Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-47

XLVII. ülés 1861. június 20-kán. 169 szakadtáig védelmezni fogjuk, mind közjogi, mind magánjogi tekintetben, — s épen az országbírói értekezlet javaslatában különös megsértését látom az 1848-ik törvényeknek. Nevezetesen csak az urbériségre megyek át. Áz úrbéri tartozásokat az 1848-ki — ha jóll emlékszem — IX-ik t. ez. szünteti meg végképen. Én az úrbéri tartozások alatt értem mind azt, mit a volt jobbágy földes urának tartozott teljesíteni. Mária Terézia urbére, és ennek folytán az 1836-iki országos törvények értelmében, a hol két kategóriába jőnek a volt úrbéresek, s igy szolgáltak. Nevezetesen a törvény különbséget tesz az olyan volt úrbéres polgárok között, kiknek volt, — és különbséget tesz azok között, kiknek nem volt faizásuk. Azok, kiknek úrbéri faizásuk volt, természetesen pótszolgálatot tartoztak a törvény értelmében tenni, t. i. ölfát hordani, részint pedig ölfát vágni stb. Az 1848-ik t. ez. ezt mondja: hogy „mindennemű úrbéri szolgálatok, tartozások, dézma, és pénzfizetések megszüntetnek, és a földes urak az állam által e részben kármentesíttetnek. A törvényben én nem látom azt, hogy ezen úrbéri faizási szolgálat fennhagyatott, vagy annak megváltása a volt úrbéresekre rovatott volna, sőt inkább abból világosan látom azt, hogy a törvény azt is világosan eltörölni kívánta, és midőn eltörölte, egy úttal biztosította a földesurakat, hogy a támadt sérelmek kárpótlását megadja. És mit tartalmaz az 1853-iki martius 2-án kiadott pátens? A pátens ismét szembe állítja a földesuratjobbágyaikkal, s azt eszközli, hogy a földes úr kényteleníttetik beperelni volt jobbágyát, mi ujabb ingerültségre szolgáltat alkalmat. A földesúrnak teljes joga volt a faizás kármentesítését követelni; de a status respective a pátens őt attól elvetette és utalta a jobbágy ellen, s akkép az 1848. IX törvényezikket alapjában sértette meg. Egyiknek, másiknak ugyan, kinek kevés volt a jobbágya, nem esett ez oly nehezen, s ő ezt inkább elengedte, mintsem hogy jobbágyaival perbe állott volna; de hol ez ezerekre ment, ott nem lehetett azt oly könnyen elengedni. Ezen pátens, mint mondám, világosan ellenkezett az 1848. IX-ik t. czikkel, ujabb ingerültséget szült, a volt úrbéresek, és a volt földes urak közt, s én most ezen munkálatban azt látom, hogy ez teljes erejében meg van tartva; — az országbírói javaslatban ugyanis — mely értekezletnek, egyébiránt minden egyes tagját igen tisztelem, — az mondatik, hogy ez semmi ellenkezésben nincs a magyar törvényekkel. Már tovább is szólottam, mint tán kellett volna, de még csak Horváth Boldizsár t. képviselő társunk megjegyzésére akarok felelni. (Halljuk!) 0 azt mondotta; rendkívüli körülmények, rendkívüli eljárást igényelnek. Igaz, hogy most rendkívüli körülmények között vagyunk, melyek rendkivüli eljárást igényelnek, s én szívesen reá állok, hogy mi tegyünk, hanem ne más által tétessünk. Igen óhajtottam volna, ha a bizottmány az országbírói értekezlet javaslatát átvizsgálta volna, és a mi belőle kihagyandó, azt kihagyta volna, és terjesztette volna a ház elébe, mely esetben a ház tanácsát hozzáadhatta volna. En olyanra, a minek hibás voltáról megvagyok győződve, — pedig meg kell győződve lennem, mert elolvastam betűről betűre , — olyanra azon tanácsot nem adhatom, hogy ezt a ház elfogadja; ha pedig nem olvastam volna el, úgy nem adhatnék tanácsot, mert nem tudnám mi foglaltatik benne. E szerint szavazatomat oda adom, hogy saját törvényeinket helyreállítsuk, és az országbírói értekezlet javaslatát elvessük (Helyeslés, Zaj. Szavazzunk!). Kubinyi Rudolf: Tisztelt ház! Elcsapongás nélkül szárazon bár, de szorosan a kérdéshez szólok. (Halljuk!) Miután a törvénykezési kérdés részint indítványalakban, részint megyei petitiókban a házban szőnyegre került, el nem mellőzhető, hogy a ház nyüatkozzék. Szerintem, nyilatkozatának következő módjai lehetnek: egyik, hogy a bizottmánynak véleményét módosítással, vagy a nélkül, a ház határozatává emelje, másik, hogy a magyar törvények visszaálltának kimondása mellett, az ezen törvények által el nem ítélhető pörökre moratóriumot mondjon ki; végre, hogy semmi intézkedésnek szükségét nem látja. Hogy ez utóbbit tehesse, a felől kell tisztába jönnie: 1-ször. hogy a régi törvények visszaállítása után pótolandó hézag nem maradt, 2-szor: hogy a törvénykezési intézkedés, a hézagok pótlásának szüksége átalában nem létezik, és országosan el nem ismertetik. Nem szükség eseteket felhordanom, — mert előttem már megemlíttettek, — melyek a törvényes intézkedés hiányát igazolják, már csak azért sem, mert ezt határozottan senki sem tagadhatja. Hogy pedig a törvényes intézkedés szüksége erősen, és országosan éreztetik, nem szükség egyebet felhoznom, mint a január 16-diki leiratra kelt megyei nyilatkozatokat, melyek a törvénykezés rendezésének óhajtását, és szükségét hangosan kifejezték, és azon petitiókat, melyek e részben már az országgyűlést is sürgetik, végre azon indokokat, melyeket a bizottmány javaslatának elején az égető szükséget beismerve, felhozott. Kimondani tehát, hogy törvénykezési intézkedésnek szüksége nem létezik, merőben lehetetlen, annyival inkább, mert a ház az intézkedés szükségét már az indítvány elfogadása és bizottság kinevezése által kimondta, most tehát az ügyet elintézés nélkül hagyni igazolatlan visszalépés volna. A feleletnek második módját, hogy a régi törvények visszaállván, bizonyos ügyekre moratórium mondassák ki, épen azon okoknál fogva tartom lehetetlennek, melyeket az intézkedés szüksége mellett felhoztam , mert ez sajátképen szintén nem intézkedés, hanem a jelen állapot szentesítése volna; a régi törvények tudniillik a hol alkalmazhatók, már visszaállottak, a hol pedig nem alkalmazhatók, már a moratórium de facto létezik, ügy, de épen ez az, a mi a nemzetnek nem kell, ez a jelenlegi állapot az, melyből kibontakozhatás végett az intézkedést, melynek égető szükségét a ház beismerte, követeli. Az orvoslást kérőt pe= Képv. ház napi. II. k. 43