Képviselőházi napló, 1861. II. kötet • 1861. junius hó 3–augustus 22.

Ülésnapok - 1861-47

164 XLVIL ülés 1861. június 20-kán. a magyar bírónak, ki a hazai törvényekre esküdött, kötelessége lenne a keresetet leszállítani? Nem lesz tehát elérve a bizottmány által kitűzött czél, t. i. a törvénykezés egyformasága, és a magánosok érdekeinek megóvása; hanem lesz nagyszerű zűrzavar. Mondhatná ugyan valaki, hogy a Curia fellebbezés utján — behozhatná az egyformaságot az által , hogy az alsó bíró ítéletét ezen ideiglenes szabályok szerint reformálná. — De én felteszem, hogy azon törvényhatóságok, melyek ezen pátensekkel saturalt szabályokat el nem fogadják, a Curiát sem ismervén el törvényesnek, oda a fellebbezést nem engedik meg. — En részemről, ha tőlem függene — egy pert sem eresztenék át a Curiára. De különben is minden attól függ, hogy átmehetünk-e az alkotmányos normális térre—? ha igen — ugy törvényhozóilag fogunk intézkedni, és akkor — nem lesz ezen szabályokra és a törvénytelen Curia Ítéleteire szükség. — (Ugy van! Zaj.) — Vagy szenvedünk még egy ideig! — De én ugy hiszem, hogy ha ezen szenvedést lovagiasan kiállottuk, — az következik mi a nyári menydörgéssel s villámlással járó zápor után szokott következni. — Áldás és tenyészet. — De szükségtelenek is ezen rendszabályok, (Halljuk!) mert ha az 1848: XV. t. ez. 2. §-ban kimondott moratórium áll? — pedig állnia kell mind addig, míg azt más utólagos törvény el nem törli, ugy az ősiségre vonatkozólag rendelkezve van. De az is igaz, hogy ha valakinek bajára volt az, hogy az ősiség tárgyában törvényeinkben hézag van, a kényuralom 12 évei alatt érvénybe volt pátensek szerint elég ideje volt magának igazságot szolgáltatni. — Es ha hazafiságból inkább várt — mintsem pátensekhez folyamodott volna, az olyan szívesen elfog addig várni, míg hazánk ügye rövid idő alatt jobbra fordul. Az sem áll mintha hazai törvényeink életbeléptetése mellett volna eset, melyben igazságot szolgáltatni nem lehetne. Beszéltem én sok régi magyar ügyvéddel — kik azonban, mivel az ügyvéd jog — is kegyosztás tárgya volt — a közelmúlt 12 év alatt többnyire silentiariusok voltak, (Derültség) és értekeztem velők e tárgyról, s ugy tapasztaltam, hogy egy sem irtózik a magyar törvények újjászületése által előidézendő bonyodalmaktól, sőt alig várják — igaz magyar honszeretettől indíttatva, hogy a tisztelve szeretett Corpus juris lapjai közé kényelmesen elhelyhezkedjenek, és azok szerint allegáljanak. (Zaj.) Nem is okozhat a magyar törvények restitutioja aggodalmat egyebeknek, mint talán azon volt cs. bíráknak és doctoroknak, kik addig foglalkoztak a pátensek §§-val, hogy mellettök a magyar törvényeket elfeledték, vagy azoknak, kik azt soha nem is tanulták. Annálfogva én azt tartom, hogy mivel nincs eset, melyben a magyar törvényt alkalmazni nem lehetne, bármit tegyünk inkább, mint törvénytelen pátenseket legalizáljunk. (Helyes.) -— Mert ugykiszem, hogy bizonyos magánjogi kérdések eldöntésére alig lehetne eset mit hazai törvényeink szerint elitélni nem lehetne, mindenki inkább várakozik, semhogy ily törvénytelen rendszabályok alkalmaztassanak. (Zaj.) Végre mint mondáin ezen ideiglenes szabályok elfogadása még veszedelmes is. Nagy szó ez t. ház, de én jól meggondoltam mielőtt kimondottam volna. — Mert ezen ideiglenes rendszabályok elfogadása által törvénytelen pátenseket legalizálunk, (Igaz!) — és elismernénk egyúttal — a mostani törvénytelen magyar koxmiányt és Curiát, sőt mellékesen magát a törvénytelen tényleges hatalmat is, (Zaj) mely azt betöltötte. — Már pedig azt hiszem, hogy ez nincs a t. ház szándékában. (Igaz!) •—• De ez nem is az az ut, melyen czélhoz jutni lehetne. — Mi engem aggaszt, s arra ösztönöz, hogy ezen szabályok elfogadása ellen szavazzak, — leginkább az, miszerint nem vagyok biztosítva az iránt, hogy ezen rendszabályokkal, melyeket ugyan a ház nem mint törvényt, hanem mint ideiglenes szükségben segítőt tenné magáévá — valaki Bécsbe fel nem szalad a tényleges fejedelemhez s azokat körülbelől ily észrevétellel fel nem terjeszti — íme Uram! fő ispányokat neveztél, az országgyűlést összehívtad, — magyar kormányt a régi az 1848 előtti — módszerint állítottál, a Curia tagjait kinevezted, és mindezek az országgyűlés által , — a parancsodra egybegyűlt országbírói értekezlet törvénykezési ideiglenes szabályai elfogadásával, ha bár mellékesen is — elismertettek, itt az alkalom, hogy ezen szabályok szentesítésével, melyekben különben is pátenseid nagy része bennfoglaltatik, a legfontosabb — királyi jogot vedd gyakorlatba. — (Zaj — derültség.) — Pedig nem mondhatja senki, hogy az lehetetlen, sőt szerintem valószínű is. — Es ha ez megtörténnék mit fogna tenni a képviselőház ? vagy nyilatkozik, ós azt mondja ki, hogy ez most már valóságos pátens lévén, el nem fogadható, vagy épen nem nyilatkozván, a meoyékre hagyja a dolgot, melyek a bonyodalmakból aligha képesek lesznek egynyomon kibontakozni, mert majd egyik elfogadja azt, mit a másik mint törvénytelent visszautasít. De azt kérdezhetné valaki, hogy hát mit tegyünk? Feleletem igen egyszerű, és mégis czélszerü: ragaszkodjunk mint már azt a megyék, de az országgyűlés is többször, de különösen legközelebb föliratában is kimondotta, törvényeinkhez; ne mondjunk semmit, mi uj törvényhez hasonlítana, minek hozatalára feljogosítva úgysem vagyunk, hanem olyat, mi különben is magában értetik. — Ezen czél ugy gondolom következő formulázott indítványom által, mit felolvasni szerencsém lesz, (Halljuk!) el éretik: „A magyar magán-jogi törvények ezen országgyűlés egybejötte napján életbe lépvén — minden magánjogi kérdések — azon időtől fogva szerintük fognak megbíráltatni. — Annálfogva az 1848: XV. t. ez. 2. §-ban kijelölt esetek az azon törvény 1. §-ban kitett időig függőben maradnak."