Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-23
XXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. 171 népek forró áldásai közt megtestesüljön; (Halljuk!) ha képes leendettem oda működni, hogy „szülőföldjük határa" a közengeszteltség varázserejével újra megnyiljék ama sokat szenvedett „hontalanok" előtt, kik önérdeket nem, és szivöknek csupán egy cultusát, a hazáét ismerve, s a mit csak Coriolánok mellőzhetnek, a nemzet többségének szabad akarata előtt meghódolva, rongyosan bár, de öntudat és históriai múltban gazdagon, a rideg számkivetés, az égető elhagyottság által meg nem tört lélek gyenge hüvelyével — talán nem épen az időközben annyira elváltozott politikai színpad emelvényére, mint inkább — övéik karjaiba, s az őket még saját bilincseiben is hőn szeretni meg nem szűnt közös anyának kebelére, a honnak majd-majd nyugtot adó áldott földjére visszavágyódnak ; ha sikerült volna ahhoz járulnom, hogy a közéletnek bármennyire letarolt, mégis mindig termékeny mezeje a benn , mint künn, egyaránt terjedő és napról napra ritkuló jeleseink tevékenysége a hazafiúi működésnek sokoldalú., edző s az elkorcsosodásnak leghatalmasabb gátot vető pályája pedig, nagyreményű ifjúságunk mentett jövője gyanánt, mindenki előtt feltáruljon; hogy szellemi s anyagi érdekeink fejlesztését a meghasonlás szülte satnya és ferde iránytól megóvjuk; Budának ódon diszét föléleszszük, Pestnek ama világkereskedelmi jelentőséget — mire hivatva van — megszerezzük; és koronánk elszakadt gyöngyeivel, Horvátországgal és Erdélylyel újra egyesülve, az egymást becsülő, egymással nemesen versenyző, a közhaza javát mégis minden verseny fölé állitó népek ama dicső szövetségét valósítsuk, mely első királyunk ép annyira szent, mint hazafias lelke előtt lebegett, és „mely után buzgó imádság epedez százezrek ajakán" — szintoly kevéssé birnám irigyelni a német-szláv tartományok képviseletében vagy 0 Fölség-e tanácsában befolyással biró elleneink helyzetét, ha azok a birodalmi centralisatiónak mindenesetre szürke theoriájához ragaszkodva, s az infallibilitásnak nagyon is korszerűtlen kiváltságát magoknak továbbra is arrogálva; emezek pedig félve a nyolezszázados institutiókban rejlő valódi alkotmányosság és önkormányzás prometheusi szikrájától, de félve Magyarországnak ama teljes integritásától, melyet mi a monarchia belső biztonságának legfőbb garantiája gyanánt is követelünk, helyesebbnek vélnék a becsülettel kinyújtott kezet , mely a tógának általa felfogott sarkában a kölcsönös érdekeket biztosító kiegyezés minden föltételeit, önnön bizalmatlanságunk fékezésével befoglalni gondos vala, visszautasítva, Ausztriát amaz összetartó erőtől megfosztani, melyet a magyar faj mind számára s műveltségére, mind históriai múltjára és a tudós Palacky által találóan kiemelt földirati elhelyezésére nézve a birodalom keleti felében sem hiányzó centrifugál elemek irányában készen nyújt! Sajnálnám, mindenképen sajnálnám őket, ha eddigi szerencsétlen politikájuk nyomdokain tovább haladva, csakugyan az általok — nem kétlem, hiven — szolgálni kivánt dynastia javára vezetőül tekintenék: e nagy államot — melyet a gondviselésnek valóban csodaszerü végzése hosszú századok lefolyása alatt megannyi ép, erőteljes, de különvált elemekből alkotott, bizonyosan nem azért, hogy benne csak is egy általa kegyelt, megóvott dynastiának fényét növelje, hanem hogy az annak uralma alatt egyesitett államok összegét imposans világtörténelmi szerepre képesítse — továbbá is a külszövetségek szükségének, az ambitiosus vetélytársak általi felhasználtatás, végleges kijátszatás eshetőségének , a múltba visszavágyó hajlamok, s a jövő követelései közti folytonos ingadozás, előre nem mozdulhatás veszélyeinek, s a mit legelői kell vala említenem , mindannyiunkat fenyegető végelszegényedés örvényének kitéve tartani! Mert kijelölve levén a mód — melyet Felséges Urunk országlási jelszava, nemzetünk jogos és méltányos kívánalmaihoz idomítva , a „viribus non vi, sed sponte unitis"-nak sokkal hatalmasabb shiboleth-jévé, mert egyszersmind a kielégített és már ezért is leghűségesebb népek millióinak jelszavává bővíthet — az elleneink által bevallott czélokat mindenképen valósító kiegyezés nem sikerültének, a belső decompositió előidézésének imputatiója immár nem minket, hanem kizárólag őket terhelné nem csupán saját lelkiismeretök, hanem, a mi reánk nézve még vigasztalóbb, az európai közvéleménynek örökké éber, s a morális kényszer ellenállhatlan sanctiójával felruházott . s ennélfogva egyedül döntő Ítélete előtt! Ugyanis, a mint mi nem feledhettük szem előtt tartam, szintúgy kell, hogy ők is komolyan fontolóra vegyék, hogy a nagyhatalmak eme leg-nagyobbikának szövetség-ét, melyet ez idő szerint a legmerészebb uralkodó is keresni kénytelen, a köztünk fennforgó vitában elvégre is az nyerendi el, ki kitartással párosult eszélyes engedékenysége, s a rendelkezésére álló hadseregektől nagyon is független szellemi erők helyes számbavétele által az európai kérdések zavartalan megoldására, a világbéke tartós biztosítására irányzott derekas szándékának legvilágosabb tanúságát adandja! A hitben élek, hogy a tárgyalás alatt levő válaszfelirati javaslat (Halljuk ! Halljuk !) a közös ügyeknek, azok kezelésének, s a kezelés alkotmányos ellenőrzésének általam megkisérlett élesebb körvonalozását ki nem zárván, szellemében ésvégczéljaiban egyaránt megfelel eme közvélemény méltó várakozásának. Lelkem mélyéből osztozom 22*