyzetbe sodortatott : ez már többé senki előtt sem titok. És ha a beteg nem szól, ha hallgat, ha fel nem jajdul, ha a szenvedés tettetett s e szerint mindig veszélyes mosolyát ölti ajkaira még akkor is, midőn az egyedüli illetékes orvos kutatva tapogatózik : az orvos sem fedezheti fel oly könynyen a kór állapotát, s meg nem szabhatja az illő gyógyszert. Mindezeknek tehát hódoló, alázatos, de egyszersmind komoly méltóság s illő gyöngédség hangján leendő kifejezése kötelességünkké válik. Ezeknek kijelentésével késnünk és haboznunk nem szabad, mert bennünket a nemzet bizalma helyezett ide, s azt parancsolja nekünk a becsületbeli kötelesség azok irányában, kiknek bizalmát elfogadtuk. És minthogy a felirati javaslatnak szövege mindezeket kellően, komolyan s gyöngéden fejezi ki, bár ugyan nem oly éles színezetű hangon, mint a melyet mi, ügyünk szentségétől lelkesedett szónokok, használunk; minthogy továbbá a javaslat érzelmeimet tolmácsolva, mintegy szivemből szól : azt egész kiterjedésében pártolom