Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-25

200 XXV. ORSZÁGOS ÜLÉS. — nem egyszer támadtak meg azon ráfogással, hogy ha hazánk alkotmányos önállása és önkormányzata megadatnék, kivonni igyekeznénk magunkat a közös ügyekből származó terhek viselése alól. Erre is megfelel a felirat: kimondja, hogy azon súlyos terhek viselésében is részt fogunk venni, melyek a törvény szabta kötelesség mértéke szerint bennünket nem illetnének. Nem arról van tehát a szó , hogy mi adóképességünk aránya szerint az államadósságok viselésétől, vagy a közös ügyek fedezésére szükséges kiadások elvállalásától vonakodnánk; de arról, hogy ha alkotmányos jogaink teljesen elismertetnek, egyesült erővel igyekezzünk a terheket mindkét részre nézve elviselhetőbbekké tenni, igyekezzünk alapját megvetni egy anyagilag is virágzóbb jobb kornak, melyre ezen, a természettől sok tekintetben megáldott birodalom hivatva van, s melyet már eddig is elérhetett volna, ha az egyesítési és központosítási rögeszmének nem áldozza fel — (ügy van!) már közel két évtizeden keresztül — a népek fáradságos keresményeinek legszebb gyümölcseit. Hol állana most a birodalom anyagi tekintetben, ha az 1848-ki szomorú események után előbb az absolutismus, később pedig az alkotmányosság utján, az annyira nem sikerült beolvasztást és minden áron centralisatiót meg nem kísérli'? ha azon milliárdok, melyek a fölemelt adók által és a deficitek födözésére kötött drága kölcsönök utján beszedettek, a monarchia népei kezében maradva, a nemzetgazdasági erők gyarapítására fordíttattak volna'? De van a békés kiegyenlítésre nézve még egy hatalmas szövetségesünk, miről tegnap tisztelt barátom. Eötvös báró oly jelesen szólt, mely eddig ugyan még azon erőt és támogatást nekünk nem adta. melyet saját érdekéből adnia kellene: ez a lajtántuli népek alkotmányos érzete. Vannak népek, s azok közé sorolom nemzetünket, melyek előtt az alkotmányosság a fő kincs s mindenek fölé helyezett érdek, melyért minden nélkülözést, szenvedést és nyomást évtizedek hosszú során eltűrni képes. Birnának csak a Lajtán tul oly alkotmánynyal, mely annyi század óta fennáll, mint a miénk, melynek kezdete a legrégibb alkotmánynyal, az angollal egykorú, melyet százados küzdelmek mindig mélyebben véstek a népek szivébe: bizonyára ők ezen érzést helyeznék minden érdek fölé. De úgy hiszem, lesz alkalmunk a közös ügyek fölötti tárgyalásnál megmutatni, hogy mi a birodalom szilárd fennállását mindenek felett óhajtjuk ; lesz alkalmunk meggyőzni őket arról, hogy mi őszintén akarunk velők osztozni azon téritekben, a melyek az állam fentartására megkívántatnak, hogy csak békés kiegyenlítés után fog kellőkép az anyagi jobblét felvirágozhatni: ekkor a lajtántuli népek azon része, mely lelkesedni tud a még oly kevéssé élvezett, oly kevéssé megszokott alkotmányos szabadságért, lesz legbiztosabb és őszintébb szövetségesünk, leghűbb pártolója a békés kiegyenlítésnek. Adja az isteni gondviselés, hogy beteljesedjenek a felirat szavai: „ A polgári szabadság oly kincs, mely nem fogy, nem gyengül az által, ha mások is polgári szabadságot nyernek, sőt a hasonló közjogi állapot gyakran közelebb hozza érzelmekben egymáshoz a népeket, elhárít sok idegenkedést, bizalmatlanságot és keserűséget." (Helyeslés.) Tehát a békés kiegyenlítést — mely csak is azon alapelvek szerint sikerülhet, melyek a felirati javaslatban foglalvák — kell kívánni a fölséges uralkodó-háznak, mert az adhat állandó biztosságot a honnak, az erősítheti meg a birodalom hatalmi állását. Egyaránt kell ezt kívánni lajtáninneni, úgy a lajtántuli népeknek, egyaránt azoknak, kik alkotmányos szabadságot óhajtanak, mint azoknak is, kik evvel nem annyit gondolva, anyagi jobblét után vágyódnak. O Felsége trónbeszédében oly igazán mondja, hogy legmagasabb szándékát azon őszinte nyíltsággal nyilvánítja, mely a fejedelmek és a népek közti bizalomnak nélkülözbétlen föltétele; ezért nekünk is kötelességünk az adandó válaszban hasonló nyíltsággal kifejezni a nemzet őszinte óhajtását. Komárom városa nagyérdemű képviselője engedje meg, hogy tegnap tartott nagyfontosságú beszédére, melyben oly behatókig jellemezte hazafiúi nézeteit, az ősi alkotmánv iránti szeretetét és aggodalmait, törvényeinkre hivatkozva oly hatalmas érvekkel küzdött az örökölt jogfogalmak szent és sérthetlen megőrzése mellett, ha kitűnő beszédének csak is egy szavára, illetőleg kifejezésére teszek egy észrevételt. Meg fogja nekem ezt engedni, mert egymás gondolkozását nem most ismerjük először : huszonhárom éve lesz, hogy az 1843-diki országgyűlésen együtt munkálva—mert mindketten a törvényhozásnak munkás tagjai közé tartoztunk — sokat értekeztünk együtt hazánk jobb sorsa felett , melyet annyira megérdemelne. Nézeteink sokban öszszetalálkoztak, s leginkább abban különböztek, hogy ő már akkor minden nevezetesb teendőnél hazafiúi szeretetéből eredő aggodalmait eltitkolni nem bírta, engem pedig, mint akkor még igen is ifjat, egy szebb jövő utáni vérmes remények lelkesítettek. Most. midőn mindketten annyi viszontagság után az érett korban vagyunk , ezen különbség nézpontunkban még szintén létezik : én egy perczig sem tudtam elhinni, hogy nemzetünk egy jobb, egy szebb jövőre ne lenne hivatva, sorsa és jövője felett nem tudtam kétségbe esni, és ez adott erőt arra, hogy még a legnyomasztóbb viszonyok közt is mo-