Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-23

XXIIL ORSZÁGOS ÜLÉS. .159 azokat föl is használni tudó bölcseségöknek köszönjük. Eszem mondja, szivem sugallja, hogy az ő kegyeletes nyomdokait viszont én is hiven követem, midőn a közjogi paetatiónak ama stádiumán, mely a törvényes legislatiónak megszerzésével a nemzeti becsület és országos lét legfőbb postulatumait valósítja, immár nem a: quid juris ? hanem a: quid consilii? kérdését állítom előtérbe. (Mozgás. FÖlkiáltásók: Pihenjen! Nyolcz percznyi szünet.) A magánélet viszonyaiban szintúgy, mint a közéletben semmi nem ellenkezik inkább egész valómmal, mert semmit nem tartok a sikerre nézve károsabbnak, mint az önámitás. A miért is mellőzhetlen teendőmül ismerem a feltett kérdésre adandó nehéz válasz előtt elfogulatlanul körültekinteni helyzetünkön, vizsgálni, tanulmányozni annak gyenge, de másrészt szilárd oldalait is, és támpontul, hogy ugy mondjam, várnégyszögül emezeket választva, csak saját erőnk concentrálását, bajtársaink bizalmának növelését, de egyszersmind elleneink méltányló elismerését is vélem eszközölni, midőn amazokat el nem palástolva, nyíltan bevallom. Van azonban a politikai ép ugy, mint a hadi taktikának még egy további elutasithatlan szabálya, mely a fenebbit kiegészítve táborjárásunk második előzményéül kell, hogy szolgáljon ; és ez: elleneink számának, állásának, erejének, gyengéinek kipuhatolása , szövetségeseinek elnyerése. Valóban sajnos önámitásnak, és a minek komoly megkísérlését a nemzet tőlünk méltán követeli : a sikert illejőleg fölötte merész, a jelen körülmények között kétszeresen veszélyes, mert a nyerésnek nagyon is parányi esélyét nyújtó koczkajátéknak tartanám én, uraim, ha mi közjogunknak mereven separáló egész szervezetét az érdekek hullánizatos mezejére áthelyezni, és szemünket ama tényállás fölismerése elől elvonni kivánnók, hogy nékünk nem annyira a hódítás elvének nefastus vívmányai folytán, miket a septemberi cs. manifestum már is föladott, mint inkább Európának az 1848-iki forrongással csak is constatált átalakulási processusa következtében, mely a diplomatiának régi szövetségeseit felbontá, a nélkül, hogy ujakat alakulni, ^ megszilárdulni engedne; mely az emberiséget térben, szellemi s anyagi forgalomban egymáshoz közelité, és feltűnő, de könnyen megmagyarázható ellentétben a kisebb nemzetiségeket túlzott ambitiójok felköltésével végkép isolálni, kölcsönösen megrontani készül; melyben fejedelmek a legalitás, népek a legitimitás elveit csak is a szerint cultiválják, a mint azok az esetleges convenientia látkörén belül érvényesíthetők, és mi széttekintve éjszak, kelet, dél és nyugatnak, nem látunk egyebet a viszszás irányban mozgó és épen körülöttünk legzavarosb érdekek özönénél, miknek kiömlése, összecsapása esetén reánk nézve semmi nem bizonyosb a legkínosabb bizonytalanságnál, semmi nem világosb, minthogy mi állami cohaesiónk régi tényezőitől megfosztva, anyagilag kimerülve, s mégis önerőnkre támaszkodva, a köröskörül feltornyosulható veszélyekből kibontakozni, azt: a mit mi Magyarországnak nevezünk, megmenteni képesek nem leendünk; hogy, mondom, nekünk ily körülmények közt nem csupán a magyar koronához jogosultsággal biró saját fejedelmünkkel és annak magyar kormányával van dolgunk, hanem egyszersmind a legelső sorban egyetlen lehető, és mivel a vész, mely hazánkat elsodorhatja, elégséges leend arra , hogy a nemzettöredékek amaz aggregátumát is szétrobbantsa, melynek fönnmaradását, jólétét, dicsőségét mi vélük egyenlően óhajtjuk, egyetlen biztos szövetségesünkkel, az örökös tartományok népeivel, (Mozgás) kik előtt a közéletnek rögös és küzdelmes de egyúttal izmosító arénája szintén megnyílt, s a birodalmi kormánynyal, melynek amaz magát, ha nem is subordinált, de nem is annyira, mint ezt törvényeink megkívánják, független kiegészítő részéül vallja, tudtommal csak is azért, mert saját hazafiságának inspiratióját a törvény holt betűjének békóiba szorítani nem bírta. Az uralkodás gondjai, melyek a közös trónt környezik, fölséges Urunknak — kit nem én, de a nemzet; nem a nemzet, de önnön geniusának nemes és bátor kitörése avatott a mi jogérzetünk legelső , legloyálisabb bajnokává — nyílt bevallása szerint nem határozódnak Magyarország széleinél, és általunk csak megkerülve, de nem megoszlatva lenne a korona fényét is emelő férfias megállapodással, és ennek legszebb rugójával, az őszinte jóakarattal élőnkbe terjesztett kérdéseknek nehéz oldala, ha mi azokat kizárólag magyar szempontból kivánnók tárgyalni. Nem elbizakodásból történik, uraim! ha sérelmeink sérelmével ily módon rögtön szembeszállani merek, bátorságom megfejtése igen egyszerű : nem hátrányát, hanem előnyét, nem gyenge, hanem erős oldalát látom én helyzetünknek abban, hogy 0 Felségének 1. m. személyét ezúttal nem absolut hatalom miniszterei veszik körül túlnyomó , és nemzetünkre — minden irott törvényeink daczára — századokon keresztül nehezedett törvénytelen befolyással , hanem annak politikai jogokkal, és pedig önnön magunknak nem minden hozzájárulása nélkül, felruházott egyéb népei, és ezeknek parlamenti értelemben ugyan nem felelős , de mindenesetre alkotmányos, és ennélfogva^a nép akaratával számolni köteles kormánya. (Elénk mozgás.) Igaz, hogy nem igen volt eddig alkalmunk ez oldalról tettleg bebizonyított jóakaratunkért, hogy ne mondjam, hálás elismerésben, hanem alkotmányos