Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-35

XXXV. ülés 1861. június 3-kán. 25 úgyis tudja rendelt vendégünk, hogy főzünk, hát jőjön; hívatlan még szívesebben fogadja a magyar vendégét, hozza Isten őtet! (Vidámság) A magyar vendégszerető ember; közös házi öröme szokott lenni, ha váratlan"vendég érkezik, „Isten áldása" az neki, várjunk tehát és ne hfjjunk. Uraim! ez a fölirás vagy pedig határozat rövid veleje. Itt van, elmondtam a nagy világ politikáját, melybe magunkat be kell illesztenünk s együtt haladnunk ; — a világgépezet nagy politikájában a mi kis magyar kerekünk tényező lehet, ha ügyesen beleillesztjük ; hely van rá hagyva. Fölirás vagy határozat ? ez kisszerű kérdés; tegyük ezt vagy amazt, csak végezzünk, mert drága az idő! Alkotmányos jogainál fogva most már a magyarnak is megengedtetik fejedelmével vagy kibékülni vagy még jobban összebonyolodni. Ujabb időkben másutt, hol a nép fejedelmével ki nem egyezhetett, a nép trónt változtatott és pedig szavazás utján; de mi ezt tenni nem akarjuk, mi csak törvényeinkre támaszkodva egyezkedni és várni akarunk. Ha Garibaldik támadnak egyrészről, azt a nagy eszmék vissza nem tartható szelleme eszközli, mert a polgárisodás csak alkotmányos életben gyarapszik, ezt elérni csak ott kelnek fegyverre már, — a civilisált alkotmányos nemzetek, hol az gátoltatik. A fejedelmek maguk megérettnek tartják a népeket arra, hogy saját armádiákat is teremthessenek, ha ős, alkotmányos jogaikról leszoríttatnak. Mindott, hol törvényes, alkotmányos jogaikat kivívni akarják, szellemi pártolásra találnak a népek, s ha kénytelenek fegyverre kelni, armádiáikat elismerik. Innen van, hogy Garibaldinak megengedtetek fényes nappal ágyukat elvitetni Turinból, Genuából és máshonnan. Innen van az, hogy az angol notillája ott áll Szicziliában a kikötő helyen, és midőn Garibaldi kiköt, az angolok azt mondják, hogy egy pár tisztjük a parton van, hogy addig jaj annak, a ki lő, míg be nem vehetik őket; és az angol hajók árnyékában Garibaldi kiköt szépen s meghódít egy, százhatvan ezernyi fegyveres emberrel rendelkező hatalmat. Innen van uraim; hogy ő teremthet armádiákat és minisztereket, és ezt mind elismerik az európai civilisált fejedelmek. Innen van, hogy szabadon készülnek külföldön a népeknek armádiái és működnek mindannyiszor, valahányszor egy nemzetnek ősi alkotmányát megrendíteni, vagy annál inkább eltörölni akarják a kormányok. Itt a kérdés már most, törjünk-e vagy sem? En azt mondom ne törjünk, lássuk megülhetjük-e az aranylakodalmat! ? Igaz ugyan, hogy 300 évig nem a legjobb házasságban éltünk, és 12 évig elváltunk egymástól ágytól és asztaltól. (Derültség.) Megüljük-e hát az aranylakodalmat ? Üljük meg! s meg is fogjuk ülni, mert egy sincs köztünk, ki csak egy szóval is máskép akar egyezkedni, mint az 1848-ki törvények ingathatlansága, megsérthetlensége alapján. De hogy is lehetne az Istenért máskép ?! 0 maga egyik küldőm, ki igen nagy, hatalmas, érdemes és méltán szeretve tisztelt ember Magyarországban, a bibornok prímás —• mikép később megirandja a történet — igen sokszor kopogtatott oda fönn csak azért, hogy itt együtt lehessünk, de utoljára győzött. (Zajos éljenzés) Mert még arra is kopogtatni kellett, hogy csak össze is jöhessünk. Uraim! ő az, Magyarország prímása, ki kimondotta, hogy az 1848-ki törvényeket körömszakadtáig fogja védni. (Zajos éljenzés) Es hiszem, ha a válság perczei eljőnek, melyek igen közel vannak, ő a fejedelem és haza híve, a kiegyezkedés bajnoka, főbajnoka lesz az 1848-ki törvényeinknek is. (Éljenzés) Mert mit ájtatos ajka mondott , annak hitelt adni mindenki köteles. Attól tehát nem félek, hogy az 1848-ki törvényektől csak egyikünk is eltántorodnék. Azért a mint a magvar mondani szokta csak sikamlós, de nem fontos kérdés az, hogy fölirás-e vagy határozat ? Bizony Isten, testvéreim, oly csekély különbség van köztünk, hogy kár a meghasonlásnak egy kis barázdácskáját is vonni engedni jó egyetértésünk földére, ily időben, midőn közel van megváltásunk nagy napja, hol minden férfinak egymás mellett kell állani. Mert a barázdába konkolyt lehet elhinteni, és ezen konkoly sárkányfogakat szokott teremni. Kicsinynek látszott annak idejében Kálvinnak és Luthernek formában történt meghasonlásuk, és én Istenem, ha ők akkor megegyeznek, hol van most a világ!? Ki tudja a közeljövőt?! De bizonyára, ha ki nem egyezünk, reánk nehezedik az idő keze. Ha szétmegyünk, azt mondja majd a nép, azért mentünk szét, mert sem Ausztria uralkodó háza, sem a császár Ő Felsége meg nem érthetett, mert föl nem világosította senki. Ha meggondoljuk továbbá, hogy O Felségének a küldiplomatiában nincs sok barátja, ki fölvilágosítaná; a Reichsrathról nem tudni, lesz-e ezt tenni hajlama; miniszterei pedig mindig árnyékban tartják, csak azért — mint százszor tették — hogy magukat boldogítsák és hírnévre kapjanak: jó lett volna fölírni és nekünk 0 Felségét fölvilágosítani. Ha meggondolja az uralkodó ház, hogy a magyar kész kibékülni és nyíltan megmondani, hogy Európában máskép szerepet nem viselhet csak mint magyar király; és csak ugy bírhatja majd az ausztriai birodalom részeit, mint Dánia birja Schlesviget és Holsteint, mely kiegészítő része a „Deutscher Bund

ft-nak, és hogy Ausztriának másképen semmi jövője, s csak mint magyar király léphet föl és vetheti kardját a politika mérlegébe: én hiszem, hogy akár fölírunk akár határozunk, átfogja látni saját érdekét, és meg fog őrizni a kétes jövőtől magával együtt bennünket, rálép az alkotmány 1848-ki szentesitett paizsára, mert csak azon fölemelkedve éri el szent István koronáját s fog ismét hatalmas s legyőzhetlen lenni, s így fog mint a világ sorsában döntő, elismertetni. Ismerjük jól a népet, mely eddig annyit szenvedett, ha haza megyünk és a zaklatás elkezdődik, azt mondják nekünk: Nem volt köztetek egyéb különbség, mint hogy fölirjatok-e, vagy ne Írjatok: külöíi7 Kípv, hii napi. II k.