Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-24

* XXIV. OKSZÁGOS ÜLÉS. 175 lyát, ugy mint a nemzetet, törvény kötelezi. E törvény az 1790: III. t. ez. az örökös király kötelezettségeit illetőleg oly szabatos, az 1790: X. és XII. t. ez. mind a koronás királyra, mind a nemzetre nézve oly világos, oly kötelező, hogy miként mi a másik törvényes tényező nélkül nemzetünk törvényeinek semminemű törvényes módosításába nem bocsátkozhatunk: akként a koronás, az örökös, a koronázandó királynak , koronázásáig is, elengedhetlen kötelessége hazánkat saját törvényei szerint igazgatni, lelkiismeretes kötelessége, hogy mind maga megtartsa, mind mások által^ megtartassa hazánk szentesített törvényeit. (Éljenzés, helyeslés). Ezek azok, mélyen t. képviselők ! a mikre nézve én is, mint tegnap szólott érdemes képviselő társam, lelkiismeretesen elmondtam meggyőződésemet. Iparkodtam azokat minél szabatosabban, minél rövidebben elmondani a t. képviselőháznak, és miként, hiszem, hogy a ház minden tagja, ugy én is meg vagyok győződve, hogy e képviselőház őseinktől örökölt bölcseségében és századokon keresztül annyi nemes áldozattal is megpecsételt önállása és függetlensége megóvása, fentartása mellett megte end mindent, mit jog, méltányosság és igazság kivan; de soha önkormányzatunk feláldozásával. (Helyeslés.) Es miként én hiszem , hogy bár ki e képviselőház tagja, mindenik lelkiismeretes meggyőződését követve szól, ugy hiszem, ép oly meggyőződéssel viseltetnek ők is az én aggodalmaim iránt, mert figyelembe fogják venni mindig azon gyászos eseményeket, melyekért küzdenünk kellett folytonosan, hogy önállásunk, alkotmányunk s hazánk souverainitása fenntartassék. És ebben egyetértek a tegnap szólott érdemes követtel : e harcz az, melyben „megfogyva bár, de törve nem, él nemzet e hazán." E harcz az, melyben én örökké óhajtom, hogy éljen a képviselőház ; annak óhajtok lenni hű szolgája és védője. És azzal végzem beszédemet, hogy miként hazámhoz, önállásához, függetlenségéhez és souverainitásához hü leszek, ugy áldjon Istenem ! (Éljenzés.) Eötvös József b.: Avval kezdem beszédemet, hogy én a ház asztalán fekvő felirati javaslatot nem föltételesen, nem, mert abból bizonyos dolgokat kimagyarázni lehet, de átalánosan elfogadom, minden részleteiben. (Hosszas helyeslés.) Elfogadom azért, mert magában foglalja mindazt, mit jelen helyzetünkben kimondanunk kell s lehet. Okaim épen nézetemben fekszenek jelen helyzetünkről, s azért megengedi a t. ház, hogy e nézeteimet előadjam. (Halljuk!) Talán soha törvényhozás ennyi s ily fontosságú kérdések megoldására nem hivatott fel. Feladásunk, ha azt Európa más törvényhozásának feladásaival hasonlitjuk, csakugyan rendkivüli. (Igaz!) De ép oly bizonyos, hogy miután mindezen kérdések eldöntése főkép a köztünk és a birodalom között fenálló viszonyok meghatározásától függ, az, ami feladásunk legnehezebb részét képezi, nem uj, hanem ugyanaz, mit törvényhozásunk századokon át feladásának ismert s min-folyvást dolgozott; mert azon időszaktól, melyben a felséges uralkodó ház Magyarország* királyi székét elfoglalá, a nemzet főbb törekvései mindig arra voltak irányozva, hogy az ország állami önállása csorbát ne szenvedjen, s hogy mindazon ügyekben, melyek a birodalommal összeköttetésünknél fogva Magyarországra is fontossággal birnak, hazánknak azon befolyás biztosittassék, mely azt, mint az öszbirodalomnak nem tartományát, hanem hasonjogu tagját megilleti. (Helyeslés.) Fölösleges, hogy ennek bizonyításául egyes esetekre hivatkozzam. A törvényeknek száma, melyek majd a magas Portával kötött békekötéseknél, majd a Portához a császári követ mellé egy magvarnak küldéséről szólnak, melyekben igértetik, hogy O Fölsége hadi s udvari tanácsában magyar tanácsnokokat s diplomatiájánál magyar embereket fog alkalmazni, fölment ezen állítás bizonyításától, s kétségtelen, hogy a nemzet e részben soha nem változtatta nézetét, s ugyanazon czélok felé törekszik most, melyek törekvéseinek mindig czéljai valának. Nem azért hozom fel ezt, hogy a múltból azon sérelmek emlékét újítsam meg, melyek ugy szólván egész alkotmányos történetünket képezik; de miután nehéz feladásunk megoldásának első föltétele meggyőződésem szerint annak helyes felfogása, azon aggodalmak megnyugtatására is, melyekkel sokan jelen törvényhozásunk határozatainak elébe néznek : jó, ha kitüntetjük, hogy az, mire a fejedelem által felszólittatánk, csakugyan az, mit törvényhozásaink századokon át legfőbb feladásuknak ismertek, s hogy igy arra, hogy e feladásnak eleget tegyünk, nem szükséges eltérni az elvektől, melyeket törvényhozásunk eddig követett. (Helyeslés.) Nem a feladás, melyet a fejedelem megnyitó beszédében élőnkbe tűzött, hanem csak helyzetünk uj; s ha ezt tekintjük, főkép két körülmény tűnik föl : 1) az, hogy a nemzet, mely eddig-, midőn a viszonyokra, melyek Magyarországot s a birodalmat közösen érdeklik, s melyekért vérével s vagyonával áldozott, az őt megillető befolyást követeié, kitérő válaszokkal utasíttatott el, most a fejedelem által ezen viszonyok tisztába hozására felszólittatik; 2) az, hogy a birodalom minden országai alkotmánynyal ajándékoztattak meg, hogy ennélfogva köztünk s őközöttök fenforgó kérdések eldöntésére, nem, mint előbb, csak