Képviselőházi napló, 1865. I. kötet • 1865. dec. 14–1866. marczius 24.

Ülésnapok - 1865-13

XIÍI. ORSZÁGOS ÜLÉS. 109 még sem rendeli meg ennek ellenében a vizsgálatot: nem marad következetes a felállított elmélethez. Tehát a megvesztegetés tekintetéből is kivánom a vizsgálatot. De másodszor kötelességem kivánni a vizsgá­latot a hivatalnokok általi visszaélés és nyomások befolyása miatt is. Felhozatott itt, nem tudom me­lyik, talán Piukovich adminisztrátor urnák két rendbeli hirdetménye. Igen óhajtanám, ha azok, a mik azon rendelvényben elmondattak, létesít­tettek volna* mind önmaga, mind pedig a tisztvi­selők által. De épen azért, mert a 42. §. minden beavatkozásokat, még azokat is, melyek a törvé­nyes hivatalnokok által tétetnek, határozottan tiltja; épen azért, mert egynéhány előhozott adat, jelesen, hogy Holló Sándor s több mások, nem tu­dom melyik adminisztrátor személyes megjelenése után őáltala intettek, óvakodjanak Ballagi mellett bármiként föllépni, s iparkodjanak az ellenjelölt többségét támogatni, oly tényekről tanúskodik melyeket ő maga támadott meg hirdetvényében (melyet, ha törvényes volna is, gunyiratnál egyéb­nek rá nézve nem tekintenék); épen azért, mert ezen adatokkal nem csak önmaga által van a hi­vatalnokok be nem folyása megczáfolva, de a többi előadott tényekből is kiviláglik, hogy ő még utasításokat is adott a tiszviselőknek, s ennek kö­vetkeztében sokkal csekélyebb egyéniségek bár, de mégis a hivatalnokok nyomása alatt álló pan­dúrok is erőszakoskodtak; s jogosan lehetne kö­vetkeztetni, hogy magának a fegyveres erő kiállí­tásának kérdése is összefügg a hivatalnokok befo­lyásának érvényesítésével : azért én, mind a két tekintetre figyelve, az osztálynak előbbi vélemé­nyétől eltérő utóbbi véleményét nem csak indo­koltnak nem, hanem egészen indokolatlannak lá­tom, s mind a vesztegetés meggátlása tekintetéből, mind pedig a hivatalnokok határtalan és bizalmat e hazában nem gerjesztő befolyásának meggátlá­sára vizsgálatot kérek. (Szavazzunk!) Elnök: Senki sem lévén szólásra feljegyezve, az osztály véleményét fogom legelőbb szavazás alá bocsátani. Méltóztassanak felállani, a kik Vojnics Barnabás urat igazoltatni kívánják. (Megtörténik.) A ház többsége az osztály véleményét pártolja s így Vojnics Barnabás az igazolt képviselők sorába jegyeztetik. (Helyeslés.) Keglevich Béla gr. előadó (olvassa a Vll-dik osztály jelentését Simonyi Lajos báró Arad­megye kisjenöi választókerületében megválasztott képvi­selőre vonatkozólag; az osztály igazolást véleményez. Köz­helyeslés.) Elnök: Méltóztatnak az osztály véleményét elfogadni? (Elfogadjuk. I) Ennélfogva Simonyi La­jos báró igazolt képviselőnek nyilváníttatik. Keglevich Béla gr. előadó (olvassa a Vll-ik osztály jelentését Eöry Sándor györmegyeitéthi választókerületi képviselőre vonatkozólag; az osztály igazolást véleményez. Közhelyeslés.) Elnök: Minthogy a ház az osztály vélemé­nyét elfogadja, Eőry Sándor az igazolt képviselők sorába felvétetik. (Helyeslés.) Keglevich Béla gr. előadó (olvass a a Vll-dik osztály jelentését dr. Siklósy Károly Baranya­megye mohácsi választó-kerületében történt megválasz­tására vonatkozólag; az osztály vizsgálatot javasol. Köz­helyeslés.) Elnök: A tisztelt ház az osztály véleményét elfogadja. (Helyeslés.) Most az a kérdés, ki küldes­sék ki vizsgálóbiróul ? (Fölkiáltások: Besze! Mada­rász!) Minthogy a felkiáltásokból a többséget ki­venni nem lehet, méltóztassanak felállni azok, a kik Besze János képviselő kiküldetését kiváfiják, (Megtörténik) A nagy többség Besze János képvi­selő kiküldetését óhajtja; ennélfogva nevezett kép­viselő a vizsgálati kiküldetéssel megbízatik. Keglevich Béla gr. előadó (olvassa a i Vll-dik osztály jelentését Hertelendy György, Zala­megye szent-gróti kerületében történt megválasztására vonatkozólag; az osztály vizsgálatot javasol.) Semsey Albert: Tisztelt ház! E n az osz­tály véleményével ellenkező nézetben vagyok. ! Hogy azonban a tisztelt ház az egész ügynek kellő | ismeretéhez juthasson, kérem az okmányok felol­; vasasát. Indítványomat azután fogom megtenni. Keglevich Béla gr. előadó (fehlva ssa az okmányokat) Semsey Albert: T. ház! Én már az igazoló : osztálvban egészen más vélekedésben voltam, mint | a többség, és az osztályban akkor is előadtam vé­i leményemet; most pedig, miután kissebbségben \ maradtam, a ház elé terjesztem. E választásnak ! n %y hibája van, melyek nézetem szerint megsem­! misítést húznak magok után. Az első hiba mindjárt az, hogy a törvény világos rendelete ellen két kü­lönböző helyen történt a szavazás, t. i. egy kocs­mában meg a városházában, történt pedig két kü­lönböző elnök és két különböző jegyző előtt, holott a törvény azt rendeli, hogy egy elnök és egy jegy­ző legyen, tehát két elnökről és két jegyzőről nem szól. Már pedig, t. ház, ezen esetek ellenében a tör­vényeket nem lehet elég szigorúan megtartani. Mert ha ezen eset nem xígy sújtatik, mint a törvény kívánja, Magyarországnak választási törvénye nincs. A múlt országgyűlésen becsempésztetett a titkos szavazás, ezen országgyűlésen beesenipész­tetett az, hogy két helyen lehet szavazni, és így a a jövő országgyűlés be fogja csempészni azt, hogy a választókerület minden községében lehet sza­vazni : akkor aztán nem lesz törvény, hanem ön­kény ; akkor nem kell választási törvény , hanem jöjjön a királyi meghívó levél és mondja, tes-

Next

/
Thumbnails
Contents