Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.
Ülésnapok - 1865-23
XXIII. ORSZÁGOS ÜLÉS. i 65 eladása, vagy a józan észnek botor megtagadása közt kelletik választanom. Bármily kiválóan fontos része legyen is immár a hadügy a státus életének, azt hiszem mégis, hogy nagyot vétenénk a szerénység és atyáink emléke ellen, ha a fönnebbi egyedül lényeges javak megőrzését kizárólag ama 48-iki nemzedék számára vennők igénybe, mely a hadügynek teljesen elkülönzött kezelését, végső erejének megfeszítésével, rövid időre kivívta ugyan, de a nemzeti becsület szennytelenségét másként, mint közjogunk, országos létünk romjain megvédeni nem bírta! (Elénk mozgás.) Idézzük csak föl egy másik, hagy érdemű történészünk remek tollával ecsetelt 25 évnek gyönyörű képét, és nem fogjuk tagadhatni, hogy országos lét, nemzeti fejlődés, eró'sbülés a hadügynek elkülönzése nélkül is létezhetik. A népek szabadsága valóban gyenge lábon állana, ha annak a nemzeti hadseregeknél egyéb erősebb támaszai nem volnának ; vagy ellenkezőleg, nem épen azt bizonyitj a-e a mindennapi tapasztalás, hogy az utóbbiak a continens legtöbb országaiban nem egyedül legitim fejedelmek, hanem ügyes, és erélyes elnökök kezében is a népszabadság elnyomására vak eszközül szolgáltak? Nem, uraim! a mi erőnk Ausztria ellenében, és viszont Ausztriáé ellenünkben nem a fegyverben, hanem érdekeink azonosságában , a negatiónak mindkettőnkre nézve megölő, a közeledésnek positiv, kölcsönösen erősítő hatásában és különösen abban fekszik, hogy a német és a magyar elem egymástól elválva, egymást rontva, gyengítve saját alkotmányos létét szilárd talapzatra helyezni, és az orosz hatalom árjának, csak is a felszínen szünetelő terjedése, eme nem csupán az összes németség érdekeit, s azokkal együtt az európai súlyegyent, hanem a rokon szláv törzsök individualitását, vallását, szabadelvű fejlődését is fölösen veszélyező eshetőség ellenében tartós gátot emelni képtelen : holott egymással szövetkezve, s a többi különvált nemzetiségek méltányos igényeit kielégítve— a mikhez én elsősorban amaz autonóm önállást számítom, mely a cseh és lengyel korona tartományait a Lajtán tul ép ugy megilleti, mint Horvátországot és Erdélyt e Rubiconon innen — az ily értelemben vett, bizonyosan loyális szövetség által erősbülve, mindegyik a monarchia ama felében ura a politikai helyzetnek, melynek állami consistentiáját teremte, históriai életét századokon keresztül vezérlé; hogy e szerint Ausztria azon arányban kell. hogy geographiai fogalommá sülyed- . jen, a melyben státusférfiai a magyar állam jelvényeit a történeti régiségek tárába relegálni tö- I rekedendnek; hogy a milliókra menő s ezért sem j ki nem irtható, sem oly könnyen — mint ezt az j etimológiának néhány uszályhordó alchymistái insinuálgatni merészlék — nem diluálható magyar elemet depauperisálni, országos lététől megfosztani, sőt hazájának további mozaikszerű feldarabolásával a végletekig keseriteni lehet ugyan, de soha sem a nélkül, hogy a szineskedő ármányt, a vakmerő dölyföt mindenkor sújtani, de öröklött átok gyanánt a népekre átszállani szokott retributió folytán a birodalom többi alkatrészei, és különösen a beteg financziák anyagi romlásunkat, a társadalom legfőbb, és ép ezért solidáris érdekei a kabátos vagy sansculottes proletariátus mételyének könnyelműen vétkes terjesztését, s az európai béke megrendülése esetében a birodaloméval oly szoros kapcsolatban levő dynastikus érdekek e nemzet páratlan loyalitásának paralysisében, a vérmesb hazafiak és tömegek elkeseredés fokozta végelszántságában rejlő, s e kormány actióját épen a krísisek idején fátumszerüen lenyügző veszélyeket súlyosan meg ne érezzék, és hogy viszont nekünk magyaroknak csak is e destructio szerep elvállalása, a külső bonyodalmak meddő, mert révpartunkat soha sem verdeső hullámzásának, s a drága hon zilált állapotának kinos szemlélése, vagy az Ausztriával való méltányos kiegyezés megkísérlése közt lehet választanunk! Ugy tetszik előttem, mintha kölcsönös rendeltetésünk a praedestinátiónak könyvében egyenlőn világos betűkkel volna bejegyezve! Mert nem csak ama viszontagságok, melyeknek alig elviselhető terhei a jelen nemzedékre, s általunk a késő unokák vállaira nehezedtek, de közös történelmünknek három századot meghaladó folyama is derűben, borúban mindig ugyanazon egy, fájdalom ! többnyire felette drágán megvásárolt tanulságot szolgáltatja : hogy Ausztria csak is önállásunkat, integritásunkat jó hiszemmel acceptálva, és velünk ez alapon szövetkezve, fejtheti ki teljes erejét, mire bizonyára szüksége van, ha európai hivatásának megfelelni kivan; és hogy viszont Magyarország saját területi épségét soha nem a forradalom és külizgatás segélyével, hanem kizái'ólag a birodalom külső egységének, belső biztonságának korlátain belől, egy szóval e gyik ugy mint másik saját existentiájának mellőzhetlen feltételeit csakis a mindkettőnek külön érdekeit kimélő, és csupán a szigorúan közöseket egyesítő szoros szövetségben óvhatja meg. Az emberiség fejlődése körüli primitív ítéletnek jelét adja az, ki a népek sorsának különböző phásisait, azok emelkedését, hanyatlását az egyes uralkodók, státusférfiak, népemberek és nemzedékek erényeinek érdeméül, vagy fogyatkozásaik bünhödéseül róvja fel egyedül; és elfogultan ignorálja ama mozgató erőnek ellenállhatlan hatását, mely a századok szellemében nyilatkozik, s az
