Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.
Ülésnapok - 1861-47
XLVH. ülés 1861. június 20-kán. 179 Az ősiségi pátensben az áll, hogy a ki egy év alatt zálogviszonyokból eredő keresetét igénybe nem veszi, keresete azontúl elveszett. Ezen szempontból tudok eseteket, a hol bizonyos kiskorú árva-gyámság alatt lévén, a gyámnok elhalt, az árva érdekében a kereset egy év alatt be nem adathatott — s az árva 160 holdnyi birtoka elveszett. De több ehhez hasonló eseteket, sérelmeket is lehetne felhozni, melyet azon erőszakos pátens által elkövettettek. (Igaz!) Nem kell senkinek több biztosítékot adni, mint a mennyit maga kivan. Itt reánk tukmáltalak egy jogbiztositék a telekkönyv, akaratunk ellenére, mely leginkább egy két azt vezető és bemondó egyénnek önkényén alapult, úgy hogy a kirendelt határfutók gyakran a tényleges birtokosok helyett azoknak árendásait irtákbe mint tulajdonost, és ezen visszaélésből az következett, — mert a nép tudomására nem esett a telekkönyv kihirdetése, — hogy reclamatio nem történt, s a birtokos elesett igazi birtokától. Ezeknél fogva miután a pátens különben is garantiát nem ád sem a birtok sem a hitelre nézve — én azt élnem fogadom. (Helyeslés, Zaj) Ha mi tanácsot akarunk adni, adjunk oly tanácsot mely az 1848-ik évi törvényeink szellemével nem ellenkezik, — részemről a bizottmány javaslatát el nem fogadhatom. (Zaj). Beőthy Zsigmond: Miután a tegnapi és tegnap előtti magán értekezletekben ezen tárgy már hoszasabban kimeritetett, hozzászólani nem akarok. (Zaj). De miután magam is nyújtottam be elnök úrnak egy indítványt illetőleg egy módosítványt azon határozat formulázására nézve, a mely bekövetkeznék azon esetben, ha az ideiglenes javaslat elfogadtatnék; ennél fogva — miután a szavazásnál senkinek nem lehet motiválni szavazatát — arra kívánom figyelmeztetni a tisztelt házat, (Halljuk!) miszerint én elfogadom ugyan a javallatot, de csak azon óvás mellett, melyek, én a tisztelt elnök úrnak beadtam, és melyet felolvastatni annál inkább kérek, mert a törvényjavaslatban, melynek elfogadásáról van szó, nem csak pátensek, hanem az osztrák törvénykönyvek, oly jog elvei is becsempészve vannak, melyeket a magyar törvényhozás nem ismer. (Helyeslés) Kérem, ha emlegetjük, hogy a jogcontinuitás elvét tisztelni kell, — én is tisztelem — de ezen ürügy alatt nem akarom, hogy a törvénycontinuitás hozassák be; pedig ha az osztrák pátensekre hivatkozunk, ez által elismerjük azoknak tényleges érvényben maradását, (Zaj) Már magában a provisoríum elvét elfogadni is bajos lenne, még inkább akkor, ha oly éheket állapítunk meg, melyek nem a nemzetéi, hanem az osztrák kormányéi, melyeket elfogadni egyátalában nem akarunk, miután azok mint abnormisok tovább fen nem állhatnak. Igen ügyes argumentumok hozattak itt föl, melyeket magam is osztok, arra nézve, hogy a törvényhozásban egység hozassák be. De nem akarom, hogy a nemzet hozzájárulásával szentesítse azon elveket, melyek az osztrák törvényből becsempésztettek. Ennélfogva kívánom kijelenteni azon óvásomat (Halljuk) hogy igen is ajánlja a képviselőház bizonyos tekintetekből elfogadhatónak a javaslatot, hanem csak azon feltétel és kijelentés mellett, hogy ebből a nemzet független törvényhozói önállására nézve káros és sérelmes következmények ne formáltathassanak, (Helyeslés). Jura jegyző fölolvassa e módosítvány szószerinti szerkezetét. — Szálé Antal: Tisztelem én a magánjogot mint mindenki más, de annak oly tulnyomóságot mint Horváth Boldizsár képviselő társunk, és maga a bizottmány adott — nem akarnék tulajdonítani. Mert az én meggyőződésem szerint, tiszteletben tartván a bizottmány véleményét — veszedelmesnek tartom. A közjog ugyanis oly arányban van a többi joghoz, mint az agyvelő a test többi részeihez, úgy, hogyha az kór állapotú, rendetlen lesz a többi testrészeknek minden mozgása (Halljuk! zaj), és bizonyára magánjogi állapotaink, a közjognak akár hanyagság, akár más mostoha körülmények által lett zavarodásában rejlik. Tiszteljük tehát a magán jogot, de ne bánjunk vele káros sietséggel, hanem óvatossággal, és szorgalommal. —• En nem akarnék anyagot szolgáltatni az átalános elfogadással, hogy a kormány uj önkényre ingerüljön, s arra ébresszük „parancsoljunk csak ezeknek, maguk fogják a helyeslés pecsétjét rendeleteinkre ütni". Azon esetek, melyeket Horváth Boldizsár képviselő úr előadott, csak hypothetieusok, s olyakat nem négyet de számtalant lehet csinálni. (Igaz!) De kérdés, beállnának-e és birna-e egy va,gy más, vagy ha több is oly tulsulylyal, hogy miattok minden közjogot fel kellessen áldozni. Hallottam említtetni hogy némelyek károsodnának, ha rendelkezés nélkül hagynánk a magán jogot. Ne zavarjon bennünket, ha egy vagy több esetben hézag vagy hiány fog mutatkozni, vannak váltó, esőd, hitel, áru-szálitási, kereskedelmi, mező rendőrségi, jobbágyok örökösödési, s sok más szép törvényeink; az árvákat, özvegyeket, és kegyeletes legatumokat, a magyar jog-elv mi szerint: „Causae piae sünt privilegales" fedezi oly módon, hogy minden jogkétség vele igazságosan kitölthető. Az egy nemesi örökösödési rend, melyet az absolut kormány összezavart, az egyedüli, mely tán szenvedne. Azonban ez sem oly veszedelmes, a mennyi a felperes, annyi az alperes, a mi annak tetszene, ennek nem tetszene, — s azok között sem maradna a dolog hosszú időre intézetlen, s vigasztaljon az e házban igen szívesen gyakorta hallott Tacitus „Inest cuilibet magnó exemplo aliquid iniquitatis, quod tamen salute publica compensatur Cí . Ha mi a magyar törvényekhez tartjuk magunkat tisztán, — a mi hézagos ki fog tűnni, és mutatkozni hol kellessék segíteni, de ha sok törvénynyel megzavarjuk, s mindent összekeverünk, hasztalan lesz minden munkálódásunk. Azt sem osztom a mit képviselő Papp Mór kissé tévedten hozott fel, mert előhozta azon eseteket, 45*
